likeBalaton.hu | 2020.07.16. 18:46
Mutatjuk az Év strandétele verseny idei győzteseit
A Balatoni Kör versenyén, idén Balatonmáriafürdőre és Alsóörsre került az Év strandétele cím. A strandolók Balatonbogláron is örülhetnek, ott van az év felfedezettje!

Hatodik alkalommal díjazta a Balatoni Kör az Év strandétele versenyen a legjobb ételeket. Idén két étel is annyira elnyerte a zsűri tetszését, hogy nem is tudtak dönteni. Az alsóörsi Fogas Bisztró hal erőlevese, és a balatonmáriafürdői Port Étterem és Panzió Balatoros nevű kreációja lett holtversenyben a győztes.

A versenyen, idén 24 vendéglátóhely indult. Ezt ebben az évben a közönség ajánlása alapján lehetett megtenni. Ebből a mezőnyből hét ételt választottak ki, amit az minőség, a regionális alapanyagok használata, az ár-érték arány, a hely megjelenése és a kiszolgálás alapján határoztak meg. Ezt a hét ételt a hét elején személyesen kóstolta végig a verseny zsűrije, így alakult ki a végeredmény.

A döntőbe jutott ételek közül öt a déli partról, kettő az északiról került a legjobbak közé. Ezek a Tiki Beach Bisztró Zamárdiból, a Málna Büfé Balatonlelléről, a Spéci Hotdog és Krumpli Balatonboglárról, az A konyhám Balatonfenyvesről, a Port Étterem és Panzió Balatonmáriafürdőről, a Vitorlás Bisztró Keszthelyről és a Fogas Bisztró Alsóörsről.

Az év felfedezettje ezúttal a déli parton található, a balatonboglári LSK nevű étel – azaz lellei süldő kifliben – megálmodója, a Spéci Hot Dog és Krumpli. Itt nemcsak az amerikai virsli, kifli párosítást emelték magas szintre, de a krumplik is csodásak.

Kóstoljátok meg az idei év legjobbjait! Természetesen nemsokára mi is megtesszük és meg is írjuk nektek, milyen volt!

A Port Étterem és Panzió, nem kispályázott: egy brutál disznótorost gondolt újra úgy, hogy akár nyáron a strandon is élvezhető legyen. Sült káposzta és krumpli a köret hozzá.

 

A Fogas Bisztró Alsóörsön nagyon magasra tette a mércét a balatoni halas éttermek és büfék számára. Egy hal erőlevessel indultak, amibe tokhalgombóc került. Csodás ez az ételük is.

 

Balatonbogláron lellei süldőt tettek kiflibe, így lett az étel neve Balaton LSK. A kolbászt a Kolovics család készítette ehhez az isteni és nívós hot doghoz. Ez a Spéci Hot Dog és Krumpli étele volt a versenyen.

 

A lellei Málna Büfében egy szelet préselt, főtt füstölt csülköt rántottak ki, amit kovászos uborkával, ecetes lilahagymával, paradicsommal, salátával és juhsajtból készült szósszal tettek egy csodás házi készítésű buciba. (Fotó: Fábos Erika)

 

Biczó Andrásék lecsós gersli köretet készítettek egy könnyű csirkemellhez. A Vitorlás Bisztrónak nemcsak ez az étele népszerű a keszthelyi strandolók körében.

 

Szikra Gabi az A Konyhámból már rutinos induló a versenyen, két éve győzött is. Most egy halas gombócot tálalt a zsűri és a vendégek elé.

A verseny eddigi győztesei:
2015. Kalóz, Fövenyes – Harcsa&Krumpli
2016. Kishableány, Badacsony és Paletta, Balatonboglár – Big MEKK
2017. Paletta, Balatonboglár – Pulled ponty
2018. Konyhám, Balatonfenyves – Gofcsi
2019. Tiki Beach Bisztró, Zamárdi – Koviubileves

Nyitókép és fotók/ az éttermek ételfotói

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva