2020.01.22. 17:00
Turizmus 2020-ban: Felmérnék a vendégforgalmat
A tavalyi az egyik legjobb év volt a turizmusban dolgozók számára. 2020 pedig számos változást hozott az ágazat szereplőinek.

Januártól már kötelező a szálláshely szolgáltatóknak adatot szolgáltatni a vendégforgalmukról – ez az egyike a turizmusban bekövetkezett változásoknak. Sokat várnak ettől a szakma szereplői, hiszen a Magyar Turisztikai Ügynökség célja ezzel az volt, hogy pontosan nyomon lehessen követni a vendégforgalmat, és ehhez igazíthatóvá váljon a magazin.

– Ez egy óriási előny lesz a turizmus stratégiáját meghatározó szervezetek és személyek számára – mondta kérdésünkre Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke. – Valós időben tudnak turisztikai folyamatokat monitorozni és trendeket lehet kimutatni, telítettségeket, ingadozásokat, átlagos tartózkodási időt. Ez egy óriási előny lesz, és a helyi turisztikai szervezetek is használhatják, mert a jegyzőn keresztül kaphatnak tájékoztatást a nem személyhez kötött adatokról. A turisztikai kínálatot aktuálisan ahhoz lehet igazítani, hogy mennyi, milyen nemű, nemzetiségű turista van adott településen. Sőt az én elképzelésem az lenne, hogy ha például a jövőben látjuk a 8 és 14 évesekből sokan vannak a településen, lehet nekik szervezni akár kis költségvetésű programot. Ezzel egy sokkal költséghatékonyabb, célravezető marketinget lehet létrehozni.

Az ágazati szereplők szerint ugyan több a munka így, de remélhetőleg valóban meghozza gyümölcsét. – Egy online felületre kell felvinni az adatokat – mondta el lapunknak Lengyeltótiné Lajos Beáta, a balatonlellei Boathouse tulajdonosa. – Az pluszmunkát jelent, hogy ezzel minden vendégnél foglalkozni kell, de annyira nem tartom vészesnek. Ráadásul tudom, hogy ez a jövőben majd a hasznunkra válik.

A szálláshelyre vonatkozó általános forgalmi adó (ÁFA) 18-ról 5 százalékra csökkent, s ezzel együtt új adónemként megjelent a 4 százalékos turisztikai hozzájárulás. Fekete Tamás, a Balatoni Turizmu Szövetség alelnöke szerint a megnövekedett költségekre, így a személyzetnek szállás és étkezés biztosítására fordíthatják a plusz pénzt annak érdekében, hogy megfelelő létszámú és minőségű személyzetet fenn tudjanak tartani.

– Árat nem csökkentünk emiatt – mondta érdeklődésünkre Ranczinger Krisztina, a kaposvári Hotel Dorottya szállodavezetője. – Még nem terveztünk ezzel az összeggel, a folyamatos működésben mindig van mit visszaforgatni. Az így megmaradó 13 százalék azonban biztosan plusz segítséget fog jelenteni.

Mivel a minimálbér és a garantált bérminimum is változott 8-8 százalékkal, várhatóan a legtöbben erre fordítják. A cégek vezetői szerint ugyanakkor muszáj a béreket is emelni.

Forrás: Sonline.hu

Nyitókép: Sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva