Szücs Ildikó | 2020.03.30. 06:00
"Tekintsük ajándéknak a mostani kihívásokat" - Mihályi Jeromos perjel gondolatai
Bármiben hiszünk is, mindenki számára elgondolkodtató üzenetet fogalmazott meg a kialakult veszélyhelyzettel kapcsolatban a Tihanyi Apátság perjele, Mihályi Jeromos, aki derűs nyugalommal mondta el gondolatait.

Hogyan érinti az apátság életét a kialakult helyzet?
— Egyrészről a kiadott állami rendelkezések alapján be kellett zárnunk a látogatóközpontunkat, a múzeumot és a királyi kriptát. Másrészről pedig ránk is vonatkozik a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia rendelete, hogy ezekben a hetekben nem lehet istentiszteletet bemutatni a nép részvételével. Keresztelőt, temetést, esküvőt csak súlyos és indokolt esetben lehet tartani. Természetesen a kialakult helyzetnek van hatása a mindennapi életünkre. Tízen élünk itt szerzetesek. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Mindenkinek megvan a régi és új feladata, de ugyanúgy közösen ünnepeljük a szentmisét és imádkozzuk a zsolozsmát.

A szerzetesi közösségre hogyan hat a bezártság?
— Ez érdekes, mert mi bencések három dologra teszünk fogadalmat: az engedelmességre, szerzetesi életmódra és a stabilitásra. Az utóbbi elsősorban lelki „állandóságot” jelent, amikor is megélem, hogy egy közösséghez tartozom, vagyis ahová beléptem, ott is élem le az életem. Fogadalmunk azonban fizikai stabilitást is jelent, vagyis, hogy egy meghatározott helyen élek. A Regulánkban (szabálykönyvünkben) azt olvassuk, hogy olyan szerzetes üljön a portán, akit éltes kora nem enged elcsatangolni. A mai helyzetben most mindenki ilyen szerzetessé próbál válni. Nehéz dolog a stabilitás, mert az emberek nem tudják jól érezni magukat egyetlen helyen, folyton „csatangolni” akarnak, máshol lenni, változtatni és változni. Ezzel szemben a jól megismert hely, szokás, életmód és kapcsolat, azaz a stabilitás mindig biztonságot ad. Azt gondolom, hogy a jelenlegi helyzet nagy kihívás, de hatalmas lehetőség is. Vagyis válhat lehetőséggé, ha úgy tekintünk rá.

A Tihanyi Apátság (Fotó: Pixabay)

Henri J. M. Nouwen holland teológusnak van egy találó mondata, miszerint „ha csak az árnyékot vagyunk hajlandóak meglátni, végül a sötétségben találjuk magunkat.” Ez most egy különösen fontos üzenet. Azt kell meglátni és tenni a nehézségben, ami a reményt adja, és nem szabad mindig az árnyékos oldalt választani. Mert miről van most szó? Fizikálisan el kell távolodnunk, de lelkiekben közelebb kerülhetünk önmagunkhoz és másokhoz is. Felismerhetjük magunkban azt az énünket, aki mindig csak változni akart. Mostani stabilitásomban azonban lehetőségem van, hogy újra megismerjem a szeretteimet, akikre idáig kevés időt szántam. Például a nagyszülőket, vagy idős szüleinket hajlamosak vagyunk elhanyagolni, amitől gyakran lelkifurdalásunk is van. Most akár naponta felhívhatjuk a nagymamánkat, nagypapánkat, az édesanyánkat vagy édesapánkat, hogy jól van-e. Megkérdezhetjük, hogy szüksége van-e valamire.

Azoknak, akiknek nehéz például a bezártság, nekik milyen vigaszt tudna mondani?
Ne árnyékként tekintsünk erre a helyzetre, hanem ajándékként. Most belénk hatol annak a felismerése, hogy mi is a lemondás. Mai lemondásom holnap ajándék lehet valaki másnak. Megőrzött egészségem később ajándék lehet egy kimerült orvosnak, egy súlyosabb betegnek, egy segítségre szoruló embertársamnak. Meg kell keresnünk, hogy kinek válhatunk ajándékká: magamnak, másoknak, vagy talán Istennek? Elmélkedjünk el azon, hogy vagyunk mi ebben a szituációban jelen. Például kihasználom-e a kapott lehetőségeket, hogy rendezzem az emberekkel, magammal és Istennel való kapcsolatomat. Ami ezentúl nagyon fontos, hogy nem szabad tétlenné tenni ezt az időszakot. Szent Benedek mondja, hogy a tétlenség a lélek ellensége. Ne legyen felesleges ez az idő, amit otthon kell töltenünk. Minden percét úgy tudjuk jól és hasznosan megélni, ha tudatosítjuk, hogy most másokat védek az itthonlétemmel. Ez felszabadíthat bennünket sok hasznos tevékenységre.

Olvasói fotó: Tóth László

Most böjt van, ami a lemondásokról szól. A fiatalok részéről most a lemondás, hogy nem megyünk sehová. Ez nagy ajándék a szüleink, nagyszüleink felé. Az idősebb generációnak pedig azt kell meglátnia, hogy micsoda ajándék az, amit most kapnak. Ráébresztheti az idősebbeket arra, hogy szükség van rájuk, fontosak mások számára. Mi mindenről mondanak le a fiatalok, hogy őket védjék. Hiszen lehet, hogy összeomlik a gazdaság, sok ember veszítheti el az állását azért, hogy az idősek még sokáig élhessenek, és ott lehessenek a dédunokájuk keresztelőjén, vagy az unokáik esküvőjén. Ugyanakkor arra is ráébreszt minket ez a helyzet, hogy senki sincs egyedül. Igenis létezik egy közösségi felelősségvállalás. Lehet, hogy egyedül élek otthon, de amikor lemegyek a boltba, az utcára és találkozom valakivel, már érte is felelős vagyok. A felebarát kifejezés eredeti bibliai magyarázata az, hogy „aki hozzám a legközelebb áll”. Ez lehet lelki közelség, de lehet fizikai találkozás. Amint találkozom egy idegennek vélt emberrel, már közel vagyok hozzá, közösséget és felelősséget vállalunk egymásért. Most Én az Ő, Ő pedig az Én egészségemért felelős.

Fotó: Pixabay

Személy szerint mit gondol: megtanuljuk, amit meg kell?
— Naivitás azt gondolni, hogy egy csapásra megváltozik minden, és tökéletes, új világ lesz, amelyben mindenki szereti a másikat, megbecsüli az egészségét és vigyázni fog erre a teremtett világra. De ha most ebben a szituációban levonjuk a következtetéseket, és néhányan most megéljük benne a lehetőségeket, majd pedig azok szerint cselekszünk, akkor hiszem, hogy lesz pozitív következménye. De most sok helyen feszültségek is kialakulnak, nehézségek és veszteségek érnek bennünket. Ha mi most reményt, és nem félelmet tudunk adni másoknak, akkor jó úton járunk.

Az apátság is tart most online miséket?
— A szerzetesközösségben mindennap megtartjuk a szentmisét. Hétköznap este 18.00-kor, vasárnap 10 órakor ünneplünk együtt. Szerencsére lehetőségünk van ezeket az imádságokat interneten élőben közvetíteni. 17:20-kor kezdjük minden nap a rózsafüzér imádságot a YouTube-csatornánkon. Ezt elsősorban a Rózsafüzér Társulat, egy idősekből álló imacsoport miatt kezdtük el online közvetíteni. Mivel most nem tudnak eljönni a templomunkba, így tudtuk megoldani, hogy ők is velünk imádkozhassanak.

És eljut az idősebb emberekhez az online közvetítés? Mert ez nem éppen az ő világuk.
— Itt jön be a fiatalok felelőssége. Mert most nyugodtan elővehetjük a leselejtezett, nem annyira profi telefont, és odaadhatjuk a nagyinak. Ne sajnáljuk azt a havi pár ezer forint adatforgalmat, amivel segíthetjük őket. Ez például egy lehetőség ebben a helyzetben. Segíthetünk nekik eligazodni a digitális világban, megmutatni mit kell megnyomni, és ettől könnyebbé válik a kapcsolattartás a virtuális térben. De ha ez nem működik, akkor vigyünk nekik egy könyvet vagy egy friss újságot.

Fotó: Penovác Károly/Napló

Ön tanít a Tihanyi Bencés Iskolában is. Az iskolásoknak tudott üzenni?
— Mindenki számára nagy kihívás a tantermen kívüli, digitális munkarend. A diákoknak napirendre van szükség otthon is, a szülőknek több időt kell szentelni a gyermekekre, a pedagógusoknak pedig kreatív módszerekkel kell az otthoni „tanulópadba” csábítani a nebulókat. Magam is tanulom a módszert és hitoktatóként igyekszem majd jó hírt, örömhírt is küldeni a tananyag mellé. Az egyik oldalon kevesebb a feladat, másik oldalon pedig több, inkább a különleges feladatot adott ez a helyzet. Április 4-én tartunk online lelki napot, amit Richárd atya vezet. Ezt megpróbáljuk egy interaktív találkozásnak megszervezni, azaz lehetőség lesz kérdezni, beszélgetni, együtt imádkozni, mindezt egy egész napos programon belül. Most rendkívüli élethelyzetet élünk meg, az a kérdés, hogy ennek mik lesznek a tapasztalatai és mit kamatoztatunk majd belőle. Nagyon sok tapasztalat levonható, új szempont alakulhat ki a hétköznapjainkban, a munkavégzésünkben.

Mit üzenne most bátorításként az embereknek?
— Összefoglalva azt, hogy a kihívásokat és lemondásokat tekintsék most ajándéknak. Hogy ők maguk lehetnek ajándékok mások számára, az idő, amit eltöltenek, vagy amiről lemondanak, az mind lehet ajándék a másiknak. Azok pedig, akik sokkal jobban ki vannak téve a veszélynek, akikért vannak ezek a lemondások, lássák meg, hogy mások mennyi ajándékot adnak nekik. Ez amolyan húsvéti fény lehet ebben a szokatlan helyzetben.

Jeromos atyán keresztül sikerült megkérdezni az egykori perjelt, Korzenszky Richárd atyát is, aki írásban küldte el nekünk gondolatait. Ez álljon most itt:

“Most éljük át igazán, hogy nem mi vagyunk az urai a világnak. Megdöbbenve tapasztaljuk, milyen kincs az élet. Egymásra vagyunk utalva. Felelősek vagyunk egymásért. Itt, Tihanyban is, és az egész világon. Tihanyban nyáridőben – de már korábban is – találkozik szinte az egész világ. Jó volna, ha komolyan vennénk, hogy „helyzet van”. Mindenki. Fiatalok és idősek. Itt lakók és idegenek.

Nagyszerűen fejlett a technikai civilizáció, de nem fejlődött vele párhuzamosan a felelősségtudatunk. Abba a korosztályba tartozom, amelyik a szakértők szerint a legveszélyeztetettebb. El kell fogadni, hogy a fiatalabbak vigyáznak ránk. Tudomásul kell vennünk, hogy akár önként is, de be kell zárkóznunk. Ez a legfontosabb, amit tenni tudunk. S közben el kell gondolkodnunk, mi a lényeges és mi a lényegtelen az életben. Meg kell tanulnunk élni: örülni, hogy mégiscsak tavasz van, nyílnak a virágok, énekelnek a madarak… Annyi mindenre nem volt időnk: vegyünk elő egy jó könyvet, hallgassunk csendesen zenét, örüljünk annak, hogy élünk, hogy minden nap ajándék…

Sokat utaztam, sokfelé jártam, rengeteg emberrel találkoztam eddigi életemben. Volt diákjaimmal nagyon szívesen voltam együtt. Örültem, ha hívőkkel, nyitott szívű emberekkel tele templomban beszélhettem az evangéliumról. Ez most máról holnapra megváltozott. Jönnek ugyan Tihanyba felelőtlen turisták, akik úgy gondolják, fölötte vannak mindennek…

Nekünk higgadtan szembe kell nézni a helyzettel, hálás vagyok, hogy vannak, akik a legfontosabb szolgálatokban helytállnak: köszönet mindenkinek. Orvosoknak, ápolóknak, eladóknak, szállítóknak… lehetetlen felsorolni, ki mindenki segítségét kell szívből megköszönnünk.

Ez a helyzet meg kell hogy változtassa a jóléti társadalmak életét. Készek vagyunk-e felelősséget vállalni? Készek vagyunk-e arra, hogy elfogadjuk a korlátokat? Rádöbbenünk-e arra, hogy a világnak nem urai vagyunk, hanem felelősei? S a kérdés kiéleződik, leegyszerűsödik. Nem az számít, hogy mivel rendelkezünk. Az számít, hogy tudunk-e felelősen, egymást elfogadva élni.”

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva