Krausz Andrea | 2023.02.01. 10:00
Síkesztyűt és bakancsot ajánlanak a 80 kilométeres Balatoni Téli Bringatúrához
Jól fel kell készülni a Balaton keleti medencéjét megkerülő hagyományos téli bringatúrára. A Balatonfüredről induló biciklis esemény olyan népszerű, hogy a hideg ellenére is több mint 300 fő vesz részt rajta.

Február 18-án rendezik meg a negyedik Balatoni Téli Bringatúrát. A mezőny a balatonfüredi Balaton Szabadidő Központtól indul, és

tihanyi kompátkeléssel Zamárdit, Siófokot, Balatonaligát, Balatonakarattyát, Balatonkenesét, Balatonfűzfőt, Balatonalmádit, Alsóörsöt és Csopakot érintve érkezik vissza Balatonfüredre.

A résztvevők, (akik előre leadták a nevezésüket), a Balatoni Hajózási Zrt. támogatásával egy külön komppal kelnek át Tihanyból Szántódra.

Siófokon lesz az első megállópont Fotó: Krausz Andrea/likeBalaton.hu

Komoly sportteljesítmény a Balatoni Téli Bringatúra

– Az útvonal ezúttal is a Balatoni Bringakörön halad, amelyet több helyen is felújítottak, így még komfortosabb lesz a bicajosok számára – mondta a likeBalaton.hu-nak Harangvölgyi András. – A célba érkezők mindegyike szép emlékérmet kap, majd tombolasorsolást is tartunk, ahol egy értékes kerékpár lesz a fődíj.

A 80 kilométert télen teljesíteni nem piskóta, ez egy komoly sportteljesítmény

– foglalta össze a főszervező.

Külföldről is érkeznek

A Balatoni Téli Bringatúra már az első alkalommal berobbant a köztudatba, és azóta is töretlenül népszerű a kerékpározók körében.
– Nagyon sok visszajáró bringás van, hiszen színvonalas szolgálatatás áll a résztvevők rendelkezésére. A belföldieken kívül Ausztriából, Szlovákiából és Németországból is érkeznek bicajosok. Elvégeztünk egy felmérést, és kiderült, hogy

a résztvevők 35-40 százaléka legalább egy éjszakát eltölt Balatonfüreden, ami turisztikai bevételt is jelent a városnak

– emelte ki Harangvölgyi András, aki hozzátette, Siófokon, Balatonvilágoson, Balatonkenesén, Alsóörsön forró tea, forralt bor, zsíros kenyér vagy aprósütemény várja a bicajosokat. Balatonvilágoson tavaly még sörkóstolót is tartott a helyi sörfőzde. Az útvonalon végig biztonságban tekerhetnek a résztvevők, a mezőnyt pedig szervizautó követi.

A téli Balaton is vonzza a bringásokat Fotó: Krausz Andrea/likeBalaton.hu

Jelmezben bicajoznak

A Balatoni Téli Bringatúra a farsang jegyében telik, sokan jelmezt öltenek. A korábbi években láthattunk már bohócot és varázslót is, akik beöltözve tekerték végig a 80 kilométert. A főszervező szerint mindenkinek jól fel kell készülnie az eseményre, természetesen indulás előtt alaposan át kell nézni a bicikliket. Az öltözet pedig legyen réteges és meleg.

Inkább bakancsban tekerj!

– A hideg miatt a túrabakancsot ajánlom vastag zoknival, és a bringásnadrág alá is jó lenne még valamit felhúzni – mondta a főszervező. – A kéz és a láb szokott leginkább fázni. Úgyhogy jobb, ha síkesztyűt húznak a bicajosok. A kerékpáros sisak alá szükség lehet egy speciális sapkára, vagy símaszkra.

Ne vegyen fel senki nehéz sídzsekit, mert abban nehéz tekerni, inkább több vékony réteget öltsön mindenki magára

– javasolta a tapasztalt túraszervező, aki azt is elárulta, hogy a hangulat mindig nagyon jó. Korábban előfordult, hogy valaki egy régi rádiós magnóval bicajozott végig. Folyamatosan szólt a zene, a résztvevőknek pedig annyira tetszett, hogy felváltva tekertek a „zenefelelős” mellett.

Nyitókép: Krausz Andrea

 

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva