– Gyönyörű képeket fest, termékeny alkotó. Hogyan kezdődött mindez?
– Gyermekkoromtól fogva hordozom magamban ezt a látásmódot. Gyakran merültem el saját képzeletvilágomban, és persze nagyon szerettem rajzolni, mint minden kisgyerek. Akkor történt az áttörés, mikor negyedik osztályos voltam a nagylóki általános iskolában, s téli fát kellett festeni. Azt a megfestett téli fát törzsével, ágaival, madaraival vitte a tanitónéni körbemutogatni a tanári szobába. Innentől kezdve már sok „megbízást” kaptam: iskolai szemléltető ábrák, színpadi díszletek plakátok készítéséhez, később a falu kultúrházában is tevékenykedtem. Nyolcadik osztály után a sárbogárdi gimnázium diákja lettem. Sajnos rajz tantárgyunk nem volt, ám oszlopos tagjává váltam a gimnázium országos hírű irodalmi színpadának. Magyar-rajz szakos tanárként végeztem és Székesfehérváron tanítottam, mellette folyamatosan részt vettem csoportos kiállításokon s számos egyéni tárlatom volt.
– Alkotásainak egy része városi utcákat, embereket ábrázol, az 1920-as, 1930-as évekből, de legtöbb művén a régi Balatont és a Balaton-felvidéki, Almádi tájat látjuk. Honnan e kötődés? Hogyan került ilyen szoros – művészi – kapcsolatba a tóval?
– Munkáim egyik témáját régi családfotók, képeslapok, újságok inspirálják. Szüleimet 1978-ban elveszítettem, s ezután kezdődött nálam a múltba fordulás. Elmerültem a családi fotóalbum képei között, s felnagyítottam apám kicsiny katonai igazolványképét, anyám leánykori arcképét (mely a lövészárkot is megjárta a zubbony zsebében), majd tovább mentem visszafelé az időben nagyszüleim korába, s kerestem anyagot könyvekből, régi újságokból is. 1980-ban szülői örökségből egy présházat vettünk Balatonalmádiban, az Öreghegyen. A ház alatt mély völgy terül el, s onnan emelkedik a Káptalani domb, hosszan elnyúló kontúrjával írja be magát a Balaton víztükrébe. Azóta is fogva tart ez a látvány és kimeríthetetlen inspirációt nyújt a mai napig.
– Sokféleképpen és sokféle szemszögből megfestette már a tavat. Melyek a kedvelt technikái és témái?
– Akvarell sorozatokat készítek, próbálok „együtt dolgozni” a változó légköri viszonyokkal, amelyek folyton más és más fényt, színt adnak a víznek, égnek és az azt körülölelő domboknak. Ez a technika alkalmas a tavi „tünékeny élmény” megragadására. Olajfestékkel nagyobb méretű vásznakat alkotok. Ezek láthatók mostani Horizont című – székesfehérvári – kiállításomon, november 30-ig. Olajjal több napig (vagy hétig) is eltarthat egy kép befejezése, de ebben is törekszem az akvarellhez hasonlóan oldott felületeket létrehozni. Évek óta gyűjtöm a régi Balatonról szóló könyveket, újságokat, képeslapokat. A korai fotográfiákon szereplő régi fából készült fürdőházakat, gyógyházakat, nagyanyáink fürdődivatját felhasználom kollázsaimban, amelyben fotókat, textileket, merített és öntött papírokat is alkalmazok.
– Jelenlegi, székesfehérvári kiállításán új, balatoni képeit láthatjuk. Mik a jövőben tervei? Min dolgozik mostanában?
– Tagja vagyok a Balatonalmádi Festők Társaságának, a Veszprémi Művész Céhnek és a Magyar Vízfestők Társaságának. Ezekben az egyesületekben folyamatosan követik egymást a különféle, tematikus tárlatok, melyeken festményeimmel képviselem magam. Úgy érzem, hogy egy alkotói folyamat közepén vagyok. Szeretném a balatoni portfóliókat a régi fürdőéletről és a jelenbéli impressziókról teljesebbé, letisztultabbá tenni. Mindemellett alkotásaimnak van még egy nagyon fontos küldetése, a Balaton-felvidék épített értékeinek és a tó természeti kincseinek megörökítésével szeretnék hozzájárulni mindezek megőrzéséhez és megmentéséhez. Ugyanakkor természetesen, legfontosabb tervem továbbra is: rendszerezni és egyáltalán továbbra is festeni, alkotni.
Fekti Vera alkotásairól itt tájékozódhatnak
