2018.12.16. 15:00
Az ünnepek után is fogyasszunk halat!
Az éves halértékesítés 30-32 százaléka a karácsonyi időszakra esik, a kereskedelemben a jó minőségű halak széles választéka megtalálható.

A legkeresettebb az élő ponty, a hal kilogrammonkénti ára – az elmúlt évhez hasonlóan – 800-1000 forint körül alakul. A gyermekes családok körében népszerű a szálkamentes szürkeharcsafilé, emellett többek közt az afrikai harcsából, a kárászból, a busából ás lazacból is széles a kínálat – mondta Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) elnöke.

A hazai halfogyasztás évről évre nő. Az elmúlt évben 6,5 kilogramm volt az egy főre jutó átlag, míg 1990-ben mindössze 2,5 kilogramm. Ugyanakkor ez a mennyiség mesze elmarad az Európai Unió 25 kilogrammos éves halfogyasztási átlagától – emlékeztetett a Ma-HAL elnöke.

A fejlesztési lehetőségekről elmondta: halastó rekonstrukcióra, új halastó építésére, szállítóeszközök vásárlására, értékesítési pontok, valamint feldolgozók létrehozására és fejlesztésére 50 százalékos támogatásra lehet pályázatot benyújtani. Új feldolgozókra azért van szükség, mert a fogyasztók nagy része a feldolgozott halat, a konyhakész halfilét keresi. Az élőhal forgalma háttérbe szorul, bár a karácsonyi időszakban az élőhalra is nagy igény van a vidéki városokban.

Az elmúlt évhez képest 4-8 százalékkal magasabb áron értékesítik a halat. A pisztráng kilogrammonként 2 ezer forintba, a fogas 3 ezer forintba kerül. A harcsa-féléket átlagoson 4 ezer forintért lehet megvásárolni. A hal ára tájegységenként változik: a Balaton és a Duna-Tisza térségében, valamint a nagy tógazdaságok környékén alacsonyabbak az árak – hívta fel a figyelmet Lévai Ferenc szóvivő.

A MA-HAL tagszervezetei a karácsony előtti héten több mint 40 településen 63 halárusító ponton kínálnak friss édesvízi halfajokat.

Cukkinis-tejszínes rakott hal

Hozzávalók:

50 dkg halfilé, 3 kisebb cukkini, bacon, 2 dl tejszín, citromlé, póréhagyma vagy újhagyma, zsemlemorzsa, vaj, só, gyömbér, bazsalikom, petrezselyem

Elkészítés:

  1. Kisebb tepsit kivajazok, és zsemlemorzsát szórok bele. Az aljára fektetek baconszeleteket.
  2. A halfiléket megsózom, lisztbe forgatom, és a felét ráfektetem a baconre. Megszórom gyömbérrel, és kevés citromlét locsolok rá. Felkarikázom a póréhagymát, és a felét ráteszem a halra.
  3. A cukkinit nem pucolom meg, hosszában vékony szeletekre vágom (kb. 3-4 mm-esre), ráfektetem a halra, és megsózom. Majd ismét bacon, hal, gyömbér, citromlé, hagyma, cukkini és só következik.
  4. A tetejét megszórom bazsalikommal és petrezselyemmel (természetesen kihagyható). Ráöntöm a tejszínt. A tetejét megszórom zsemlemorzsával és meglocsolom olvasztott vajjal.
  5. 220 fokos sütőben kb. 40 percet sütöm, majd a végén megpirítom a tetejét. Én nem fedtem le, hogy a tejszín könnyebben besűrűsödjön.

Itt találsz még további fantasztikus halas recepteket: Mindmegette.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva