Kiss Benedek költő, ki olyannyira eljegyezte magát e vidékkel, hogy a Szent György-hegyen szőlőt vásárolt magának, több költeményében hagyta örökül az olvasókra a balatoni ősz verses feldolgozását. Talán a Késő-indián-nyár a legszebb mindegyik közül:
„Gesztenye gurul, mint a nevetés:
puttó-hasát csiklandozza a fény.
Levelek cseppje sárgáll, mint a méz.
Darazsak dongnak rakott venyigén.
Szüreti idő, késő-indián-nyár.
Ha ki most nem szed, bort másnál iszik.
Méz hulló cseppje – akácfalevél sárgáll.
Langy sugár: tarts meg, tarts ki tavaszig!
Tengerek hava szakad ránk nem sokára,
jég-fog őröl majd, zabál a fehér.
De most még késő-indián-nyár van.
Darazsak dongnak rakott venyigén.
S gesztenye gurul, mint a nevetés.”
A XX. századi nagy költőnemzedék tagja a Bece-hegyen gazdálkodó Takáts Gyula, kinek mind prózai, mind lírai művei, de grafikái is plasztikusan idézik az őszi balatoni hangulatot. Éppen ezért nehéz választani közülük, most A múlhatatlan címűt emeljük e válogatásba:
„Mikor végtelen lesz a csönd,
megszólalnak a fák.
Ősszel közelít hozzánk
szavaival ez a világ.
Csonkjaival s a gyökerek,
melyeket sose látunk,
fölhozzák ezt a réteget,
melyet a mélyben zártunk.
A múlhatatlan gyűl körénk.
Vert ágak, de göcsük ragyog.
Iszonyú réteg hallgatást
bontanak ki az őszi napok.”
De nemcsak az élők sorából eltávozott költőóriásainkat ihlette meg az őszi, pannon vidék. Kortárs alkotóink őszi, tavi versei is említésre méltók.
Mint egy festmény, úgy tárja elénk Zsirai László, szintén tavi illetőségű költő Balatonszemesen született, A nyár kihűl című versében a tó őszi képét:
„Langyos láz lassul arcomon:
simogat még a Nap, gyenge kézzel.
Partra húzódott csónakok álmodnak hazai tengerésszel.
A nyár kihűl… a csend terül,
a tóban csak halak fürdenek,
készíti vasmacskáit az ősz.
Holnap hajnalban, hajó helyett köd köt ki itt…
Útra szédült levelek hátán megyek a vasút felé,
az öreg halsütő után, ki tavaszig nem tér vissza már . ..
Langyos láz lassul arcomon.”
Tóth Krisztina költőnő lírájában nemes egyszerűséggel Balaton címmel szerepel az a költemény, mely egyaránt szól a nyártól való búcsúzásról, de a tavi ősz jellegzetes motívumairól és a lélek állapotáról is:
„Nem akartam hogy ősz legyen megint itt
vagyunk a kert is rábólint tilosban
futó idő megállt a túlba így vitt
maradni kéne még azt súgja jól van
bólint a bodza is alacsony napba
bámulsz felállsz lassan lemész a stégre
nyugágyak bent a villany is lecsapva
ősz van és délután sietni kéne
hová pedig a táskát összeraktam
valamit egyszer úgyis itt felejtünk
meleg a fal úgy ég az őszi napban
lopott napunk ahogy nemrég a testünk.”
Németh István Péter tapolcai költő egész életműve a tóról és az azt övező értékekről tudósít. Az egyik leghitelesebb dalnoka a tavi ősznek, sok-sok alkotása közül Őszi anzix című művét ajánljuk:
„Ki ónszínű Balaton mellé ültem
Én, kései fecske sem cikkan a tó felett
Immár, bezuzott ablakszem a hűlt menny,
Villámok mentén véges végig repedt.
Szisszen a parti sás, s nézdelek szerte-
Szét, hogy ver le a szél könny-szaporán gesztenyét,
S hogy ágak közt a maradék ég oly keskenyke
Akár Jób szemétdombján a kék üvegcserép.”
Összeállításunk zárásaként Böröczki Mihály szombathelyi alkotó művét idézzük. Piaci ősz Gyenesdiáson című verse talán mindannyiunk ősz-élményét hitelesen tükrözi:
„Még véletlenül sincsen semmi kék,
tele van szürke felhővel az ég,
csatak-hullámra ugrott a ború,
az egész Balaton-part szomorú.
Nem maradt semmi, ami fényt csiszol,
a megszöktetett a nyár nyomaiból,
a piacon a leszórt csönd kinő,
és lakatot zár a lángossütő.
Pár sárga mellény pohárral pöröl,
a borkimérő végsőt szöszmötöl,
a többi árus elő se kerül,
s a piac téli álomba merül.
Jön pár rossz hónap, s hosszú türelem
a dallamát veszített ütemen,
a halott rózsa is tüskés tövű,
s bár szúr, kesereg, mégis gyönyörű.”
