Fekets Imre vitorlavarró mestert talán minden vitorlázó ismeri mára, hiszen közel 50 éve tervez és varr vitorlákat. 1992-ben az osztrák 470-es egység az ő vitorlájával versenyzett Barcelonában; majd az atlantai és a pekingi olimpián is voltak Fekets Imre által készített vitorlák. A mester büszkén vállalja, hogy szereti látni a vízen, ha jól visznek egy hajót az általa tervezett és készített vitorlákkal.
Tanulható-e ez a szakma?
Fekets Imre: Hogyne, külföldön külön iskolák vannak. A dánoknál például öt éven keresztül tanítják a varrónőket vitorlát varrni. Dolgoznak egy cégnél, és egy héten négy napot iskolában vannak, kettőn pedig varrnak – vagy fordítva.
Ön miként talált rá minderre? Volt családi indítatása?
Fekets Imre: Nem igazán, ugyanis apám történelemtanár volt, anyám pedig orgonista. Amikor vitorlázni kezdtem, minden klubbnál volt egy ember, aki javította a vitorlákat. Aki nálunk volt, igazán szeretett kávét inni, és persze én is. Ő szivarozott, én cigiztem, így aztán a nagy egyezés alapján odavett maga mellé, hogy ne unatkozzam.
Ez mikor volt?
Fekets Imre: 1968 környékén, de 1971-ben már varrtam, akkor már tudtam kezelni a gépet. Abban az időben pamutvitorlákkal mentek a hajók, ám az mindig eldeformálódott és újra kellett feszegetni, hiszen akkor még csak síkban szabtak. Amikor én belekerültem mindebbe, már volt dacron vitorla. A poliésztert akkoriban kezdték vitorlaanyagba használni, és ott bizony már bejött a térbeszabás.
Az elmúlt közel fél évszázadban minden átalakult, megváltozott; az ön szakmája is. Mennyire?
Fekets Imre: Nagyon. Használjuk ugyan még a dacronokat, de egyre több a kevlár, a karbonszál. Amikor megcsinálták az első karbonvitorlákat, akkor a gyár tanította meg a versenyzőket, hogy miként kell levenni, hogy ne törjön össze a szál az anyagban. Ma meg bizony már gyűrjük őket! Aztán jöttek a ragasztási technikák, amiből többféle mód van.
Fekets Imre
Vannak a kedvtelésből vitorlázók és vannak, a versenyszerűen hajózok. Mi a hajók vitorlái közötti különbség?
Fekets Imre: Ugyanazt az erőt nem lehet kihozni egy dacron vitorlából, mint például egy kevlárból. Amikor megcsinálták a kevlárokat, az is kiderült, hogy legalább 10 százalékkal gyorsabb lesz a hajó. Nemcsak azért, mert könnyebb, hanem mert nem nyúlik, azonnal adják az erőt. De mára a túra vitorláknál is használnak karbont. Igazából pénzkérdés az egész, nagyon pénzkérdés, hiszen egy karbon, kevlár vitorla 3-4 évig tart, a dacron viszont 10-15 esztendőt bír. A vitorlák legnagyobb ellensége egyébként a szél, meg a nap. Régóta számítógéppel dolgozunk, hiszen a térbe szabás nagyon nehéz, sokat kell számolgatni. Ráadásul a géppel csodálatos formákat lehet tervezni: beütjük az adatokat, méreteket, és kiszámolja a plotterre.
Ha nem lenne vitorlakészítő mester, mivel foglalkozna?
Fekets Imre: Elektrotechnikusnak tanultam, aztán 1976-ban elvégeztem a Testnevelési Főiskolát és edzősködtem egészen 1988-ig. Dolgoztam a Videotonnál, majd az Építők és Mahart jött, de a Vízi Sportiskola volt a vége. Hogy miért? Erősnek tűnhet, de egyszerűen elegem lett a gyerekek oktatásából… Ez nem csak oktatás volt, hanem sokkal több, hiszen ott volt a fiatal egész nyáron, hajnaltól késő estig. Nagyon sok helyről, nagyon sok fajta gyerek jött. Volt olyan gyerek, aki hozott egy darab zoknit – nem egy párat, egy darabot –, de hozott mellé nyolc kiló rántott húst, amit betett a párnája alá… Persze voltak aranyos, kedves tanítványaim is. Abban az időben kezdett elfogyni a pénz a kluboknál, egyre nehezebb volt a hajókat felszerelni, versenyekre járni. Nehéz, ám szép évek voltak.
Mekkora a szakma?
Fekets Imre: Sokan vagyunk. Igazság szerint eléggé fel is hígult a szakma amióta van számítógépes tervezés, de mindennel így van ez. Régebben kuriózum voltunk, mert látni kellett, hogy miként működik.
Balaton vagy tenger?
Fekets Imre: 1965 óta vízparton élek. A Balatont nagyon szeretem, de a tengert mára talán már jobban kedvelem. Tudja miért? Mert ott nem jönnek hozzám azzal, amikor ki akarok menni vitorlázni, hogy: „Te Imre, nem néznéd meg? Most szakadt ki…” Horvátországban nyugodtabb lehetne az élet. Bár ki tudja…
Szöveg és kép: Juhász-Léhi István
