likeBalaton.hu | 2020.08.29. 12:00
Gyerekprogramokkal is vár a Veszprém-Balaton Filmpiknik!
A Veszprém-Balaton Filmpiknik a gyerekek számára is sok újdonságot kínál. Szeptember 4-én 10 órától Balatonfüreden a Balaton moziban az első egész estés magyar rajzfilmet, a János vitézt vetítik digitálisan felújított verzióban. Másnap 11 órától pedig az Oscar-jelölt M. Tóth Géza által vezetett KEDD animációs műhely kétórás – szintén ingyenesen megtekinthető - összeállításában a stúdió hat sorozata mutatkozik be.

A már jól ismert kedvencek, Bogyó és Babóca, Detti és Drót és a különös Kuflik mellett a stúdió két vadonatúj szériájának már elkészült epizódjait is ebben a válogatásban láthatják majd először a gyerekek. Naszreddin Hodzsa mulatságos és tanulságos történetei mellett bemutatkozik a Mitch-Match sorozat gyufaszál-főszereplője, aki kalandos útjai során egyszerű használati tárgyként is végtelen lehetőséget kínál a játékra. Szombat délután Balatonfüreden pedig a Fanyűvő Játékpark várja a gyerekeket.

A pontos programokért kattints ide >>

Szeptember 4-én 10 órától Balatonfüreden a Balaton moziban – és szombaton 11-kor Veszprémben a Hangvillában – az első egész estés magyar rajzfilmet, a János vitézt vetítik digitálisan felújított verzióban. Petőfi Sándor születésének 150. évfordulójára készítette el Jankovics Marcell a saját János vitéz-adaptációját, melyre bemutatásának évében több mint másfél millióan váltottak jegyet, és máig hivatkozási pontnak számít. Cserhalmi György hangján megszólaló történet hűen követi az eredeti hőskölteményét, képi világában pedig a néphagyomány, a szecesszió és a pop art ötvöződik.

Másnap, szombaton 11.00 órától Balatonfüreden a Balaton moziban KICSIKNEK, NAGYON! címmel a KEDD műhely kétórás mesefilmválogatásával várja a gyerekeket a Veszprém-Balaton Filmpiknik. A KEDD két új sorozatának elkészült epizódjait ebben a válogatásban láthatják először a gyerekek. A Mitch-Match gyufaszál szereplője minden epizódban útnak indul, és sok-sok különös kaland végén tér vissza a dobozba. Egyetlen szál gyufa, amely ezúttal futball, karate és bűvészet témában kínál végtelen lehetőséget a játékra és a fantázia szabadon engedésére.

(Forrás: VEB2023 EKF/Fotó: Domján Attila)

A stúdió másik új sorozata a Naszreddin Hodzsa is a Filmpikniken mutatkozik be először. A Kúnos Ignác turkológus gyűjtése alapján készült sorozat közvetlen, szórakoztató, és tanulságos, kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlott. A Filmpikniken a sorozat első négy epizódját nézhetik meg a gyerekek.

Az ingyenesen megtekinthető összeállításában felbukkannak régi kedvencek is: Bogyó és Babóca történetei a legkisebbeket szólítják meg. Bartos Erika szeretnivaló karakterei – a katicalány és a csigafiú történeteiből öt vidám epizódot vetítenek a kisebbeknek, míg a Dániel András Egy kupac kufli című mesekönyve alapján készült Kuflik négy epizódja a kicsit nagyobbakat kalauzolja az Elhagyatott rétre. Remek kalandokkal várja a gyerekeket Detti és Drót: Detti képes megállítani az időt, kutyája pedig emberi nyelven beszélni. Borbolya, a kedves boszorkány pedig mindig kisegíti a kis barátokat egy-egy nem várt ötlettel. Probléma nem marad megoldatlanul a Filmpikniken látható három részben sem.

Fanyűvő Játékpark a Filmpikniken Fotó: Veszprém-Balaton 2023

Régi gyerekdalokat, mondókákat öltöztetett modern köntösbe a Dúdoló című sorozat, melyből szintén lepereg majd néhány epizód. A mindenki által ismerősen csengő dalokat a letisztult látványnak és ismétlődő versszakoknak köszönhetően játszva sajátíthatja el a legkisebb korosztály.

A filmek adta élményeket szombat 13-19 óra között “le is mozoghatják” a gyerekek Balatonfüreden a Vaszary Kertben, ahol a Könyv-Bor-Jazz Fesztivál keretében a Fanyűvő Játékparkban a magyar mesék és a Balaton világa ihlette ügyességi és fajátékokkal játszhatnak kicsik és nagyobbak egyaránt.

KEDD Showreel from KEDD Animation Studio on Vimeo.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva