– Milyen gyerekkori élmények fűznek a Balatonhoz?
– Szinte minden nyáron kötelezően ott nyaraltam, többnyire Zamárdiban, vállalati üdülőben, apuval, anyuval. Gyakran eszembe jut, egy szál szobája volt minden családnak, közös konyha és fürdő, kinti slózi, a vízparttól egyetlen utcácska választott el. Bringával mentem reggelente kifliért a nem túl közeli „gombához”. Életem legszebb nyarait töltöttem ott, Szigligeti Gáborba is ott lettem szerelmes (balatoni név!), totál esélytelenül, 17 éves férfiú volt ő már, én pedig nyeretlen 12 éves. Este elsétáltunk a kertmoziba a családdal, és ez karácsony-értékű ünnepi alkalom volt. Kardigánt húztunk a szúnyogok ellen, a moziban székpárnát béreltünk, perecet vettünk. Tátott szájjal ittuk be Kleopátrát, a Makrancos hölgyet, Ben Hurt és másokat a csillagos ég alatt.
10 éves korom körül Nagyvázsonyban nyaraltam a helyi óvónőnél (majd cseréltünk, és ők jöttek Budapestre), de a Balaton akkor sem maradt ki. Anya és gyermekei távolsági busszal mentek a siófoki strandra, engem a családfő motorral vitt, ezúton is köszönöm az utazást. Útközben az illatos-kéklő levendulamezők mellett haladtunk el; feledhetetlen, ájulatos élmény volt számomra. Nagyon régen történt, de még arra is emlékszem, hogy az egész strand felbolydult, amikor egy nő bokájára pióca tapadt, mindenki szaladgált, kiabált, sikoltozott, végül fapapuccsal verték agyon szegény vérszopót.
Sok évvel később a barátaink hívtak meg egy tóparti villába szeptember elején, utószezoni élményszerzésre. Vihettük az újfundlandi kutyánkat, Kokó Művésznőt is. Csodás idő volt, a kétéves kisfiunk és a vízimentő eb ki se akart jönni a Balatonból. Áramvonalasra úsztuk magunkat, szörfölni is tanultam, csekély sikerrel.
– Zalában élsz most, idilli környezetben, lovak, kutyák, macskák és egyéb kedvencek társaságában. Miért döntöttetek úgy a családdal, hogy a vidéki életet választjátok?
– Először csak Szentendrére költöztünk a fővárosból a nyugalom, zöld környezet kedvéért, ám a nyugi és a zöld környezet nem tartott sokáig. Szentendre szívroham-sebesen Budapest elővárosává nőtt, ezzel arányosan elfogyott a zöld környezet („a fákat, bokrokat ki kell vágni, mert közöttük hajléktalanok húzhatják meg magukat!”), a városkában egyre több közlekedési lámpa és dugó lett, én pedig lovazni kezdtem, és mindez már nem fért össze. Elköltöztünk egy pilisi zsákfaluba, ott pedig hamarosan kitört a krosszos tébolygás, rajokban jártak a motorosok, kismillió decibellel ordító kipufogóikat a lovak gyorsabban szokták meg, mint én. Igazából én nem is szoktam meg. A szintén vidékre kiköltöző ex-városiak újévtől újévig, éjjel-nappal tűzijátékkal és petárdázással szórakoztatták magukat és a komplett falunépet, kéretlenül. A főváros közelsége folytán özönlöttek a hobbivadászok, a már nagy számban meglévő legális és illegális flintások mellé. A mobiltelefonom még bélyeg méretű képeket készített, rengeteg agyonlőtt és otthagyott(!!!) őzet, szarvast, vaddisznót, kutyát fotóztam lovaglásaim során. Miután olyan érzésem támadt, mintha Szicíliában élnék, a legdurvább maffiás időkben, elhúztuk a csíkot. A zalai „idill”-ről majd máskor mesélek. 🙂
– A Balatontól távolabb élsz. Mennyire lehet érzékelni a környezetedbe a kirándulók, nyaralók érdeklődését a falusi turizmus iránt?
– Nyáron sok bringás érkezik a környékre, megtelnek a vendégházak, a tópartok (több is akad errefelé). Az überelhetetlenül zöld zalai táj olyan a szemnek és a szívnek, mint az újraélesztés. Aki még nem látta, igyekezzék megtekinteni, mert rohamosan fogynak az erdők. Erről inkább nem is beszélek.
– Múltkor említetted, hogy szeretsz utazni. Melyek azok a helyek, ahol jártál és valamiért megfogtak, és mi van még a bakancslistán?
– Montenegro, Görögország és a görög szigetek, Nagy-Britannia mesésen szép helyek. Horvátország csodája Plitvice és Dubrovnik. Utóbbit a környező hegyekből rommá lőttek a délszláv háborúban. Nemzetközi összefogásból újjáépült a város, a vadiúj piros tetők pedig arra emlékeztetnek, mire képesek az emberek, ha engedik, hogy a politikusok sötétbe borítsák az agyukat. A bakancslistám nem túl hosszú: szeretnék izlandi lóval kirándulni Izlandon. Ennek legfőbb alapfeltétele, hogy elboldoguljak angolul. Ahhoz képest, hogy az első regényem kéziratát olvasva a kiadói szerkesztők azt feltételezték, hogy azt nem én írtam, hanem angolból fordítottam, jócskán le vagyok maradva a nyelvtanulással.
– Milyen utazó vagy? Inkább tengerparton pihenős vagy városnézős-felfedezős?
– Hőmérséklet-függő. Harminc fok fölött csokis jégkrém és tenger. Alatta világlátás, felfedezés, élményhabzsolás.
– Könyveidben a humor, az irónia mellett sok „akciójelenet” is van. Volt már az életben is hasonló érdekes sztorid?
– Kos lévén nem futok el a konfliktusok elől, de bűncselekményes sztorikban nem dúskálok, ami a való életet illeti, viszont a fantáziám egy pöccintéstől is belódul. Pilisi lakosként többször szóltam a helyi zsernyáknak, hogy a közeli dombok mögött valakik gépfegyverrel lövöldöznek, tán bankrablásra gyakorolnak, vagy bármire. Így felelt: őt nem fizetik meg eléggé ahhoz, hogy utánajárjon. Mondtam, oké, nem is úgy gondoltam, hogy ő rongyoljon oda gumibotot lengetve, hanem esetleg szólhatna az erre kiképzett alakulatnak. Ebben maradtunk. Más. Egy politikai potentát is a dombok közé járt papír céltáblára lövöldözni kafferbivaly-ölő tölténnyel. Szóltam a polgárőröknek, egyikük el is jött értem, mondván, hogy az ipse fontos ember, beszéljek vele én, ha nem tetszik valami, ő odavisz. Hát jó, beszéltem vele. Potentátunk továbbra is oda járt durrogtatni, csak előtte mindig felhívott, és tudatta: ne nagyon lovagoljuk arra, és gombát is másfelé szedjünk. Ugyanő kisvártatva egy éjszakai portyáján túszul ejtett egy komplett családot, úgy vélvén, hogy azok orvvadásznak. Azok viszont állították, hogy a saját kukoricájukat őrzik a vaddisznók ellen. A potentát flintával meghasaltatta a famíliát, és a lelövésükkel fenyegetőzött (úgy vélvén, ezt is megteheti), ám a legifjabb tag sikeresen meglógott. Elment a zsarukért, és azok már nem tudták tovább fedezni a Nagy Embert, kénytelenek voltak eljárást indítani ellene, és még a puskáját is elvették.
– Sok könyved jelent meg, sok sztorival, kalanddal és karakterrel. Van kedvenc szereplőd?
– Van…
Szöveg: Bólyi Alexandra
Fotók: Molnár Éva
