likeBalaton.hu | 2021.05.26. 10:00
Nem kell maszkot viselni a MÁV és a Volánbusz peronjain
A közösségi közlekedési járműveken, valamint a zárt utasforgalmi helyiségekben továbbra is viselni kell a szájat és orrot eltakaró maszkot.

A maszkviseléssel kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok – a nyitott peronon várakozás kivételével – továbbra is érvényesek, azaz a hatodik életévét be nem töltött kiskorú kivételével mindenki köteles orvosi-, munkavédelmi-, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot viselni, olyan módon, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje, többek között a tömegközlekedési eszközön és minden olyan helyiségben, amelyben tömegközlekedési eszközre várakoznak az utasok.

Továbbra is ellenőrzik a szabályszegéseket a közlekedési társaságok

A közlekedési társaságok járatain is folyamatosan ellenőrzik az utasok maszkviselési kötelezettségének betartását. A szabályszegő utast először figyelmeztetik, amennyiben a felszólítás ellenére sem hajlandó együttműködni, 8000 forintos pótdíjat szabhatnak ki, illetve ki is zárhatják az utazásból. További ellenszegülés esetén pedig a vonatok személyzete rendőri segítséget is kérhet, hogy a renitens utassal szemben intézkedjen és feljelenést tegyen. A MÁV-Volán-csoport vállalatai továbbra is arra kérik utasaikat, hogy tartsák be a közegészségügyi előírásokat, a sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében pedig részesítsék előnyben az elektronikus jegy- és bérletvásárlási lehetőségeket.

MÁV-Start infók a Balaton körül.

Volánbusz a Balaton körül – infók itt.

 

Csopak, vasútállomás
Fotó: Szücs Ildikó

 

Nyitókép: A siófoki vasútállomás 2019 nyarán
Fotó: Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva