Magyarnemzet.hu | 2021.04.06. 18:44
Orbán Viktor: Újraindul az ország
MEGVAN A KÉT ÉS FÉL MILLIÓ BEOLTOTT.

– Fontos mérföldkőhöz érkezett az ország, két és fél millió magyar állampolgár kapta már meg a koronavírus elleni oltást, ezért holnaptól nyithatnak az üzletek, és újraindulhatnak a szolgáltatások – jelentette be nemrég a miniszterelnök a közösségi oldalán.

Orbán Viktor kifejtette: egy éve áll az ország háborús állapotok közepette, korlátozások, kijárási tilalmak és személyes veszteségek mellett kell élni az életünket.

– A vírus háborút indított ellenünk, melyben az egyetlen győzelemmel kecsegtető fegyver a vakcina – figyelmeztetett a kormányfő, aki hozzátette, járványügyi intézkedések továbbra is lesznek, ezért arra kérte az embereket, hogy ezeket maradéktalanul tartsák is be.

Orbán Viktor azt ígérte, hogy az oltás hasonló tempóban folytatódik. Külön megköszönte az orvosok és az ápolók munkáját, a polgárokat pedig ismét megkérte arra, regisztráljanak az oltásra, vegyék igénybe a vakcinákat.

Mint mondta, Magyarország lesz az az európai ország, ahol a leggyorsabban jut koronavírus elleni vakcinához minden azt igénylő polgár.

A kormányfő azzal zárta videóüzenetét, hogy Magyarországon minden élet számít.

COVID 2/147. 2,5 millió honfitársunk beoltva. Újraindulhatnak az üzletek és a szolgáltatások! // 2.5 million Hungarians vaccinated. Shops and services can reopen!

Posted by Orbán Viktor on Tuesday, April 6, 2021

Forrás: magyarnemzet.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva