Keszey Ágnes / zaol.hu | 2020.05.27. 14:00
Összefogtak a horgászok, felújították a csónakkikötőt
A Vonyarcvashegyi Arany Híd Horgászegyesület önkéntes munkával újította fel a közel száz férőhelyes csónakkikötőjét.

Közel három és fél évtizede működik a Vonyarcvashegyi Arany Híd Horgászegyesület. A szervezetnek közel 250 pecás a tagja, többségük helyi, de vannak környéken élők és a településre gyakran visszajáró nyaralók is. A közel száz férőhelyes csónakkikötőt többen összefogva, önkéntes munkával újították fel.

– Ötszázezer és egymillió forint közötti összegbe került volna a felújítás munkadíja. Ezt meg tudtuk spórolni azzal, hogy az egyesület tagjai elvégezték a munkálatokat, melyeket az elnökség három tagja vezetett. Az önkéntesek szinte minden szabadidejüket erre áldozták. Megtörtént a pallók és az alsó tartógerendák teljes cseréje – mondta Domina Balázs, a Vonyarcvashegyi Arany Híd Horgászegyesület vezetője.

Domina Balázs a felújított kikötőben; Fotó: Keszey Ágnes

Az egyesület közösségi oldalán, bejegyzésében megemlítette, hogy a faanyagot kedvezményes áron sikerült beszerezniük, s a szállításhoz is kaptak segítséget. A munkálatok januárban kezdődtek, s a napokban fejeződtek be. A csónakkikötő stégjének felújítása után további tervei is vannak a tagságnak.

Közzétette: Balázs Domina – 2020. április 28., kedd

– Két helyet ki fogunk jelölni, és biztosítunk két csónakot az ideérkező turistáknak. A helyi Tourinform irodával összefogva adjuk ki ezeket – szólt a turizmust is érintő elképzelésről a horgászegyesületi elnök.

A kikötői munkálatok ősszel vagy jövő tavasszal folytatódnak a most még kimaradt keleti területen, ahol egy kis földmunka elvégzésére is szükség lesz.

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva