– Azt hittem, a Balatonon vitorlázik.
– Én is! (Nevet). De nem, mert mindennap forgatok. Napi sorozat lesz, többet nem mondhatok. De a jövő héten megyek a tengerhez, szeretem a sós vizet, megpróbálok minden évben ott nyaralni.

– Kivel megy?
– Kettesben, a feleségemmel.

– Elkészült a csodahajója?
– Igen, a Balatonon már lehet látni. Mentünk vele, működik. Barabás Kiss Zoli barátommal építettük. Olyan lett, amilyennek megálmodtuk, beváltotta minden reményünket. De egy hajóról azt kell tudni, hogy olyan, mint egy víkendház, soha nem lesz kész, mindig van mit csinálni rajta.

Szerednyey Béla, a közmédia Egynyári kaland című ifjúsági minisorozata szereplője a harmadik évad indulásáról tartott sajtótájékoztatón a hévízi Hotel Európa Fitben 2018. április 24-én. MTI Fotó: Varga György

– Erre nem igaz, hogy közös lónak túros a háta?
– Majd meglátjuk. Még nem volt közös lovam. De Zolival régóta barátok vagyunk, huszonöt éve áll mellettem. Neki is, nekem is volt saját hajóm, de mióta a Madách elkezdte a nyári játékokat, olyan keveset vagyunk lent, hogy pénzkidobás a saját hajó.

– Úgy hallottam, jól síel.
– A sí kiegészítő sportja a vitorlázásnak. Annak idején Kopár István – aki körbekerülte a Földet – kikötőjében állt a vitorlásom. Mondtam neki, hogy utálom a telet, várom a nyarat. Szörnyű összecsomagolni a hajót, és várni. Kérdezte, mit csinálsz télen? Semmit. Bejárok a színházba, dolgozom. Erre mondta, hogy ismerjem meg az igazi telet. Menjek fel a hegyekbe, először ne síeljek, de aztán próbáljam meg. Jó sport. Harminchárom évesen elkezdtem feleleveníteni a gyerekkori faléces sípróbálgatásaimat. Nem volt több szabadidőm, mint most, de akkor mindet erre áldoztam.

– Nem tiltja a színház a veszélyes sportokat?
– Dehogynem. De már úgysem síelek, nincs rá időm. A vitorlázás meg nem veszélyes.

– Most házasságban él, de előtte sokáig volt egyedül. Akkor nagykanállal ette az életet?
– Nem volt olyan sok, nyolc év. Voltam nős, volt egy nagyon hosszú élettársi kapcsola­tom, és nyolc évig voltam ke­resésben.

– Aztán egymásba szerettek Szilviával.
– A lánya musicalrajongó, sokat jártak a Madáchba. Akkor jöttünk össze, amikor megjelent a könyvem, és dedikálást kért a bemutatón. Elkezdtünk randevúzgatni.

Fotó: Bors Online

– Egy darab, az Ügyes kis hazugságok kapcsán, markáns véleményt fogalmazott meg a nőkről.
– Fenntartom. Általában, ha velem veszekszik egy nő, akkor én abbahagyom a beszédet, mert teljesen értelmetlennek tartom. A nők a Vénuszról, a férfiak a Marsról jöttek. Hogyan érthetnék meg egymást, ha mindenki mást akar? A nő a férfit, a férfi a nőt. Meddőnek tartok minden vitát. A nők másként gondolják, de szerintem így van.

– Hogy oldják meg a konflik­tusokat?
– Nincsenek konfliktusok.

– Ön volt az egyetlen, aki Psota Irént látogathatta. Hiányzik?
– Mindenki, aki elment. Utoljára Kerényi Imre. Nagyon jó igazgató volt. Sok ember elment, ez a sorsunk. Jövünk és elmegyünk. Irénnel partnerek voltunk egy jó előadásban, ami öt éven keresztül ment. Akkor voltak zűrök a magánéletemben, amire kíváncsi volt. Kérdezgetett, én meg kiadtam magam, amivel nem élt vissza. Adott tanácsokat, azt mondta, majd ezt is túléljük. Neki is elég zűrös volt a magánélete. Beszélgettünk, kialakult köztünk a bizalom. Megengedte, hogy rendezzem, sőt elvárta, ha máshol szerepelt, akkor nézzem meg, mondjak rá valamit. Egyforma volt az ízlésünk és a hozzáállásunk a színházhoz. Komolyan vesszük, de csak annyira, hogy közben tudjuk, ez játék. Neki kellett támasz, nem volt saját magát építő művész. Makacs volt, erős, de esendő, mint sok más színész. Megválogatta a támaszait.

– Mik az utolsó emlékei róla?
– Mindig vittem neki tortát. Folyamatosan osztott, csipkedett. „Na most már takarodj haza!” – mondta viccesen, de volt benne igazság is. Ő nem az a típus, akire illik megharagudni. Valószínűleg valamennyire a fiának tekintett. Maga választotta ezt a fajta finist, hogy egyedül csinálja végig, nem avatja be a nézőt. Nem volt hajlandó felvállalni az öregséget, rá királynőként emlékezzenek. Domján negy­ven­évesen mondta, hogy eddig, és ne tovább. Irén csak a színpaddal szakított, nem az életét dobta el.

Kerekes Éva (b) Alice és Szerednyey Béla (j) Bill szerepében Joe DiPietro Ügyes kis hazugságok címû komédiájának próbáján a Madách Színházban 2016. október 11-én. A darabot Szirtes Tamás rendezésében október 13-án mutatják be.
MTI Fotó: Bruzák Noémi

– Még csak hatvanéves, de mintha nehezen viselné az idő mú­lását.
– Kit nem visel meg? Ez legalább megvolt, aztán meglátjuk, mennyi van még. Ez nyugodt, jó időszak, tudok figyelni, koncentrálni, nem foglalkozom mással. Hála istennek a szervezetem is olyan, hogy nem látom a különbséget a tizenöt évvel ezelőtti és a mostani izomzatom közt.

– Boldog?
– Persze. Még szeretném megnézni ezt a bolygót, ahol leéltem az életem. Szeretek utaz­ni. Szeretnék. Hogy erre lesz-e időm vagy nem? Sok olyan hely van, ahová eljutni nem elég néhány nap. De síelni sincs időm.

– Kardinális kérdés önnél az idő.
– Amit mi csinálunk, az szolgálat, hasonló a katonasághoz. Egyik napról a másikra nem tudod, hogy ráérsz vagy sem. Ha új darabot próbálunk, köteles vagyok a napi parancsnak eleget tenni, mint egy katona. Három napra nem tudsz előre tervezni. Kiszolgáltatott helyzet, ott kell lennem teljes valómban, nem lehet laptoppal megoldani.

– Mondhat nemet?
– Igen, de az embernek van egy szakmája, hivatása, ha ezt választotta, akkor nem illik.

– Tehát mikor boldog maradéktalanul?
– Nehéz megmondani. A boldogság egy-egy pillanat. Nagy szippantás fent a hegyen az északi szélből, aminek különleges illata van, a nyugalom vagy egy nagy siker.

Fotó: Bors Online

– Készül a nagypapaságra?
– Biztosan jó lesz. Éltem együtt csecsemővel többször is. Amikor a húgom gyereke, a jelenleg filmrendező Dani született, négy évig közös lakásban laktunk. Ő ugyanúgy az én gyerekem is volt. Érdekelt. Ha hazamentem próbák után, ugyanúgy húzogattam, nyomogattam a lábujjait, megvolt a gyerekélmény, mint bármelyik szülőnek. Azzal a különbséggel, hogy nem kellett pelenkáznom, nekem csak a kellemes része jutott, a játék.

– Szerelmes még?
– Az mit jelent?

– Nyolc éve élnek együtt, túl a kritikus hetediken, mit jelent önnek a szerelem?
– Nem is tudom. A szerelem és a szeretet két külön dolog. A szerelem az, amikor valami átveszi az ember felett az irányítást. Sokan azt mondják, hogy csodálatos, én nem szeretem sem az alkohol, sem a szerelem miatt átadni az irányítást egy másik erőnek. Szeretem magam megtartani.

– Nem szeret szerelmesnek lenni?
– Nem, mert akkor a kémia elkezd az emberen uralkodni, aztán ha kijózanodik, akkor rájön, hogy át lett vágva. Egyszer csak lehull a lepel. Ez sokszor előfordul, meg is örökítet­te a tudománytól kezdve Shakespeare-ig mindenki. A szerelem a Pukk virágjában lévő vegyület, a tudomány szerint a szerotonin, és a dopamin megjelenése, ami ha elmúlik, mert három év alatt ez általában lemegy, akkor jön a kijózanodás. On­nantól vagy jó, amit eltaláltál vagy a szamarat kaptad, mint a Szent Iván-éji álomban.

– Ön jól eltalálta?
– Igen. Nálunk szeretet van.

Borítókép: Szerednyey Béla Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. Forrás: MTVA / Zih Zsolt

Még több sztárinterjút olvasnál? Kattints a többi interjúért!

Szerednyey Bélával a Bors készített interjút.