Koszorus Rita/Sonline.hu | 2020.05.29. 14:00
Sok munkára számítanak nyárra a vízimentők a Balatonon
Kemény nyári szezonra készül a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ). Bagyó Sándor, a VMSZ elnöke azt mondta: a vírus miatti korlátozások feloldásával nagyobb robbanásra számít a Balatonon.

– Sok a szabály, a feszültség és szerintem sok lesz a konfliktus is, mert mindenki ki akarja engedni a gőzt – fogalmazott Bagyó Sándor a sonline.hu újságírójának. – Várhatóan nem külföldön, hanem itthon fognak nyaralni az emberek, a Balaton biztosan közkedvelt lesz. Azt gondolom, hogy több baleset lesz idén nyáron, és komolyabbak, erre próbálom felkészíteni a kollégáimat lélekben.

A VMSZ elnöke elmondta: már zajlanak a tárgyalások a strandok üzemeltetőivel, köttettek szerződések, sőt Hévízen már dolgoznak vízimentők.

Az idei nyáron szolgálatba áll Fecske és Kócsag, az a két hajó, amelyeket a vízimentők adományként kaptak. Mellettük egy nagyobb méretű műszaki mentőhajót is beszereztek a télen, amely szintén a szezonban debütál élesben. De a mélyvízi mentőegységek is megújulva vágnak neki a nyárnak.

– Arra készülünk, hogy a strandok június végéig fokozatosan kinyitnak – mondta Bagyó Sándor.

Lesz toborozás

A szezonstarthoz szükséges feltételeket igyekeznek megteremteni, ugyanis a vírusveszély miatt megnövekszenek a költségek is. Egy pozitívuma lehet a jelenlegi helyzetnek Bagyó Sándor szerint: a diákmunkásokat nem viszik el a multik olyan sebességgel, ahogyan az megszokott volt. Így talán könnyebb lesz új vízimentőket toborozni. Az oktatásukat a közoktatáshoz hasonlóan online oldották meg eddig, a gyakorlati képzés azonban már vízközelben történik.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva