2019.09.17. 17:00
Nyugatra fújja a szél a matrózok hajóját is
Óriási emberhiánnyal küzdenek a hazai hajózási társaságok. A Személyhajósok Szövetsége szerint a megfelelő szaktudással rendelkezőket a nyugati cégek akár háromszor több fizetésért is elcsábítják.

A Balatoni Hajózási Zrt.-nél is több éve probléma, hogy kevés a hajózási szakember. A társaság adatai szerint a hajós-személyzet átlagos létszáma jelenleg száz körül van, de ahhoz, hogy gördülékeny tudjanak dolgozni még legalább tíz-tizenöt emberre van szükség. A cég vezérigazgatója, Kollár József megkeresésünkre elmondta: az elmúlt években növelték már a dolgozók bérét, ennek ellenére is előfordulhat időnként munkaerőhiány.

– Valójában kevés a hajózás iránt érdeklődő fiatal – fogalmazott Kollár József érdeklődésünkre. – Az is gond, hogy a kezdő hajósokból csak sokéves gyakorlat után válik képzett, tapasztalt hajógépész, parancsnok. Egy nagy hajó vezetése igen komoly felelősség, amelyet csak megfelelő képességekkel és több éves rutinnal rendelkező kollégára lehet bízni, és pont erre a rétegre „vadásznak” hosszú évek óta a külföldi cégek is. A magyar hajósok jól képzettek, ezért nagyon keresetek más országokban is.

– Megoldást kell találnunk a problémára – folytatta a vezérigazgató. – Azért, hogy hosszú távon is biztosítható legyen a színvonalas és biztonságos működés. Mindenek­előtt arra kell törekednünk, hogy minél többen megismerjék ezt a szép hivatást, és elegendő számú jelentkezőt tudjunk bevonni a rendszerbe. Emellett egyfajta életpálya-modellt is fel kell vázolnunk a hozzánk jelentkezőknek – tette hozzá Kollár József. A Személyhajósok Szövetségének adatai szerint a nyugati országokban egy képzett, tapasztalt hajóvezető akár négyezer eurót, azaz 1,3 millió forintot is kaphat havonta. Itthon azonban jelenleg havi 350-500 ezer forintot visznek haza a hajósok.

Képzéssel enyhítik a szakemberhiányt

A Balatoni Hajózási Zrt., együttműködve a Siófoki Szakképzési Centrummal, az országban másodikként indította el a hajósképzést. Az első évfolyamon összesen tizennégy fiatal kezdte meg a tanulmányait, akik már sikeresen túl vannak az elméleti képzés modul-záró vizsgáin és most éppen a gyakorlati résszel folytatják a tanulást. A hajózási társaság azt tervezi, hogy a jövőben is képeznek majd szakembereket, távolabbi céljuk pedig, hogy iskolarendszerű képzéssé alakítsák a jelenlegi rendszert.

Forrás: sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva