Krausz Andrea | 2018.10.22. 12:00
Óriási siker volt a Murci fesztivál
Felülmúlta a várakozásokat a balatonlellei és balatonboglári vállalkozók által megszervezett őszi gasztronómiai találkozó. A gyönyörű napsütésben mintegy 6-7 ezer ember kereste fel a Kishegyet.

A napi testmozgást is letudhattuk a szombati Murci fesztiválon, Balatonlellén. A Kishegy alján ugyanis szigorúan le kellett tenni az autót, így fújtatva gyalogoltunk fel a gyönyörű panorámájú dombra. Már tényleg szinte megizzadtunk, mire megtettük azt a pár száz métert, de megérte a kitartó gyaloglás. Igazi vendéglátásban volt részünk a különböző pincészeteknél kialakított vendégváró pontokon. 7 étterem, 14 borászat és 2 cukrászda vonultatta fel kínálatát. Néhány standon ott volt a murci is, vagyis a nyelvet bizsergető, szénsavas ital, ami egy tejszerű átmenet a must és a bor között.

A szervezők idén már másodszor csalogatták fel a nagyközönséget a 300 méteres magaslatra, áprilisban ugyanis először rendezték meg a Kishegyi kortyok és falatok elnevezésű gasztronómiai fesztivált, ami olyan siker volt, hogy szinte azonnal megszületett a program őszi verziója is. Arra azonban a szervezők sem gondoltak, hogy ilyen siker lesz, hiszen még a tavaszi forgalmat is túlszárnyalták.

Vendégek a Pócz pincészetnél (Fotó: Krausz Andrea)

A Szent Donát kápolna képével gravírozott talpas poharakból kóstoltuk a bort vagy murcit, a gyerekeket játszóház és bohóc várta, a környékbeli kézművesek egyedi termékeiket kínálták. Lehetett elektromos kerékpárt bérelni vagy csak sétálgatni az őszi színekben pompázó szőlősorok között. Este a Club54 adott koncertet és telt házas volt az éjfélig tartó diszkó is a rendezvénysátorban.

A kitelepült helyi éttermek egységes áron kínálták a fogásokat, egy főételt például 1600 forintért árultak, így tényleg érdemes volt megkóstolni akár a Hegyi Csárda kemencés mangalicapofáját boros szósszal, gánicával és savanyított hagymákkal, akár a Melis étterem lazacburgerét lilahagyma-remuláddal és bébi spenóttal, de ott volt a Mango étterem somogyi szarvascombja is murci mártásban, őszi gombákkal, házi krokettel.

Somogyi szarvascomb murci mártásban a Mango kínálatába (Fotó: Krausz Andrea)

Nagy Csaba, a Mango házigazdája elmondta, hogy a vendéglátósok úgy döntöttek: egységesen halat, vagy somogyi vadat kínálnak. – Nagyon örülök, hogy ilyen összefogás van Balatonlelle és Balatonboglár között. Bebizonyítottuk, hogy szezonon kívül is meg tudjuk mozdítani az embereket. Nagy fantáziát látok a Balatonban, mi már több éve, hogy visszaköltöztünk a fővárosból, mert hittünk benne, hogy családi összefogással, rengeteg munkával bebizonyíthatjuk, hogy télen is van létjogosultsága a vendéglátásnak a tónál – mondta Nagy Csaba, aki hozzátette, hogy 2009-ben nyílt a kikötőnél lévő Mango és azóta is egész évben nyitva vannak. Hétvégenként egyre többen döntenek úgy, hogy lejönnek a tóhoz, elmennek egy-egy rendezvényre és felfedezik a gyönyörű téli Balatont.

Tóth Balázs, a BL Yacht Club vezetője, egyben a rendezvény főszervezője elmondta, hogy a Murci fesztivál jól illeszkedik az egész éves Balaton víziójába. Azt szeretnék megmutatni, hogy minden hónapban érdemes idelátogatni.

– 5 kilométerre vagyunk a tótól, innen lenézni a Balatonra, kirándulni egyet, beszélgetni a borászokkal, lemenni a pincébe, ez egy nagyon különleges élményt nyújt – emelte ki Tóth Balázs. – A legjobb visszajelzés számunkra, hogy a kisebb szállásadók erre a rendezvényre már a nyár közepén eladták helyeiket, hiszen a vendégek a július elején kiadott programfüzetünkben olvashattak a fesztiválról és azonnal lefoglalták a szállásukat, nehogy lemaradjanak róla. A Balaton sokkal több annál, mint ami az emberek fejében él. Itt minden hónapban lehet jó borokat, ételeket kóstolni, lehet biciklizni, kirándulni. Bebizonyítjuk, hogy van élet a szezonon kívül is.

További képek a fesztiválról:

 

Kép és szöveg: Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva