viharjelzés: Siófoknál 1
12°
18° 12°
NY
5 km/h
Krausz Andrea | 2019.10.09. 20:06
Rabok építették a régit, látványosság lesz az új Sió-zsilip
A vízépítés történetében egyedülálló létesítmény valósul meg a közeljövőben Siófokon. A vízleeresztő- és a hajózsilip átépítésével egy trendi köztér létesül a ma még elzárt ipari területen. Az új, tájba illesztett műtárgyak között sétálgathatunk, a látványtervek szerint a hajózási sziget összeköttetésbe kerül a személyhajó-kikötővel.

Elindult a Balaton vízszintjét szabályozó fejlesztés, megkezdődtek a korszerűsítési munkálatok a Balaton nagyműtárgyain, valamint a Sió-csatornán – derült ki a projekt nyitórendezvényén Siófokon. Az európai uniós, valamint hazai forrásból finanszírozott, közel 19 milliárdos beruházásnak köszönhetően 2022 végére javulnak a fenntartható vízkészlet-gazdálkodás feltételei és a Balaton vízszintszabályozásának lehetőségei.

Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője elmondta, hogy a kivitelezés eredményeként a Sió-zsilip kapacitása a mostani másodpercenkénti 60 köbméternek a duplájára emelkedik, amivel főként nagy vizek esetén tudnak hatékonyabb vízszintcsökkentést elérni.

Elavult a jelenlegi vízleeresztő Sió-zsilip (Fotó: Krausz Andrea)

– A mai nappal megindulhat a kivitelezés és a tervek elkezdenek megvalósulni – hangsúlyozta Láng István. – Alaposan kielemeztük az elmúlt 30 évet és az látható volt, hogy előfordultak rendkívüli szélsőségek: gondolok itt a 2000-es évek alacsony, vagy a 2014-es év magas vízszintjére. Azért is indulhatott meg ez a beruházás legelsőként, mert abban biztosak voltunk, hogy a levezető rendszert rugalmassá kell tenni. Ehhez a siófoki zsilipet át kell építeni, hiszen a szerkezet elavult – mondta a főigazgató.

Már el is készültek a látványtervek, így fog kinézni a Sió-zsilip környéke:

– Potyogtak belőle a kövek, szivárgási, elzárási és anyagminőségi problémái is voltak a zsilipnek. Utána néztünk a könyvekben, ahol az szerepelt, hogy az 1947-ben átadott zsilipeket részint rabok építették 8 hónap alatt, annak minden bajával. Teljesen új lesz mind a vízleeresztő, mind pedig a hajózási zsilip – emelte ki Benedek András okleveles építőmérnök, a projekt főtervezője, aki hozzátette, hogy igyekeztek egy tájba illesztett műtárgyrendszert megtervezni, amit remélhetően a nagyközönség is szeretni fog.

– Ez egy nyitott dolog lesz a köz számára. Ausztriában például a duzzasztóműveken át lehet biciklizni, amit kedvelnek az emberek. Siófokon, a közforgalom számára is nyitott íves hídon nézelődni lehet majd, akár le is lehet ülni, és reméljük, hogy sokan használni is fogják – mondta a főtervező.

Modern, bejárható, tájba illő és trendi lesz az új zsilip környéke Siófokon (Grafika: OVF)

Akik jártak már a siófoki kikötőben, tudják, hogy a vízleeresztő és a hajózási zsilip elzárt, ipari területen található, azt közelről megnézni nem lehet. Korompay Attila, a projekt vezető tervezője elmondta, hogy fizikailag érzékelhető közelségbe szerették volna hozni a műtárgyat, lássák az emberek, hogyan működik egy ilyen létesítmény.

– Az fogalmazódott meg bennünk, hogy kössük össze a személyhajó-kikötő partját, a zsilipeket és az elhanyagolt Krúdy sétányt, hogy legyen egy élvezhető köztere a városnak – fogalmazott Korompay Attila.

– A szigetet mindenképpen meg kell nyitni és integrálni a város életébe. Legyen a sziget mindenkié és engedjük be az embereket a városnak erre a pontjára. Teremtsük meg egy későbbi kerékpáros átközlekedésnek a lehetőségét, úgy, hogy ha a mostani projekt keretében nem is, de egy további pályázat segítségével ki lehessen alakítani a csatlakozó pontokat. Később valósulna meg a lejtős betonpart és az úszókertek, valamint terveztünk egy makettet is, amely a gyerekek számár is érzékelhetővé tenné, hogyan eresztik le a vizet a Sió-csatornán. A köz számára hozzunk létre egy vonzó, és a Balaton őshonos flóráját visszatükröző, trendi tájépítészetet, hiszen mi lehetne nemesebb cél, mint hogy a fiatalokat bevonzzuk erre a területre, és megismertessük velük a létesítményeket – foglalta össze a vezető tervező.

A látványtervek szerint összekötnék a siófoki szigettel a partot (Grafika: OVF)

A kivitelezés keretében egyébként még átépítik a balatonkiliti mederduzzasztót, kotrással javítják a Sió-csatorna vízelvezető képességét, magasítják és egy szakaszon áthelyezik a csatorna árvízvédelmi töltésrendszerét. A munkálatoknak része a vizes élőhelyek kialakítása, hajózási jelek helyreállítása, aktualizálása, és egyebek mellett a vízügyi hajózási adatbázis fejlesztése is. A kivitelezést a Strabag Építőipari Zrt. és a Colas Alterra Zrt. végzi.

Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője a projektnyitón (Fotó: Krausz Andrea)

Korábbi összeállításunk a korszerűsítéssel kapcsolatban itt olvasható!

A projektről:

A KEHOP-1.3.0 pályázati konstrukció keretében valósulnak meg a korszerűsítési munkálatok a Balaton nagyműtárgyain és a Sió-csatornán, amelyek eredményeképp javulnak a fenntartható vízkészlet-gazdálkodás feltételei és a Balaton vízszintszabályozásának lehetősége, biztonságosabbá téve ezzel a vízleeresztést. A projektet az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság konzorciuma valósítja meg. A projekt bruttó összköltsége 18.939.091.996 Ft, amelyet az Európai Unió Kohéziós Alap és a Magyar Állam vissza nem térítendő támogatás formájában biztosít.

Krausz Andrea

Nyitókép: Látványterv- OVF

Megosztom

Hozzászólások

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva