zaol.hu | 2021.05.03. 14:00
Vigyázzunk a mocsári teknős bébikre
Kikeltek a kis mocsári teknősök és azonnal elindultak a víz felé.

A Balaton-parti települések őshonos faja a mocsári teknős, így tavasszal számtalan vízhez közel lévő területen megjelenhetnek. A már felnőtt példányok nemigen vannak veszélyben, hiszen erős páncéljuk megvédi őket a külső sérülésektől, a frissen kikelt kicsik viszont annyira aprók, hogy egy kulcs is nagyobb náluk, nehezen észrevehetőek az utakon, bicikli utakon, akár járdákon.

A mocsári teknős (Emys orbicularis) az egyetlen teknős fajunk, mely iszapos fenekű, és vízinövényekkel gazdagon benőtt állóvizekben megtalálható. Ragadozó, a halakon kívül békákat, gőtéket, vízi rovarokat, csigákat és férgeket fogyaszt.

Fontos ne vigyük haza, hiszen ő nem ékszerteknős hanem egy vadonélő társa. Fogjuk meg páncéljuknál és helyezzük vissza a közeli nádasba. Vigyázzunk élővilágunkra!

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület leírása alapján a mocsári teknős páncéljának hossza körülbelül 20 centiméter. Egyes (nem magyarországi) populációkban elérheti a 30 centimétert is. Ellentétben a vízi teknősöknél megfigyelhető trenddel, miszerint a nőstények nagyobbak (például az ékszerteknősök esetében is), a mocsári teknős hímjei egy hajszálnyival nagyobbak, mint a nőstények. A páncél lapított, ovális, hátrafelé enyhén kiszélesedik. A nőstények páncélja valamivel kerekebb és magasabb, mint a hímeké. A hát- és a haspáncél rostos szalagokkal kapcsolódik össze. A haspáncél az úgynevezett csukló előtti és a csukló utáni csontlemezek mentén mozgatható, a hímeknél horpadt, a nőstényeknél lapos. Színe okkersárga, vagy barnás, a pajzshatárok mentén keresztirányú fekete csíkkal. A fekete csíkok néha egészen szélesek és elmosódottak, és dominálhatják az egész haspáncélt. Fiatal korban a hátpáncél gerincvonalán egy él húzódik, amely a felnőtt állatokon már nem figyelhető meg. Mindenféle mendemondákkal ellentétben a teknőspáncél jelentős súlyt nem bír el, csak a ragadozók egy – egyébként nem elhanyagolható – részével szemben nyújt védelmet. Mind a hátpáncél, mind a fej és a végtagok alapszíne sötét, feketésbarna vagy grafitszürke olajzöld beütéssel, amelyet mindenütt, de különösen a nyakon és a fejen kisebb nagyobb citromsárga vagy sötétsárga pettyek tarkítanak. A páncélon a pettyek mintha a pajzsok testközépi részeitől kifelé, sugárirányban futó vonalak mentén rendeződnének. A szemek szivárványhártyája a hímek esetében vörösesbarna, a nőstényeknél sárgásfehér. A frissen kelt teknősök páncélja kerek, 2,5-3 cm hosszú, általában még kevés sárga petty látható rajtuk. Hasuk gyakran fekete. Farkuk feltűnően hosszú.

Hazai előfordulás

Hazai elterjedés: A mocsári teknős országszerte megtalálható, tavak és folyók mentén, mocsaras területeken. Elsősorban a lassú folyású és álló vizeket kedveli, így inkább azok közelében számíthatunk rá. Éppen ezért inkább az alföldi és dombvidéki tájainkon jellemző, de helyenként középhegységi tavainkban is előfordul.

Forrás: zaol.hu

Fotók: Barankovics Ildikó

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva