Szaniszló Hajnalka | 2019.12.16. 06:00
Itt a téli szünet! - Programajánló gyerekeknek, családoknak
A nyakunkon a téli szünet. A gyerkőcök örünek, a szülők pedig törik a fejüket, hogy mivel töltsék meg ezeket a napokat, hogy a kicsik valami tartalmassal is gazdagodjanak az ünnepek alatt. Mutatjuk, hogy hová menjetek a gyerekekkel - és még ti is élvezni fogjátok.

A téli szünet hosszú, és a gyerekeket le kell kötni valamivel, de ez nem jelenti azt, hogy a szülőknek unatkozni kell közben! Olyan programokat és látnivalókat mutatunk a szünidőre, amelyeket a felnőttek is szeretni fognak.

A Balaton környékén természetesen kihagyhatatlanok a karácsonyi vásárok, a műjégpályák és a keszthelyi óriáskerék is, ezt mi jól tudjuk. Ugyanakkor a hideg ellenére is megéri olykor túrázni egyet, kreatívkodni együtt, a többi családdal, s ezáltal közösséget építeni, új barátokat szerezni. Ha szeretnénk, csodálatos, történelmi falak között nézhetjük a karácsonyi misztériumjátékot a Tihanyi Bencés Apátságban, de akár a wellnessben és élvezhetjük a színes téli programkavalkádot. Mindenre mutatunk példát, s garantáljuk, hogy megtaláljátok a számotokra megfelelő programot!

Íme, a likeBalaton.hu kifejezetten gyerekeknek, családoknak szóló programokból és látnivalókból álló 10-es toplistája.

10. Családi adventi hétvége a Vaszary AlkotóMűhelybenBalatonfüred

Az Adventi Hétvégék keretében családi hétvégét tartanak a Vaszary Alkotóműhelyben, ahol december 21-én kipróbálhatjuk az olajpasztell tájképfestést is. Mednyánszky László, a Téli est (Tátrai téli táj) kapcsán megrajzoljuk pasztellel a saját téli tájélményünket. Kérik a családokat, hogy olyan ruhában érkezzenek, amelyen nem félnek az alkotás nyomait hazavinni, hiszen a festék cseppen, csöppen!

Fotó: Pixabay

9. Karácsonyfa-állítás a Balatonban

December 24-én viszik be a Balaton vízébe Szigligeten azt a karácsonyfát, melyért az Újévi csobbanáson újra vízbe merészkednek a bátor fürdőzők, mi pedig a gyerkőcökkel együtt szurkolhatunk nekik. Mellesleg ha jó melegen felültözünk, egy kellemes séta a Balaton partján is lehet aktív, ugyanakkor energiával feltöltő program, hiszen olyan sokszor halljuk, hogy kell a friss levegő. Ez az esemény ráadásul garantáltan megmozgatja a nevetőizmainkat is, szóval még a jó hangulat is biztosított. Nagyon kell ez a sokszor őrületes ünnepi hajtásban, hiszen ne feledjük, hogy nem kell mindennek a terített asztalról és a bolondokházáról szólnia. Egy séta, egy nevetés és egy karácsonyfa a Balatonban, s már kész is a tökéletes szórakozás!

8. Évbúcsúztató szöszmötölés a Levendula Házban

A Levendula Ház kézműves foglalkozásai remek lehetőséget kínálnak a családoknak. A kézműves foglalkoztatás természetesen nem csupán az idő eltöltésének egy módja, de kiváló stresszoldó, szórakoztató és önkifejező tevékenyéség. Az alkotás örömét semmi más nem pótolja. A saját kezünk által készült darab pedig sokkal többet jelent, mintha megvásároltuk volna annak akár egy tökéletesebb példányát. A lelki, érzelmi oldal mellett pedig a kézügyességet is fejlesztik ezek a foglalkozások.

7. IV. Adventi hétvége Zalakaroson

Karácsony előtti szombaton, azaz december 21-én is a Gyógyfürdő téren várják a vendégeket adventi vásárral, karácsonyra hangolódó programokkal, óriás adventi koszorúval, forralt borral, sült gesztenyével. A program része az adventi termelői és kézműves vásár, a szülőknek forralt bor, a gyerkőcöknek sült gesztenye, miközben részt vehetünk a néppi játszótérren, 16 órakor pedig negyedik adventi gyertya meggyújtásán, melyhez élő zenés kíséret is társul. Ezután ünnepi szentmise lesz az Isteni Irgalmasság Templomban.

6. Adventi napok a KotyogósbanTihany

A tihanyi Kotyogósban december 15-én és 21-én is várják a családokat olyan adventi programokkal, ami jótékony célt is szolgál: gyerekkoncertek, mesekuckó, kézműves foglalkozások, mindenféle karácsonyi finomságok, tihanyi gyermekek jótékonysági koncertje. A belépő egy db konzerv vagy bármilyen tartós élelmiszer, melyet a Balatonfüredi Szociális Alapszolgáltatási Központ részére adnak át, s ők továbbítják az adományokat a környékbeli rászoruló családoknak.

www.pixabay.com

5. A pál utcai fiúk előadás Veszprémben

Molnár Ferenc világhírű regénye alapmű az emberi társadalom természetéről, a hősiesség, az árulás, az esendőség és a hazaszeretet fogalmáról, a pál utcai fiúk történetén keresztül. Nemecsek, Boka, Áts Feri és a többiek örök példák, örök kortársaink. Történetük ezúttal a Hangvillában kel életre. A klasszikus alapmű ezúttal nem gyerekek, hanem ifjú emberek konfliktusaként szólal meg. A drámai helyzetek így még keményebbek, melyeket tovább fokoznak a mai hangzású zenék és dalszövegek. Az előadásban döntő szerepet játszik a tárgyi világ akusztikus megszólaltatása, a színészek zenei-ritmikai kreativitása, a fiatalság ereje, humora, az eredeti mű katartikus üzenete.

További decemberi programok között böngészhetsz a Hangvillában itt.

4. Karácsonyt tartanak a babák a keszthelyi Babamúzeumban!

Kaparós térkép, sorsjegyek közül választhatsz, a többi legyen meglepetés! A játék végén karácsonyi csomaggal kedveskednek a gyerekeknek a Babamúzeumban. Hímzett színes ruhába, népviseletbe öltöztetett babák, makettházak és hajók mutatják be, miben laktak és jártak, mivel közlekedtek őseink a Balatonon.Több mint félszáz babát láthatunk a vitrinek mögött a történelmi Magyarország népviseleteibe öltöztetve. Két külön vitrinben található a 120 figurából álló erdélyi babagyűjtemény. További részletek a múzeumról itt találhatóak.

3. Karácsonyi misztériumjáték a Tihanyi Bencés Apátságban

Jézus születésének története a tihanyi egyházközség gyermekeinek közreműködésével. Történelmi helyszínen, szent falak között lehetünk részesei ennek az élménynek. A misztériumjátékot követően ebben az emelkedett és meghitt hangulatban térhetünk haza otthonainkba, hogy szeretteinkkel együtt töltsük a szentestét, s családunk körében élhessük meg az év legmisztikusabb és varázslatosabb estéjét.

Fotó: Tihanyi Bencés Apátság facebook

2. Magic Show III. – Bűvész és Illúzió Show Veszprémben

Ismét Veszprémbe érkezik egy megújult előadással Magyarország leglátványosabb országjáró bűvész és illúzió show-ja. Felkészültél életed legvarázslatosabb estéjére? A Hangvillában élheted át újra. Láttál már embereket eltűnni a semmibe majd előbukkanni? Láttál már gondolatolvasót akcióban? Láttál már lebegő embereket és tárgyakat? Igen.. a tévében.. de itt most nem forog a kamera. A veszély igazi! Itt nincsenek mozis trükkök. Bűvészet, illúzió, gondolatolvasás, manipuláció és még számos a tudomány által megmagyarázhatatlan mutatvány. Ámulás, bámulás és humor! Kiváló és izgalmas program családoknak, pároknak és barátoknak. Tapasztald meg a varázslatos mutatványokat a saját bőrödön, hisz számtalan trükkben a közönség is részt vehet.

Közzétette: Magic Show – Ne higgy a szemednek – 2019. október 28., hétfő

 

Abszolút győztes az alábbi program, hiszen melyik gyerek ne kapná fel a fejét az általunk is kiemelt hívószavakra?

1. Téli varázslat a zalakarosi fürdőben!

A Zalakarosi Fürdő a téli szünetben is különleges programokkal várja a családokat: vízi vetélkedők, kreatív foglalkozások és szilveszteri készülődés is lesz. Gyerek szauna party, activity show, vízi kosárlabda, jenga torony, csillámpónik, úszóverseny, karácsonyi gyerek diszkó, akadályverseny, vízi kincskeresés is lesz!

Fotó: Pixabay

Nyitókép: Shutterstock

Összeállította: Szaniszló Hajnalka

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva