likeBalaton.hu | 2020.09.18. 09:15
Kollár professzor átadta a hajókormányt a Magyar Vitorlásszövetség élén
A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) csütörtökön este Balatonfüreden tartotta tisztújító közgyűlését, s a legfontosabb napirendi pont az elnökválasztás volt, miután a szövetséget 2013 óta vezető Kollár Lajos nem vállalt újabb ciklust az MVSZ élén.

Mint azt a professzor, a legendás Tabu nevű hajó kormányosa a Pécsi Újsag.hu-nak elmondta, amit vállalt, a két ciklus alatt teljesítette, közösen egy jól működő, sikeres szövetséget építettek fel. A professzort az elmúlt időszak értékelésére kértük.

– Miért nem vállalta a folytatást?
– Amikor második alkalommal megválasztottak, kijelentettem, hogy ez lesz az utolsó elnöki időszakom. Ezt nem hirtelen felindulásból mondtam. Úgy láttam, egy ciklus kevés lesz ahhoz, hogy megvalósuljon a programom, de kettőnek már elégnek kell lennie.

– Valóban elég volt ennyi idő?
– Amit vállaltam, teljesítettem, összességében sikeresnek értékelem a mögöttünk hagyott időszakot, munkatársaimmal együtt sikerült egy jól működő, gazdaságilag stabil szervezetet felépíteni. Az ifjúsági sportolók, a túra- és versenyvitorlázók száma is emelkedett, szép eredményeket értünk el a megmérettetéseken.

– Más értelemben is elég volt? Nem talált már motivációt a folytatáshoz?
– Nagyon érdekelt, hogyan lehet fejleszteni a szövetséget, kihívásként tekintettem erre a feladatra. Több szervezet felépítésében is komoly szerepet vállaltam, szeretek folyamatokban gondolkodni. Most, hogy a rendszer összeállt, kevésbé vagyok motivált, nincs már bennem a régi tűz. A lelkesedés és a tudás megvan az utódomban, Gerendy Zoltánban, jó kezekben lesz tehát a szövetség.

– Gyorsabban, élesebben. Ez volt a mottója, amikor másodszorra megválasztották az MVSZ elnökének. Elérte ezt a célt?
– Egy hajó minél gyorsabb, minél élesebben tud a széllel szemben menni, annál nagyobb esélye van a győzelemre. Sikeres időszakon vagyunk túl, teljesítettük a céljainkat, de ez természetesen nem kizárólag az én érdemem, a szövetségben ugyanis kiváló emberekkel dolgozhattam együtt. Köszönettel tartozom a magyar vitorlázó társadalomnak, akiknek a megbecsülését az első perctől kezdve éreztem. Holczhauser András főtitkár tapasztalatával, tudásával segített. Ugyancsak hálás vagyok a szövetségi dolgozóknak, akik mindig odaadóan, tisztességgel elvégezték a feladataikat. Köszönöm az együttműködést természetesen a szövetség elnökségének is.

– Szóba került, hogy a 2021-re halasztott tokiói olimpiáig maradjon?
– Az alapszabályban rögzített, hogy meddig lehet valaki elnök. Elméletileg tavaszig maradhattam volna, hiszen olimpiai ciklusonként kell választást tartani. A koronavírus-járvány, a játékok halasztása miatt ez a rendszer felborult, ezért az elnökség tagjaival közösen úgy döntöttünk, adjuk meg a lehetőséget az új vezetőség számára, hogy felkészülhessenek a megmérettetésre.

– Ki lehet emelni különösen szép emlékeket a hét éven át tartó elnöki időszakból?
– Sok ilyen pillanat ugrik be. Nagyon örültem, amikor az ötvenedik, jubileumi Kékszalagon megdőlt a nevezési rekord. Hatalmas élmény volt, hogy kint lehettünk a riói olimpián, ahol három magyar vitorlázó is indult, amely az eddigi legnagyobb siker. Szívesen emlékszem arra a megható pillanatra, amikor Berecz Zsombor világbajnokként hazaérkezett. Nagy öröm, hogy Érdi Mária az élmezőnyben vitorlázik, a Gyapjas-fivérek esélyesek a kvótaszerzésre, valamint a Vadnai testvérek közül is valamelyikük ott lehet az olimpián. Akár négy hajóosztályban, öt sportolóval képviselhetjük Magyarországot az ötkarikás játékokon, ez hatalmas eredmény lenne! Összességében nagyon jól éreztem magam ebben a szerepkörben, ha a szövetségben igényt tartanak rá, szívesen segítem a jövőben is a munkájukat.

Végigjárta az orvosi ranglétrát

Műtősfiúként, diákként kezdte egészségügyi pályafutását Dr. Kollár Lajos, majd orvosként, később többek között a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ első főigazgatójaként folytatta.
Új műtéti eljárásokat dolgozott ki, illetve vezetett be Magyarországon.
Számos szakmai publikációt jegyez, több könyvfejezetet írt, a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság elnöke volt két cikluson át.
Dr. Kollár Lajos munkásságát több magas állami, civil és szakmai kitüntetéssel ismerték el, átvehette a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét, a Pécsi Tudományegyetem a Professor Emeritus címet adományozta számára, valamint Semmelweis-díjat is kapott.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa.

Az új elnökség

Az elnöki pozícióra Gerendy Zoltán volt az egyedüli jelölt és a tagság teljes egyetértésben, 315 igen szavazattal választotta meg a szervezet első emberének – az MVSZ tájékoztatása szerint. Gerendy Zoltán eddig a Balatonfüredi Yacht Club elnöke volt, így jól ismeri a vitorlás közösséget és megválasztásakor arról beszélt, hogy egy nagyon jól működő, gazdaságilag és szakmailag is rendben lévő szövetséget vesz át elődjétől.

A megkezdett munkát szeretné folytatni, így számára is rendkívül fontos lesz az olimpiai felkészülési program, az olimpikonok támogatása, az utánpótlás területén elindult törekvések folytatása, valamint a kevésbé a versenyzés öröméért, hanem sokkal inkább a szabadidős tevékenységként vitorlázók „megszólítása”.

Gerendy Zoltán tervei között említette, hogy érdekes lehetőségnek tartaná, ha összefognának azok az európai országok, ahol tradicionális tókerülő versenyeket rendeznek és létrehoznának egy nagy nemzetközi sorozatot, amelynek a Kékszalag is része lenne.
Amennyiben megvalósulna a Négy Tó Bajnoksága, úgy emelkedhetne a külföldi versenyzők jelenléte a Kékszalagon, valamint a magyar vitorlázók számára érdekes kihívás lehetne a külföldi tókerülő versenyeken való aktív részvétel, a sorozat összesített helyezéseiért.

A Magyar Vitorlás Szövetség tisztújító közgyűlésén az elnökségi tagokat is megválasztották. A jövőben Böröcz István, Domonkos Szilárd, Juhász Miklós, Kurucz Sándor, Náray Vilmos, Rutai István, Siklósi Máté és Sükösd Balázs segíti majd elnökségi tagként az elnök munkáját.

Nyitókép: MTI

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva