Fábos Erika | 2020.07.07. 07:53
Szorítsatok nekik! Négy balatoni fagyi és három cukrász az Év Fagylaltja verseny döntőjében
Kedden délután dől el, melyik lesz a legjobb fagylalt idén az országban. A döntő 13 fagyijából, négyet a Balatonnál készítenek.

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete – rendhagyó módon – idén is megszervezte az Év Fagylaltja versenyt, melynek célja a klasszikus és hagyományos módon készített, jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése.

Selmeczi László, az Ipartestület ügyvezetője azt mondta: a versenyfagylaltok csak természetes alap és járulékos anyagokkal készülnek, kizárólag saját készítésű öntetekkel, variegátókkal ízesíthetők és díszíthetők.
Idén két fordulóban versenyeztek az indulók, a régiós elődöntők után a döntőbe jutott fagylaltokat az Ipartestület tanműhelyében kellett helyben fagyasztaniuk a versenyzőknek. A döntést, hogy kinek a fagyija sikerült legjobban kedden délután hirdetik ki. Drukkoljatok!

Zöldcitrom, egy kis mentával Gyenesdiásról

Somogyi Renáta igazi „versenyfagylaltos”. A Bringatanya fagyizó fagylaltmestere ugyanis nemcsak résztvevője, de rendszeres díjazottja is a versenyeknek. 14 éve dolgozik a cukrászatban és hat éve már önállóan viszi a család gyenesdiási fagyizóját. 2017-ben megnyerte a fagylalt világkupa európai döntőjét, ő készítette Európa legjobb csokifagyiját, ráadásul a Balaton fagylaltját is ő kreálta abban az évben. Az Év fagylaltja versenyt is megnyerte már egyszer, 2018-ban. Akkor a bazsalikomos málna fagyija volt a legjobb. Most is gyümölcsben utazik. Az idei döntőbe egy zöldcitrom fagyival jutott be, amit egy csipetnyi mentával fűszerezett meg.

– Tavaly nem indultam ezen a versenyen és idén a Balaton Fagylaltja megmérettetést is kihagytam, mert meghívtak a zsűribe – mondta Somogyi Renáta. – Arra gondoltam, hogy az Év fagylaltja versenyre kitalálok valami újdonságot. Olyat, ami egyszerűségében lenyűgöző, azt az ízvilágot képviseli, amit amúgy is szeretnek a vendégeink és ami nagyon passzol a nyárhoz. Az idén ünnepli a fagyizónk a 15. születésnapját, ebből az alkalomból pedig sok-sok újdonsággal készülünk a Bringatanyán.

Mámoros málna indul Balatongyörökről

A balatongyöröki Promenád Kávéházból, Vadócz Jenő nevezett be a versenyre. Ő szakácsból nyergelt át cukrászatra és másfél éve foglalkozik komolyabban fagylaltkészítéssel. Az ő versenymunkája szintén gyümölcs, de felnőtt kivitelben, némi alkohollal.

– A mámoros málna egy 100 százalék málnapűréből készült sorbet, amit eperborral bolondítottunk meg, ettől lett mámoros – mondta Vadócz Jenő. – Nagyon örültem annak, hogy bekerültem a döntőbe, számomra ez egy győzelemmel felérő elismerés. Azért pont erre a témára gondoltam, mert nagyon szeretem a sorbet jellegű édességeket, a valódi gyümölcsöt, mint alapanyagot. Ezen belül pedig bátran párosítom a különböző ízeket, hangulatokat. Minden olyan verseny, ahonnan van komoly szakmai visszajelzés, egy jó próba, hogy az irány, amerre tartok, megfelelő-e. Ezért is neveztem be az Év fagylaltja versenyre.

Balatonfüredről két tejes fagyi lett döntős

Dobó Norbert a Füredi Fagyizóból duplázott, két fagyival is bejutott a döntőbe. Norberték fagylaltozója 2007 óta várja a vendégeket Füreden. Az üzletbe az édesapja ötlete alapján vágott bele és vele kezdte a fagyikészítést is, de már öt éve önállóan viszi a boltot.

– Igazából nem fagyival akartunk foglalkozni, viszont az üzlethelyiség, amit kinéztünk úgy volt kiadó, hogy csak fagyizót lehet nyitni – mondta Dobó Norbert. – Nem akarták, hogy az üzletek konkurenciát csináljanak egymásnak, ezért volt egy ilyen leosztás. Arra gondoltuk, kipróbáljuk, folyamatosan tanultunk és megszerettük ezt a szakmát, úgyhogy már 13. éve ezzel foglalkozunk, egyre nagyobb örömmel.

A Füredi Fagyizó két tejes alapú készítménnyel jutott a legjobbak közé. Egy vaníliafagyival, amit diókrémmel és törökmézzel dobtak fel, valamint egy passió-karamell párosítással, amit pekándióval rétegeztek. Indultak már korábban is az Év fagylaltja versenyen, de eddig döntőbe nem sikerült jutni, úgyhogy ezt már önmagában sikernek érzik.

Egy másik fagylaltos versenyről is írtunk már. Az idei Balaton fagyija versenyt egy kajszi barackos hideg édesség nyerte, némi levendulával. Itt olvashatsz róla!

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva