Keszey Ágnes / zaol.hu | 2020.12.02. 12:25
Módosították a horgászokra vonatkozó speciális szabályokat
Legfeljebb három családtag vagy két ismerős tartózkodjon egy csónakban a veszélyhelyzet idején – ezt ajánlja a Magyar Országos Horgász Szövetség.

A szervezet az egész országra érvényes kötelező szabályokat is megfogalmazta a veszélyhelyzetre érvényes előírások alapján.

Mivel este 8 és hajnali 5 óra között kijárási tilalom van érvényben, így ebben az időszakban tilos a horgászat. Még azoknak is, akiknek a telke közvetlenül a vízparton van. A horgászoknak az ezen kívül eső időszakban pedig – a horgászrend előírásai mellett – még néhány szabályt be kell tartani.

Kedden, a csípős hidegben nagyon kevesen voltak a keszthelyi Balaton-parton, de Pátri Zoltán várta a kapást
Fotó: Keszey Ágnes

– A csónakos horgászatra vonatkozó szabályzat korábban sok vitára adott okot. A horgászat mint egyéni szabadidős sporttevékenység végezhető. A MOHOSZ egyeztetett az illetékes szervezetekkel és állásfoglalást kért arra is, hogy ezt hogyan szabad kivitelezni. A közös háztartásban – egy családban – élő horgászok maszk nélkül; a nem közös háztartásban élők pedig maszkban 1,5 méteres, maszk nélkül 3 méteres védőtávolság betartásával horgászhatnak egy csónakban.
A MOHOSZ ajánlása, hogy a családtag horgászok száma a 3 főt, az ismerősök száma a 2 főt ne haladja meg – ismertette az egyik legfontosabb szabályt Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője.
A vízparton is ennek a védőtávolságnak a betartása javasolt. A további előírások egyébként megtalálhatóak a halgazdálkodási cég honlapján. Az ágazatvezető azt is hozzátette, hogy a halőrök a szabályok megszegésének észlelése esetén kötelesek értesíteni a rendőrséget.

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva