Péter B. Árpád / zaol.hu | 2020.03.28. 17:02
Szellem- és mintaváros lett Hévíz
Kiürült a város, hazautaztak a vendégek, bezártak a szállodák és az üzletek nagy része sem nyit ki napok óta. A mindig nyüzsgő, lendületes településen új időszámítás kezdődött a koronavírus-járvány miatt.

Hévíz szellemváros lett, az amúgy mindig forgalmas két sétálóutcán és a gyógytóhoz vezető sétányon sem találkoztunk egyetlen emberrel sem. Sok helyen rács, máshol csak a zárva tábla jelezte a portálokon, hogy a kereskedők igazodtak a helyzethez, és az éttermek többségét is zárva találtuk.
Az egyik helyi vállalkozás vezetője arról beszélt: nyomtatványt akart venni, de nem tudott, míg egy másik társaság igazgatója szinte „megyei castingot” tartott, autószerelőre vadászva. Mint mondta: van, aki a családját féltve zárt be, más pedig azért, mert akadozik az alkatrészellátás, ami ellehetetleníti a munkáját.

Hévíz teljesen kiürült, a belvárosban senki sincs az utcákon, Fotó: Péter B. Árpád

Az élelmiszerboltok viszont működtek, sorban állás azonban sehol nem volt. Hasonlóan a benzinkúthoz, ahol vasárnap óta alaposan megcsappant a forgalom, tegnap ott jártunkkor senki sem tankolt.
A szellemváros egyben mintaváros is – értett egyet felvetésünkkel Papp Gábor polgármester, hozzátéve: a hévíziek és a még itt lévő vendégek mintaszerűen viselkedtek az elmúlt napokban, és igaz ez a vállalkozásokra is. Nagy fegyelemmel, türelemmel, egymás iránti odafigyeléssel éljük meg ezeket a napokat.

– Sok foglalást visszamondtak az elmúlt időszakban, illetve a szállodák már nem is fogadtak újakat, leginkább segítették a vendégek hazautazását – fogalmazott a városvezető. – Mára az összes hotel bezárt, több helyen belső munkálatokat végeznek, de a dolgozókat sehol nem bocsátották el, fizetés nélküli szabadságra küldték őket, vagy más, alternatív lehetőséget dolgoztak ki számukra. Vendégek tehát nincsenek a városban, a helyiek pedig – figyelemfelkeltő, tájékoztató kampányaink hatására is – megértették és betartják a szabályokat, tényleg csak az van az utcán, aki dolgozik. Most így tudunk és így is kell védekezni.

A polgármester egy érdekes jelenségre is felhívta a figyelmet. Jó néhány lakástulajdonos, aki ideje nagy részét nem itt töltötte eddig, most beköltözött Hévízre, mert a helyzethez képest biztonságosnak ítélte a várost.

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva