2020.02.25. 10:00
Szuper futószámok a Balatonnál
Március első hetében tizenharmadik alkalommal kerül sor a Balaton Szupermaratonra, amelyen a résztvevők négy nap alatt alatt kilenc versenyszám közül választhatnak a tó körbefutása mellett.

Mindössze 60 egyéni induló és 80 négytagú váltó – ennyien álltak rajthoz 2008 márciusának végén, amikor először rendezték meg a Balaton Szupermaratont, és innen jutottunk el odáig, hogy tavaly kilenc versenyszámban 26 nemzet 2680 futója vállalta a közel kétszáz kilométeres megméretést.

Az egyéni indulók száma a második évben már száz fölé kúszott, míg a harmadik esztendőben az összlétszám érte el a 250-et, miközben a 2013-as hűvös, havas időben rendezett viadalon ezer felett volt a futók száma! Rekordot döntött az esemény 2016-ban és 2018-ban is, előbb 2300, majd 2800 felett volt a nevezők létszáma, s csak egyéniben több mint 1200 futó vállalkozott arra, hogy körbefutja a Balatont.

A versenyt lehet teljesíteni egyéniben, párosban, csapatban, de rendeznek félBalatont is, ebben a műfajban Badocsonytól Siófokig kell futni, s szintén egyéniben, párosban és csapatban nevezhetnek a résztvevők, sőt lehet további félmaratonit futni Keszthelyen, illetve maratonit Balatonfüreden.

Az első kiírást Kiss Zita és Sipos Balázs, valamint a DHSE és a TTT-HSE Jányok csapata nyerte meg. A félBalaton a második évben, míg a füredi maratoni a negyedik kiírás során debütált.

A férfiaknál hét, a nőknél tíz különböző győztest avattunk eddig, egy-egy külföldi bajnok is volt. A férfiaknál egyetlen többszörös győztest találni, Steib Péter két triplázása közé Csécsei Zoltán sikere ékelődik be, míg a nőknél Görög Veronika és Cseke Lilla duplázott, utóbbi tavaly 15:17:02 órás idővel a legjobb női eredményt érte el, s így először állhatott női versenyző az abszolút dobogón. A férfiaknál Steib Péteré a pályacsúcs, mind a hatszor 14 órán belül ért célba, sőt 2012-ben mindössze hat másodperccel lépte át a 13 órás határt.

Az idei versenyt március 5–8. között rendezik meg.

A Balaton Szupermaraton egyéni győztesei

Férfiak

2008: Sipos Balázs 15:38:32, 2009: Fajfrik Zoltán 13:52:18, 2010: Rostás Pál 14:33:40, 2011: Vytautas Grazys (litván) 14:07:59, 2012: Steib Péter 13:00:06, 2013: Steib Péter 13:12:21, 2014: Steib Péter 13:21:05, 2015: Csécsei Zoltán 14:25:13, 2016: Steib Péter 13:51:37, 2017: Steib Péter 13:51:36, 2018: Steib Péter 13:31:43, 2019: Beda Szabolcs 13:32:50

Nők

2008: Kiss Zita 16:52:46, 2009: Makai Viktória 17:55:58, 2010: Marótiné Bense Krisztina 16:20:09, 2011: Görög Veronika 15:55:50, 2012: Kovács Réka 17:04:16, 2013: Gyebnár Éva 17:17:18, 2014: Tigyiné Görög Veronika 16:27:46, 2015: Mieke Dupont (belga) 16:05:41, 2016: Ladányi Tímea 16:33:37, 2017: Molnár Gitta 15:59:39, 2018: Cseke Lilla 16:16:46, 2019: Cseke Lilla 15:17:02

Forrás: csupasport.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva