2019.05.23. 12:00
Újabb biológiai szúnyoggyérítés lesz a Balatonnál
Újabb légi biológiai szúnyoggyérítés lesz a Balatonnál május 23-24-én - rossz idő esetén 27-én - kétezer hektárnyi területen a Balatoni Szövetség (BSZ) szervezésében és forrásából.

Az országos szintű szúnyogirtási programért felelős katasztrófavédelmi főigazgatóság (OKF) már április végén megkezdte a beavatkozást a Balaton térségében egy légi biológiai gyérítéssel. A csípőszúnyogok gyérítésében három éve megváltozott gyakorlat szerint közvetlen költségvetési támogatás helyett az OKF végezteti el a beavatkozást a balatoni szezonban, míg a turisztikai elő- és utószezonban továbbra is a helyi önkormányzatokat tömörítő BSZ látja el a feladatot.

Balassa Balázs elmondta: – Az elmúlt csapadékos időszak miatt a tó környezetében található csípőszúnyog tenyészhelyeket elborította a víz, ezért szakértők szerint az embert támadó csípőszúnyog fajok lárváinak jelentős elszaporodása várható. –

Emiatt döntöttek úgy, hogy még a héten soron kívüli biológiai irtást végeznek az üdülőrégióban. Ez a beavatkozás is repülőgépről történik, mint a kémiai védekezés, viszont nem érint lakott területeket – tette hozzá.

Egy-egy önkormányzat ezen felül is elrendelhet védekezést, hiszen vannak olyan adottságú települések, ahol a kémiai légi gyérítés nem túl hatékony, ott több földi beavatkozásra van szükség.

Idén az elmúlt évekhez képest 80 százalékkal több pénzt kell összeadni az érintett 47 balatoni önkormányzatnak szúnyoggyérítésre, hogy meglegyen az az 55-60 millió forintnyi forrás, ami elegendő évi négy beavatkozásra. Múlt év tavaszán a balatoni önkormányzatok pénzéből egy biológiai és egy kémiai gyérítést tudtak elvégeztetni, ami kevésnek bizonyult.

Tavaly a csapadékosabb időjárás miatt a tervezettnél jóval nagyobb mértékben kellett védekezni, és idén is hasonló helyzetre lehet számítani – mondta a BSZ elnöke.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva