2018.10.18. 20:00
Pro Turismo-díjat kapott a Balatoni Kör elnöke
Laposa Bencének, a Balatoni Kör elnökének a turizmus legmagasabb szintű kormányzati elismerését Orbán Viktor miniszterelnök és Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója adta át, a Pro Turismo-díjat a Művészetek Palotájában, a Turizmus Summit 2018 konferencián.

A LikeBalaton sorozatában – mely a Balatoni kör tagjaival ismereti meg az olvasókat – Laposa Bence így nyilatkozott:

Anyukám badacsonyi születésű, ő itt nevelkedett, majd a házasságkötése után a fővárosba költözött. Szüleink nászajándékba egy kis présházat kaptak a Balaton-felvidéken, gyerekkoromban szinte minden hétvégét a családi szőlőbirtokon töltöttünk. Nagyon sokáig a Balaton nekem a bort, a borvidéket jelentette. A célunk az volt, hogy minél jobb és szebb borokat tudjunk itt készíteni.

Én Budapestről költöztem az egyetemre Keszthelyre, ahol agrármérnökként végeztem, majd 2004-ben átvettem a családi birtok igazgatását édesapámtól Badacsonyban. A Laposa Borbirtokot a testvéremmel, Zsófival közösen vezetjük. Zsófi foglalkozik a szőlészeti-borászati munkákkal.

Ma a Balaton már egy élettér számomra, átalakult a fontossági sorrend. Nyilván a mai napig szép és komoly borokat készítünk, de sokkal fontosabb, hogy mindezt milyen környezetben, milyen hangulatban éljük meg. Ilyen szempontból nagyon szerencsés vagyok, hiszen az az időszak, amióta én itt vagyok, egy folyamatosan felfelé ívelő szakasza a balatoni, badacsonyi régiónak. Mára a Balaton minden szempontból egy olyan közeggé vált, ami meggyőződésem szerint a legmagasabb életminőséget tudja nyújtani az országban.

Laposa testvérek: Zsófi, Bence és Lilla

– A július 10-től augusztus 20-ig tartó időszak nem tesz jót sem a Balatonnak, sem az itt élőknek, de megkockáztatom, az itt pihenőknek sem. Az a fajta túlhasználat, ami ebben az időben zajlik, senkinek nem jó. Az infrastruktúra nem tudja kiszolgálni ezt a sok embert, ekkora tömegekre nem lehet minőségi vendéglátást építeni. Ez ez időszak nem tudja megmutatni a tó igazi arcát, azt a Balatont, amiért érdemes idejönni, itt élni. S Most sem tűntek el a vendégek, de kevesebben vannak, az egész környék megnyugodott, lelassult a normális tempóra, ez pozitív érzést vált ki mindenkiből.

A kitüntetett Laposa Bence azt mondta, meglepte a díj, nagy megtiszteltetésnek tekinti, amely egy egész csapat munkáját ismeri el, a Balatoni Kör-, illetve közvetlen munkatársai erőfeszítését. Kiemelte, elkötelezett a minőségi termék és szolgáltatás mellett, amelyekért a jövőben is dolgozik kollégáival együtt a Balatonnál.

View this post on Instagram

#balatonikör #badacsony #morethanwine

A post shared by Laposa Bence (@laposabence) on

A konferencián több balatoni szereplőt is díjaztak:

Laposa Bence, a Balatoni Kör elnöke mellett Fülöp Zoltán, a VOLT Fesztivál, a Balaton Sound és a MOL Nagyon Balaton alapítója, Könnyid László, a hévízi Hotel Európa Fit vezérigazgatója, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke is átvehette a legrangosabb hazai turisztikai elismerést. A konferencián bemutatták az új országmárkát, Budapest új őszi imázsfilmjét.

Olvass tovább a Balatoni Kör többi tagjáról is!

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva