Krausz Andrea | 2020.08.05. 06:00
Százakat mentenek ki a Balatonból, négyen azonban életüket vesztették a tóban
Elszabadult hajó kutatása a vaksötétben, matracon sodródó gyerekek kimenekítése, viharban pánikba esett vitorlázók segítése. Csak néhány azon esetek közül, amelyek az idei szezonban feladták a leckét a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság szakembereinek. Ezek szerencsés kimenetelűek voltak, idén azonban négy alkalommal megtörtént a tragédia.

Július 31-én délután úszni indult egy 55 éves férfi a balatonkenesei strandon, a fürdőzők csak azt látták, hogy hirtelen elsüllyedt. Nyolc nappal korábban egy 19 éves, Siófokon nyaraló férfi vesztette életét, vízibicikliről ugrott a fejest a vízbe. De nem ő volt az egyetlen 19 éves. Kis idővel előtte Balatonlellén is meghalt egy fiatal, aki úszni indult.

28 hajóval dolgoznak a vízirendészet rendőrei (Fotó: Police.hu-hivatalos)

 

Nem csak az erős szél, vagy háborgó víz jelenti a veszélyforrást, hanem a kánikula, a zsúfolt strandok, vagy ha rosszul mérjük fel képességeinket. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője szerint kollégái állják a sarat, pedig az idei szezonban úgy tűnik többen érkeznek a Balatonhoz, mint a korábbi években. Horváth László ezredes, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetőjét kértük egy szezonközepi összegzésre.

– A főszezon napjait éljük, ami azt jelenti, hogy hét közben is annyian vannak, mint hétvégenként. A a kistelepüléseken is érezhető a telítettség – mondta a likeBalatonnak Horváth László. – A Balaton 140 kijelölt fürdőhelyén körülbelül 250-300 ezer ember tartózkodik a vízben egyszerre. Úgy tűnik, hogy azok, akik eddig külföldre mentek nyaralni, most különböző okok miatt itthon maradtak és a balatoni desztinációt választják. Fontos tendencia idén nyáron, hogy nincs több vízbefulladás mint egy átlagos nyári évben, amellett hogy a tó „humán-terhelése” nagyobb, mint az elmúlt években.

Vízirendőrök bevetésen (Fotó: Krausz Andrea)

 

– Hány mentésük volt eddig?
– 267 embert mentettük ki idén a tóból és 102 esetben volt életmentési kifutásunk. Egyetlen egy embert sem veszítettünk el azért, mert nem kapott volna időben mentési segítséget, egyetlen egy haláleset sem történt viharjelzésben. Alapvetően a tó nagyon biztonságosnak tekinthető, az emberek betartják a szabályokat, és állampolgári segítséggel még a szabálysértőket is nagyon gyorsan el tudjuk fogni.

– Az emberek bejelentik a szabálytalankodókat?
Igen. Például a napokban kaptam az ORFK-n keresztül köszönő levelet egy hölgytől, aki a balatonszárszói strandon látott egy jetskit bemenni a fürdőzők közé. Lefotózta, bejelentette, vízirendőreink pedig tíz perc múlva megfogták, és eljárás alá vonták a jetskist. Számos ilyen köszönő levelet kaptunk. Idén talán többet is, mint szoktunk. Felfokozott hangulatban és sok munkával telik az idei szezon, ami azért más, mert nagyon változékony az időjárás, és nekünk ez adja a legtöbb munkát. Az elrendelt viharjelzésekhez rengeteg vízirendészeti munka is társul.

– Mik ezek a munkák?
– Többfajta protokoll is létezik nálunk a viharjelzéshez kapcsolódóan. Az elsőfokú viharjelzés kiadásakor a part közelébe szorítjuk vissza a fürdőzőket, vízibiciklizőket, csónakosokat. Másodfokú viharjelzésben pedig már tilos fürdeni, tilos csónakot, fürdőeszközt használni, tehát megpróbáljuk teljesen a parti sávban kiszorítani ezt a tömeget, hiszen biztosan megérkezik a 60 km/h-s szél. A Balaton három medencére van osztva viharjelzés szempontjából, és 96 százalékban be is válik az előrejelzés. Amikor megjön a vihar, akkor már sokan szembesülnek azzal, hogy mi volt az értelme ennek a meglepő „takarítási” munkának, vagyis a vízből való kiterelésnek.

– Volt emlékezetes mentésük, amin még önök is meglepődtek?
– Az egyik különleges eset volt, amikor az Ábrahámhegy előtti vízterületen egy ember a hajó motorjának indítása közben megcsúszott, és kiesett a járműből. A férfi egy kilométerre volt a parttól, kiúszott az ábrahámhegyi kikötőbe. Nekünk pedig éjszaka kellett megkeresni a menetben lévő, sodródó vitorlást. Mint tűt a szénakazalban! Vízfelszíni radarral találtuk meg, az egyik vitorlázó rendőrünk átszállt a hajóra, áramtalanította, majd bevontattuk, és átadtuk a tulajdonosnak.
Emlékezetes eset volt a az is, amikor Fonyód-Alsóbélatelepen éjszaka a vízparton egy férfi segélykiáltásokat hallott a víz felől. Szerencsére azonnal kajakba pattant, és a hang forrását követve, 1200 méterre a parttól meg is találta a szerencsétlenül járt embert, aki másodfokú viharjelzésben úszni indult. Az egyszemélyes kajakba ugyan nem tudta beemelni a fuldoklót, de az legalább meg tudott kapaszkodni. A mentésre induló férfi azonnal hívta a 1817-et, járőreink pedig elindultak, és mivel a kajakos mentős villogtató lámpával jelzett, hogy hol van, a járőrök öt perc alatt megtalálták, és kimentették őket.

– Mik azok a fontos tudnivalók, amelyeket jó megszívlelni, hogy ne történjen meg a tragédia, vagyis a vízbe fulladás?o
– Evidenciákat tudok felsorolni:

  • Vízibiciklivel, felfújható fürdőeszközökkel csak akkor menjünk be a mély vízbe, ha biztosan tudunk úszni és jó vízbiztonsággal rendelkezünk. Ellenkező esetben maradjunk a kis vízben!
  • A gyerekeket nem hagyjuk magukra a vízparton! Hat év alatti, valamint 12 éven alatti, úszni nem tudó gyermek csak felnőtt felügyelete alatt mehet a vízbe. Nem normális dolog, hogy például 6-8 éves kicsik órákig fürdenek úgy, hogy feléjük sem néznek. Lehetőleg olyan felnőtt vigyázzon rájuk, aki baj esetén be tud avatkozni és van vízbiztonsága. Úszni nem tudó anyukák nem ebbe a csoportba tartoznak.
  • A Balatonon nem lehet „átúszni”, nem lehet keresztbe-kasul csónakázni, kajakozni mert a Balatonon van egy „parti sáv kötelezettség”. Az északi parttól 500 méterig lehet eltávolodni, a déli parttól pedig 1000 méterig. Elsőfokú viharjelzés idején ez mindenhol maximum 500 méterre csökken. Másodfokú viharjelzés esetén, amikor gyorsan felvillanó fényeket látunk, akkor pedig tilos fürdeni, vízi eszközöket használni, csónakázni!

A viharjelzéssel kapcsolatban programot indítunk és 130 helyszínen lesznek kint új táblák, amelyek a viharjelzés szabályaira hívják fel a figyelmet. Azt szeretnénk elérni, hogy mindenki egészségesen távozzon, aki idejött nyaralni. A balatoni vízbefulladások azonban nem jogszabályszegésekre, hanem teljesen profán, egyszerű emberi okokra vezethetők vissza. Nem tudunk mindenki mellé vízi rendőrt állítani és nem is célunk, hogy túlságosan agresszíven beavatkozzunk a szabadidő kulturált eltöltésébe, hiszen ez a nyaralás övezete. Az idei halálesetek arra hívja fel a figyelmet, hogy foglalkozni kell vele és beszélni kell róla, amellett hogy ezeket, mi rendőrök sajnos nem nem tudtuk volna megelőzni. Sok mindenről tájékozódhatnak a nyaralók: az időjárásról, a viharjelzésről, a fürdőhelyi rendtartásról, az értékek biztonságba helyezéséről, még a Balaton medrének veszélyeiről is. Innentől kezdve azonban az embereken múlik, hogyan döntenek. Ha valaki rosszul méri fel a saját képességeit, lehetőségeit, akkor az veszélyhelyzethez, tragédiához vezethet.

Nyitókép: Police.hu-hivatalos

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva