2019.09.22. 14:00
Művészettörténeti séta a füredi Vaszary Galéria sztárkiállításában
Rendhagyó tárlatvezetést tartott, immár másodszor Topor Tünde és Winkler Nóra a balatonfüredi Vaszary Galéria idei, az „Éltető vizek” című sztárkiállításán, a közelmúltban.

Topor Tünde művészettörténész, az Art Magazin művészettörténész főszerkesztője, és főmunkatársa, Winkler Nóra már másodszor nyűgözte le a nagy létszámú közönségét az év országosan is egyik legkiemelkedőbb tárlatában. A tematikus kiállítás olyan híres francia és magyar alkotók, mint Courbet, Daubigny, Dupré, illetve Benczúr, Csók, Munkácsy, Szinyei Merse, Mednyánszky, Vaszary műveit vonultatja fel egymás mellé állítva, egymásra reflektálva – adta hírül a veol.hu.

A remekül összeszokott páros tárlatvezetésének titka abban rejlik, amit maguk rögtön első mondataikban megfogalmaztak, miszerint „Nem kurátori szemmel, hanem a látogató oldaláról közelítenek a tárlathoz, személyes vezetést kínáltak, és adtak”. Topor Tünde Plesznivy Edit munkáját méltatva nem titkolta irigykedését sem, hiszen, ahogy fogalmazott olyan anyagból válogathatott, a Szépművészeti Múzeum raktárából, amit még a művészettörténészek egy jó része sem láthatott eddig.

 

A víz, mint téma csak ürügy volt arra a kurátornak, hogy a tematikusan „szerkesztett” tárlatban bemutassa a francia festők hatását magyar kortársaikra, és bemutassa hogyan jutottak el az akadémikus naturalizmustól az absztrakt, szín, fény és forma dominanciájú festészetig. Ezen az úton gyakran egy időben, egyszerre haladtak, mondhatni nem volt „lemaradásunk”!

Egy-egy képnél hosszabban elidőztek, és Winkler Nóra impresszív, személyes, érdekességeket, anekdotákat is felsorakoztató kommentárjait Topor Tünde okos, de nem iskolás művészettörténeti fejtegetései ellenpontozták. A közönség szinte észre sem vette, hogy mennyi mindent tanulhatott, míg Mednyánszky 1900-as, párizsi kiállításon szereplő, egzisztenciális szorongást kifejező remekművétől, mint a Dunajeci táj eljutott a tárlat záró terméig. Itt a galéria névadójának unokaöccse, Vaszary János színekben pompázó képei az öröm és szabadság derűjét sugározták.

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva