veol.hu/Szendi Péter | 2020.08.22. 10:00
Sasvári Sándort magával ragadta Balatonfűzfő ékkövének szelleme
Egészen pici voltam, mindössze négyéves, amikor szüleim észrevették a zene iránti vonzódásomat. Elvittek egy elismert karmester és zenepedagógus rokonukhoz, aki meghallgatott és zenei pályára javasolt – kezdi a beszélgetést Sasvári Sándor Jászai Mari- és EMeRTon-díjas színművész, énekes.

Csodálatos koncertet adott a festői szépségű Mámai templomromnál Sasvári Sándor, akit a hely szelleme megragadott, éppen ezért olyan dalokat választott, melyek abszolút illettek Balatonfűzfő ékkövéhez. Mint mondja, ritkán adatik meg az ember életében, hogy egy ilyen csodálatos környezetben énekeljen. Vallásos ember lévén pedig még inkább magával ragadta mindez, olyannyira, hogy a koncert előtt a közösségi oldalán kirakott egy posztot a templomromról.

A színész-énekes mindennapjait éppen úgy megváltoztatta a koronavírus-járvány, mint mindenkiét a világon, de ennek a nehéz periódusnak is kereste a jó oldalait, próbálta a kényszerpihenőt hasznosan tölteni. Már nagyon várta, hogy ismét közönség előtt énekeljen. Sármos megjelenésével, gyönyörű hangjával, közvetlenségével, kiváló humorával hamar belopta magát a nézők szívébe, akik többször vastapssal honorálták az előadást.

Sasvári Sándor Balatonfűzfőn (Fotó: Szendi Péter/Napló)

 

De térjünk vissza a múltba, hogy miként kezdődött Sasvári Sándor zenei pályafutása.
— A hangszerválasztásnál a zongora – anyagi okokból – kiesett a lehetőségek sorából. Ráadásul a Mester utcai lakást, ahol két nővéremmel és szüleimmel éltem, ebben az időszakban még két idegen családdal kellett megosztanunk, így a hármas társbérletben hely sem maradt volna egy zongorának. A falon viszont lógott egy használaton kívüli gitár, amit a nővérem kapott Kijevből. Ezt a gitárt akasztottam le onnan hatévesen. A nyakamba vettem, és így indult el az azóta is tartó örök szerelem a hangszerek iránt. Eleinte magamtól tanulgattam, ismerkedtem a gitárral, majd szüleim beírattak a Bakács téri Zenei Általános Iskolába, ahol nyolc éven át klasszikus gitárt tanultam. Az osztályteremben volt egy zongora, amelyen szünetekben négykezeseket és Beatles-slágereket játszottunk a barátaimmal. Nyolcévesen, az iskolában megalapítottam első zenekaromat, tízévesen pedig már saját dalokat szereztünk Annamária nővéremmel — folytatja tovább Sasvári Sándor, aki elmondta, hogy a legkülönbözőbb zenei hatások együtt formálták, alakították ízlését.

Sasvári Sándor Balatonfűzfőn (Fotó: Szendi Péter/Napló)

Az iskolában klasszikusokat tanult, zenekaraiban beatzenét játszott, otthon pedig hihetetlen mennyiségű jazzt és jazzrockot hallgatott. Miután megkapta első lemezjátszóját, komoly lemezgyűjteményt kezdett összeállítani, és a jó zenék gyűjtésének szenvedélye a mai napig megmaradt az életében. Eredetileg zenésznek készült, és csak kíváncsiságból jelentkezett – Kerényi Miklós Gábor javaslatára – 1982-ben az akkoriban induló Rock Színház társulatához.

— Felvettek egy nagyon jó kedélyű társaságba, és rengeteg, azóta is tartó barátságra leltem. A csapatot még jobban összekovácsolták a közös balettórák és beszédtechnikai gyakorlatok, melyet lelkesen látogattunk, hiszen nem kis mosolygásra adott okot, ahogy többek között Vikidál Gyula barátommal közösen ismerkedtünk a pliék világával. A Rock Színháznál már rövid idő elteltével komoly lehetőséget kaptam: a Sztárcsinálók című magyar rockoperában Juvenalis szerepét osztották rám. Ugyanebben a darabban évekkel később Kyprios Jézus szerepét is volt lehetőségem eljátszani, majd egy németországi turné alkalmával angolul is. A Rock Színház a későbbiekben is meghatározó szerepet játszott az életemben, rengeteg főszerepet kaptam — sorolja Sasvári Sándor.

Sasvári Sándor Balatonfűzfőn (Fotó: Szendi Péter/Napló)

Az országos hírnevet a Jézus Krisztus szupersztár 1986-os magyarországi ősbemutatója hozta meg számára, amiben Jézus szerepét alakíthatta. Kiválasztottnak érezte magát, hogy ezzel a csodálatos szereppel közelebb kerülhetett Jézushoz. Ezt a szerepet még rengetegszer eljátszhatta, átélhette. Jézus személye a későbbiekben a Mária evangéliuma című rockoperában is rátalált, ahol egy kicsit más nézőpontból formálhatta meg a szerepet. Abban a szerencsés helyzetben volt, hogy Jézust három különböző darabban, három különböző módon alakíthatta.

Forrás: Veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva