likebalaton.hu | 2020.10.02. 14:00
Pénteken indul az Ultrabalaton
Rendhagyó időpontban, péntektől vasárnapig rendezik meg Közép-Európa leghosszabb futóversenyét, az NN Ultrabalatont, amelynek távja 220 kilométer, míg a verseny központja továbbra is Balatonfüred.

A 14. NN Ultrabalaton szervezői a kontinens legzöldebb tömegsport-rendezvényét ígérték májusra, és mindez a módosított időpont ellenére sem változott. A versenyközpont csütörtökön nyit az egyéni versenyzők és az ultratávot teljesítő 2-3 fős csapatok előtt, pénteken pedig elrajtol a mezőny.
Ugyanezen a napon, a délutáni órákban már a nagy létszámú csapatokat is Balatonfüredre várják a szervezők a szokásos sportszakmai expóval, aztán szombat hajnali négy órakor elrajtol a verseny.

A futókon kívül szép számú kerékpárossal is találkozhatnak majd a Balaton környékén autózók, ezért a szervezők kérik, hogy körültekintően közlekedjenek, hiszen a verseny útvonala többször is keresztezi, vagy magába foglalja a közutat.

Fotó: Varga György / MTI

A nagyobb futóversenyek az utóbbi években egyre több szemetet termeltek. Ebből a sorból kiállva az NN Ultrabalaton idén teljesen elhagyja az egyszer használatos műanyag poharakat, tányérokat. A verseny előtti tésztapartin újrahasznosítható papírétkészletet használhatnak a versenyzők, akiknek a táv megtétele során maguknál kell tartaniuk a terepfutó viadalokról ismert műanyag ivópoharat.

A szervezők mindennél fontosabbnak tartják, hogy mindenki épen és egészségesen mehessen haza. Éppen ezért Balatonfüreden a maszk viselése a versenyközpont egész területén kötelező lesz. Külön kérik az indulókat, hogy ahol sor alakulhat ki, ott ügyeljenek a megfelelő távolság megtartására.
Az NN Ultrabalaton alapítói 2007-ben egy 200 kilométer feletti ultrafutó-versenyt álmodtak meg. A résztvevők létszáma akkor 200 fő volt. Ehhez évről évre egyre többen csatlakoztak, így tavaly az indulók száma már meghaladta a 13 ezret.

A szervezők a nevezéseket a megelőző év őszén nyitják meg; az NN Ultrabalaton egyre növekvő népszerűségét bizonyítja, hogy 2018-ban 22 perc, míg 2019-ben mindössze hat perc elegendő volt arra, hogy telt házas legyen a következő esztendőben az esemény. Utóbbi esetében a nevezések megnyitását követő egy óra múlva több mint ötszáz csapat jelentkezett a várólistára.

Nyitókép: Balogh Ákos/ Veszprémi Napló

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva