„Ide figyeljetek, balfácánok! A bicikli nálunk világnézet. Ott állunk meg és oda megyünk, ahová akarunk. Nem kell vonatjegy, nem kell benzin, nem kell megalázni magunkat, mint az autóstophoz. Azonkívül olyat érzünk, fiacskám, amit te még sosem! A teljesítmény örömét.”
Bacsó Péter: Szerelmes biciklisták
Ez a csaknem hatvanéves idézet talán soha nem volt aktuálisabb. Bacsó Péter remek moziját először gyerekként láttam, majd felnőtt fejjel még legalább tízszer. Aki a Balaton vagy a kerékpározás szerelmese, annak garantált szórakozás.
Jómagam nemcsak a filmet láttam sokszor, hanem a Balatont is két keréken. Körbetekertem már négy nap alatt, de tíz óra alatt is. Igazi függő vagyok, ha erről a két dologról van szó.
A film egy éjjeli Budapest-Balaton-tekeréssel kezdődik. Fülbemászó Cseh Tamás-zenével, magával ragadó hangulattal. A sokadik Balcsi-kör után felmerült bennem, de jó lenne egyszer majd letekerni egészen a Balatonig. Néztem is sokat az útvonaltervezőket, merre lehet a legjobb autómentes útvonal. Egy dologban biztos voltam, a nyári őrületben nem szeretnék a 7-es főúton tekerni. Persze túl sok alternatíva nem volt, így mindig maradt a vonat vagy az autó. Legalábbis egészen a múlt hétig, amikor is
kipróbálhattam végre a frissen átadott Bubát, azaz a Budapest–Balaton-kerékpárutat.
Azért az ellenzéki politika nem kímélte ezt a projektet sem, így kíváncsian vágtam bele a túrába. Szerettem volna tudni, hogy igaz-e, amit állítanak: tényleg felesleges beruházás összekötni a fővárost a magyar tengerrel? Tényleg rossz a nyomvonal, és valóban teljesíthetetlen egy átlagos bringásnak? Lássuk!
Egy kora őszi napon reggel nyolckor indultam el Észak-Pestről a szokott utamon a rakpart irányába. Bár a hivatalos kerékpárút a Kamaraerdőtől indul, Kelenföldtől már végig jól jelzett út vezet, a Budán kevésbé tájékozottak is hamar megtalálják a helyes irányt. Budaörs–Törökbálint–Biatorbágy a további útvonal. A kisebb emelkedők már itt elkezdődnek, de a biatorbágyi viadukt és a Biai-tó látványa elfeledteti a kezdeti nehézségeket. Etyek előtt azért érdemes egy rövidet fújni, mert a túra legnehezebb, de szerencsére a legszebb szakasza is most következik. Etyek tényleg olyan, mint egy toszkán kis falu,
az út a szőlők között vezet.
Ottjártamkor épp kezdődött a szüret, a friss must illata hosszú kilométereken át elkísért.
A Budapest és Balaton közötti kerékpárút nyomvonala
Velencéig Gyúró, Tordas, Kajászó, Pázmánd és Nadap településeken át lehet eljutni. Néhol még egy-egy kisebb, de könnyen leküzdhető emelkedővel. Az aszfalt a települések között mindenhol széles és remek minőségű, a falvakban pedig jól jelzett, alacsony forgalmú utakon vezet. Velence a budapesti városhatártól hatvan kilométerre található. Aki kétnapos túrára indul, annak ez lesz valószínűleg a pihenőállomása is.
Székesfehérvárt Sukorón és Pákozdon át érjük el. Egyetlen kritikám ide kapcsolódik:
Fehérváron még nincs teljesen kitalálva a nyomvonal,
helyenként lehet, hogy a filmbeli szereplők is errefelé közelítették meg a magyar tengert. Szerencsére annyi minden látnivaló van a városban, hogy ezt a bosszúságot könnyű elfelejteni.
Az utolsó harminc kilométer a Szabadbattyán–Polgárdi–Balatonfőkajár útvonalon visz, napraforgótáblák és szántóföldek között. Kisebb szünetekkel délután négy órakor és a lakástól számítva százharminc kilométer után érkeztem meg a balatonakarattyai magasparthoz. Szerencsére a vonat indulásáig bőven volt idő elfogyasztani a megérdemelt jutalomsörömet is.
És hogy mennyire nehéz?
Nyilván a kisgyerekes családok nem itt fogják megtanítani bringázni a gyerkőcöt
– de ha már nagyobbak, egy kétnapos túrával és több megállóval teljesíthető. Az biztos, hogy az amatőr bringások már birtokba vették, és bizonyos szakaszokon nagy a forgalom. A Balaton és a kerékpározás szerelmeseinek mindenképp ajánlott kirándulás, baráti társaságoknak remek hétvégi program.
Kónyi Zoltán Sándor írása a Mandiner hetilapban
Nyitókép: Bacsó Péter: Szerelmes biciklisták
