Dezslik Magdolna | 2019.03.13. 06:00
Ötfokos vízben ússza át a Balatont
Taxisként sokat ül, de néhány éve úgy döntött, életmódot változtat. Zimányi András elmúlt ötven éves, de ez nem akadályozta abban sem, hogy hosszában átússza a Balatont. Most újabb kihívást talált magának.

Zimányi András előreláthatólag a meteorológiai tél utolsó napján, március 17-én újabb próbatételnek kezd neki, Tihanyban belemerül az ötfokos Balatonba, és átúszik a szántódi révig.

– Sokan gondolják, hogy az ötfokos víz embertelen hőmérséklet az úszáshoz, de saját tapasztalatomból tudom, hogy ez nem igaz – magyarázza az ötletét Zimányi András. – Körülbelül 11:15-kor lesz a start Tihanyban, a rév mellett. Innen úszom át Szántódra.

Az úszás célja a hideg környezet egészségre gyakorolt pozitív hatására, valamint az ötvenen túliak rendszeres testmozgásának szükségességére történő figyelemfelkeltés. Bár elmondása szerint kardiológia kivizsgáláson nem vett részt a szervezetet különlegesen igénybe vevő téli átúszás előtt, Zimányi András szerint erre nincs is szüksége, mert a hideg vízben való úszásnak eddig csak pozitív hatását érezte. A próbatétel során azonban a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata Egyesület sürgősségi mentőhajója is jelen lesz.

Közzétette: Zimányi András: Balaton-átúszás hosszában – 2018. december 27., csütörtök

– Az úszást a VMSZ biztosítja egy magas felszereltségű, speciálisan téli úszást is kiszolgálni képes sürgősségi mentőhajóval, a Ruperttel. A vízimentők jogot kértek és kaptak arra, hogy szükség esetén saját döntésük alapján szakíthassák meg az úszást, és emeljenek ki a várhatóan 5 fokos vízből. Az úszás során egy speciális biztosító kötél lesz rám rögzítve, hogy baj esetén azonnal cselekedhessenek, ne kelljen a víz alatt keresgélni az elmerült testemet. Az átúszás során a hajó előtt fogok haladni.

Közzétette: Zimányi András – 2019. január 13., vasárnap

Zimányi András tavaly nyáron hosszában is átúszta a Balatont, 80 kilométeres távot tett meg négy nap alatt, de a mostani, téli átúszás sem az utolsó próbálkozása. Úgy tervezi, jövőre valódi téli viszonyok, jégtáblák között/alatt is kipróbálja magát.

Ma 30 esztendeje történt! Szlavitsek Tünde az első – és a mai napig egyetlen – magyar nő, aki átúszta a La Manche…

Közzétette: Zimányi András: Balaton-átúszás hosszában – 2018. augusztus 23., csütörtök

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva