2018.10.15. 18:00
Négy lábon állva
Túrabottal könnyebb, gyorsabb és stabilabb a haladás. Ráadásul az ízületeinket is megkíméljük. Teljesítménytúrákon sokszor találkozhatunk túrabottal, a magashegyi túráknál pedig szinte kötelező darab.

Beteg, sérült, netán elfáradt? Akár utcán, akár erdőben találkozunk bottal közlekedő emberrel, rendszerint ezek a kérdések vetődnek fel bennünk. Pedig a túrabot kifejezetten hasznos eszköz. Ajánlott mindenkinek, aki többnyire hosszabb távokat tesz meg.

Hatékonyságának titka, hogy mindegy, mennyire sziklás vagy saras terepen haladunk, használatával csekély mértékűre csökkentjük a megcsúszás veszélyét, tehermentesítjük a lábainkat, sőt úgy érezzük, mintha két másik nőtt volna a már meglévők mellé.

A túrabot alapvetően három részből áll: markolatból, testből és hegyből. A hegy általában fémből készül. Felette egy állékonyságot segítő, úgynevezett tálca található, amely a terepviszonynak és az évszaknak megfelelően több méretben kapható, továbbá igény szerint cserélhető. Érdemes is cserélgetni, mert például a nagyobb méretű tálca havas időben jelentősen megnöveli a bot tartóképességét, és így megkönnyíti a haladást.

Ami a túrabot testét illeti: főként alumínium és szénszálas botokat különböztetünk meg. Ez utóbbiak drágábbak, ugyanakkor könnyebbek, a súlyuk jóval kétszáz gramm alatt is lehet.

A markolatot sokszor egészíti ki csuklópánt, amely kényelmes tartást biztosít, ám lejtőn ne használjuk, mert eséskor nem lesz idő kihúzni belőle a kezünket. A markolat többnyire műanyagból, parafából vagy speciális habból készül. A jobb minőség természetesen az árcédulán is tükröződik, de ha nem heti rendszerességgel teszünk meg hosszú-hosszú kilométereket, nyugodtan válasszuk az egyszerűbb megoldást. Térdízületeink már az olcsóbb túrabotok használatáért is felettébb hálásak lesznek.

A szénszálas bot a legdrágább
Legyen szó gyerek vagy felnőtt túrabotokról, az alapváltozatokat már 2-3 ezer forintos darabártól beszerezhetjük a nagyobb sportáruházakban. A rezgéscsillapítással felszerelt túrabotok ára 6 000 forint körül kezdődik, s ha fontos a súly, és feltétlenül szénszálasat keresünk, legalább 10-12 ezer forinttal kell számolnunk. Tartozékként téli és nyári tálcákat, hegyvédőt, ütéscsillapítót vásárolhatunk jórészt kétdarabos csomagban, 1 000 forint alatt.

Forrás: Nemzeti Sport Túrázás különszám
Fotó: Unsplash

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva