Fábos Erika | 2020.08.27. 12:35
Véres kutyatámadás Balatonszemesen
Kutya támadott meg egy családot Balatonszemesen szerda este. A kis yorki hasát össze is kellett varrni, de a családból ketten is vérző sérüléseket szenvedtek.

Doktorcsik Tündéék évek óta Balatonszemesen nyaralnak, mert nagyon szeretik a békés kis települést és az ott élő kedves embereket is. Tegnap este óta azonban sokkos állapotban vannak, és a nyaralás vége előtt három nappal úgy döntöttek, inkább hazautaznak.

— Tegnap estig minden rendben volt, aztán elmentünk sétálni egyet a Széchenyi utcába és amikor tartottunk haza, rémálom ami történt velünk – mesélte Doktorcsik Tünde. – Pár házra voltunk a szállásunktól, amikor az egyik udvarból kifutott egy vörös színű csau-csau kutya morogva elindult felénk, és ránk támadt. Kiabáltunk, hogy a gazdája esetleg észlelje, mi történik, de az állat csak jött felénk. A másfél éves kisfiunk sétált közöttünk, őt az apukája felkapta az ölébe, anyósom pedig a yorki kutyánkat vette fel. A megvadult kutya viszont kétlábra állt, megragadta Manót, a kiskutyánkat, és elindult vele.

Ahogy kivette az öléből, anyósom kezét elvágta a póráz, vérezni kezdett. Én elkaptam a póráz végét, hogy mentsem a kutyánkat, engem meg elrántott a csau-csau, elestem és pár métert vonszolt magával. A férjem ekkorra a gyerekünket anyósom kezébe adta, ő pedig talált egy botot az út mellett és azzal kezdte ütni a vérengző kutyát.

A csau-csau az ütésre elengedte a kiskutyánkat. Szegény Manó az oldalán és a hasán vérzett. Szerencsére belső sérülése nem történt, de össze kellett varrni a sebet, és azóta csak remeg, néz maga elé, nem kommunikál velünk, sokkos állapotban van, hiába szeretgetjük. Hazamentünk, és biztonságba helyeztünk a kisfiunkat, hívtuk az állatorvost, ezután pedig visszamentünk a helyszínre.

A legnagyobb döbbenet ekkor következett: kiderült, egy holland férfi a kutya gazdája, aki évekkel ezelőtt költözött Szemesre és nemhogy segíteni nem akart, még azt is letagadta, hogy a kutyája az utcán volt, és semmi együttérzés nem volt benne. Előbb azt mondta, nem ért magyarul, majd azt magyarázta, hogy biztosan nem az ő kutyája támadt, mert az végig bent volt a lakásban.

— Nem kért bocsánatot, nem kérdezte, hogy mit segíthet, és a megbánás legkisebb jele sem látszott rajta. Sőt, mintha örömét lelte volna abban, hogy látta a bánatunkat – mondta Doktorcsik Tünde. – Itt szakadt el nálunk a cérna. Kutyások vagyunk, megértjük, hogy egy pillanat is elég, hogy egy állat kiszökjön az udvarról. Azt azonban, hogy a gazda hallja a kutyaugatást, a mi kiabálásunkat és nem siet menteni a helyzetet, aztán minimális megbánást sem mutat, annyira felháborított bennünket, hogy kihívtuk a rendőrséget. Ezek szerint máskor sem lesz elővigyázatosabb, és másokat is veszélyeztet a hanyagságával. És akkor mi történt volna, ha a 1,5 éves kisfiúnkra támadt volna rá? Az eset után, a kutya gazdája nagy nyugalomban lement a partra vacsorázni, onnan állították elő a rendőrök. Akkor kiderült, a kutya oltási papírja rendben vannak és a nyilvántartásban is szerepel.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság megkeresésünkre azt válaszolta, hogy a bejelentés nyomán a helyszínre érkező rendőrök ellenőrizték a támadó kutya gazdáját, akivel szemben veszélyeztetés kutyával szabálysértés elkövetése miatt feljelentést tettek.

Kedves ismerőseim osszátok meg! ‼️Balatonszemes‼️Ma kutyatámadás áldozatai lettünk❗A Széchenyi utcában sétáltunk én,…

Közzétette: Tünde Ès Olivér – 2020. augusztus 26., szerda

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva