Vikiéket annak idején a vidék bája ejtette rabul, így esett a választásuk a nagygörbői házra. Zalában, ahogy más hátrányos helyzetű településeken is, minden harmadik ház öreg épület. Az örökösök eladják az ingatlant, az új vevő pedig többnyire nem tartja meg a ház jellegét, lebontja az összes falat, kicseréli a nyílászárókat műanyagra. Kozmáék igyekeztek úgy építkezni, hogy az eredmény ne legyen tájidegen. Az első lépcsőfok a házak megmentése volt, a folytatás a bútormentés.
Igyekeztek úgy építkezni, hogy az eredmény ne legyen tájidegen Fotók: vendégház
– A régi épületek szerelmesei vagyunk, a célunk a vendégfogadás mellett az értékmentés volt. Ezért döntöttünk úgy, hogy a régi parasztházból és annak melléképületeiből megmentünk, amennyit csak lehet. A kis ház, amit csak kéglinek hívunk ma is magunk között, valójában a családnak készült, három éven át adott otthont három gyermekünknek és nekünk. Azonban egy idő után kinőttük, és láttuk, hogy a vendégekkel idővel nem lesz jó egy helyen lakni. Így vendégház lett belőle, miután a szomszédos településen, Kisgörbőn kerestünk nagyobb helyet – emlékeznek a kezdetekre Vikiék.
A kégli ma önálló apartman, saját terasszal, parkolóval, elszeparálva a szemközti vendégháztól. Az itt megszállók között a legnépszerűbb. Talán mert a kéglit magukénak érzik a vendégek. Mintha valamelyik barátjuk nekik adná a tetszetős kis házát egy hétvégére.
A kicsinysége miatt is otthonos, és ehhez hozzátesz, hogy ott van benne vagy százötven kötet könyv.
A parasztházzal, a mai kéglivel szemközti hatalmas, négyszáz négyzetméteres pajtát szintén felújították, több apartmant alakítottak ki benne. Amit nagyon muszáj volt, lebontották, csak három kőfalat hagytak meg, az összes többi vizes volt.
A falu legmélyebb pontja ez, vízgyűjtő terület volt, és ma is az a vendégház udvara. Az öreg pajta alaprajza megmaradt, a homlokzat és a tagolás sem változott. A szénapajta és az istálló bejárata ugyan már egészen más funkciókra nyit. Ahol a tehenek bementek, ott van a nagy apartman, ahol szaunázni lehet, ott pince volt egykor régi akácpréssel. A két kisebb apartmant a szénatárolóból alakították ki.
Az egész épület tetőterét is beépítették. Az 1900-as évek elején zsúpos volt a tető, ami aztán leégett, majd cserép került rá, de most le kellett cserélni.
– Csak nekünk jutott eszünkbe, hogy a régi, kibontott gerendákat beépítsük, ilyesmivel már nem foglalkozik senki. Jó állapotú akácfák voltak, statikailag megfeleltek, elbírják a terhet ma is. A kerámia áthidaló helyett öreg gerendák kerültek a falba. Pedig a kőműves nem örült neki, macerás beépíteni azokat. Sőt, a bontás sem egyszerű dolog, az energia harmadát elviszi egy építkezésen. Egyszerűbb lett volna újat építeni. Érdekes módon azonban a kivitelezőt pont azzal fogtuk meg, hogy új házat bárki tud építeni, itt viszont ebből kellett kihozni a legtöbbet. Szerencsére partner volt benne. A két épület szűk másfél év, a kégli egy erős nyár alatt épült fel. Rengeteg munka várt ránk, aljzatbeton-szigetelés, falazások. Kidolgoztunk egy technológiát, hogy ahol csak lehet, megmenthessük az épületet. Sajátos ugyanis a helyzete, mert a hátulja vízben áll ma is. De meg lehetett menteni – mondják Vikiék.
A régi fotókon látszik, hogy hatalmas csalános volt az udvaron, trágyadomb az épület előtt. A házban lógtak a gerendák, életveszélyes volt bemenni. Mára óriási a változás kint és bent. A régi, megmentett bútorokat jó ízléssel kiválasztott maiak egészítik ki a kényelem érdekében. Ők újították fel, festették valamennyit, díszítették a falakat a bútorfestés során bevált stencilekkel. Ma már egész évben vendégek laknak köztük.
– Senki nem hitt bennünk és itt, a világ végén a vendéglátásban. Azt mondták, bolondok vagyunk. Még a családtagjaink sem láttak benne fantáziát, hiszen senki nem foglalkozott korábban vendéglátással. Megérzésből, intuitív módon indítottuk el. Nem végeztünk közvéleménykutatást sem. Akik hozzánk érkeznek, azok közül szinte senki sem hallott korábban Nagygörbőről. Az idegenforgalmi adót miattunk vezették be, itt addig nem volt idegenforgalom, hiszen még 200 lelkes sincs a falu. A település még nem tett azért semmit, hogy népszerű legyen, de mára megfordult a dolog. A vendégeink megismerték Nagygörbőt, elmennek a közeli étterembe, a boltba kiflit venni. Igaz, ezt itt nekünk még soha senki nem köszönte meg. Ez persze lelombozó tud lenni hosszú távon, és ha nem lennénk erősek, árthatna nekünk – mondja Gábor.
Állítja, hogy akik régi épületekhez nyúlnak, felújítják azokat, szinte egytől egyig más vidékről érkeznek. A helybelieknek valahogy természetes, csak a kívülállóknak tűnik fel az öreg házak szépsége, leromlottsága. Aki ilyen épületet újít fel, sok időt, energiát, pénzt tesz a munkába, hogy megmentse, amit lehet. Sok esetben a helyiek ezt nem is értékelik. Amennyiben pedig a megmentett épületben vendéget szeretnénk fogadni, olyan minőséget kell nyújtani, hogy aki ide érkezik, azt mondja, megérte. Nem szabad alulpozicionálni, csak úgy lehet, hogy a reklámanyagokon a fényképek hitelesek legyenek.
Előfordul, hogy valaki előre eljön megnézni, hogy tényleg olyan-e a ház, mint amit a képen lát. Bizalmatlan, mert valahol már csalódott. Sok helyen a nagymama öreg házát kicsit kipofozzák, de megmarad füstösnek, dohosnak, és olcsó felszereléssel szeretnének érte pénzt kapni a megszálló vendégektől. Elengedhetetlen az igényesség és az intelligencia. Nálunk itthon sincs másként. A nyílászárókon kimegy a meleg, a kornak nem felelnek meg, de ha lecserélnénk műanyagra, nem tetszene, nem érintene meg. Nem mindig az a cél, hogy energetikailag teljesen megfeleljen a mai előírásoknak egy ház felújítása, csakhogy sokan nem tudnak elszakadni ettől. Húsz centi vastagon levakolják, hőszigetelik a falakat, bármi áron. Onnantól az az épület már nem lesz ugyanaz, mint régen volt – szögezi le Gábor.
Vikivel együtt vallják, hogy Zala megye szép, de a szépségből vidéken nem lehet megélni. Ha a vendégházban nincs wifi, ha a vendég nem tud rendesen parkolni, nem illatos az ágynemű, nem süt a hasára reggel a nap, akkor nem elégedett.
– A vendégfogadás érzelmi odalát, a hangulati elemeket jobban kell erősíteni itt. Az értékmentés nem merülhet ki abban, hogy megmentettünk egy épületet, hanem hozni kell a XXI. századi komfortot. Legyen egy hangulat, ami visszarepíti a vendéget az időben, de kell hajszárító, mikrosütő, mosogatógép. Ne legyen sár, kényelmes legyen a kanapé.
A ház ne legyen dohos, de régies legyen a hangulata. Érződjön, hogy kora van. Érdekes kettősség ez, sok kompromisszummal jár. Különbség kell hogy legyen a régi és a régies hangulatú között. Igaz a szlogen, hogy rosszabb helyre nem megy a vendég a pénzéért, mint ahol lakik. Kivéve, ha mondjuk Párizsba megy, mert ott mindegy, hogy hol alszik. De egy ilyen kistelepülésnek nincs olyan vonzereje, mint Párizsnak. A potenciális jövő Somogy és Zala megyéé, a még viszonylag érintetlen, dimbes-dombos tájaké – teszi hozzá Viki.
A fiatal házaspár önzetlenségéről tett tanúbizonyságot, amikor néhány évvel ezelőtt karitatív célra felajánlotta a vendégházat, egy héten át rászoruló családokat láttak vendégül ingyen. Már akkor is szerették volna feldobni a térséget. Úgy érezték, az első lépcsőfok, hogy valamilyen médiában megjelenjen a vendégház. Ezt azóta többszörösen elérték. Szerepeltek a televízióban, több újságcikk jelent meg róluk. Még a pályát módosított férfiakkal kapcsolatban is írtak Gáborról. Vallják, hogy az értékmentés nincs életmódváltás nélkül. Egy 25 fő befogadására alkalmas vendégházat nem lehet Budapestről irányítani, elengedhetetlen a személyes jelenlét. Ők ebben hisznek nap mint nap.
Forrás: veol.hu/Tóth B. Zsuzsa
