magyarnemzet.hu/Gulyás J. Attila | 2020.10.25. 17:00
Visszafogott év végi ünneplésre készülnek a Balatonnál
Tömeges rendezvényt sehol nem terveznek a Balatonnál, de adventi vásár több helyütt is lesz decemberben. Rövidesen megnyílnak a műjégpályák, idén először Zalakaroson is nyitott korcsolyázóhely gazdagítja a téli sport- és turisztikai kínálatot, de nem maradnak el a hagyományos téli regatták sem.

Bár még sok a bizonytalanság, már a vendéglátóhelyek is gondolnak az év végi ünnepekre. A nyaralótulajdonosokat viszont már most arra intik, fontolják meg a balatoni tartózkodást.

– Korainak tartom még a szakmai szervezet és a vendéglátósok állásfoglalását az adventtel, a karácsonnyal és a szilveszterrel kapcsolatban, hiszen még a hét végéig se nagyon látunk el, de abban azért mindannyian bízunk, hogy a vírus nem fogja ellehetetleníteni az év végi ünnepeinket – mondta a Magyar Nemzetnek a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Országos Érdekvédelmi Szövetségének (Kisosz) Veszprém megyei elnöke.

Fotó: pixabay

Csendes mulatozás

Vágó Gábor jelezte: a jelenlegi tervek szerint minden észak-balatoni településen lesznek kisebb rendezvények, és ha ebben az évben a szilveszteri mulatozáskor a 23 órakor bezáró szórakozó- vagy vendéglátóhelyeken nem is koccinthatunk éjfélkor, akkor is eljön 2021 – fogalmazott némi iróniával. Megjegyezte ugyanakkor, hogy bízik abban, a körülmények megengedik majd akár azt is, hogy az operatív törzs fontolóra vegye: december 31-re felmentést ad a zárórai rendelkezés alól.

– Napról-napra változik a helyzet, ezért a vendéglátóhelyek egyelőre nem azzal foglalkoznak, hogy programot kínáljanak az év végi ünnepnapokra – ezt már Kertész Rezső, a Kisosz somogyi elnöke mondta.

A tóparti kiskereskedők, kézművesek részvételével hagyományos adventi vásárokkal kapcsolatban jelezte: egyelőre többen készülnek a kirakodásra, de tudni kell, hogy ehhez a helyi önkormányzatok engedélye is szükséges és sok helyütt a kérdés még nem dőlt el.

Fotó: Krausz Andrea

Lapunk ennek kapcsán úgy tudja, hogy Siófokon például készülhetnek az árusok a főtéren megszokott év végi vásározásra, viszont a korábbi évekhez képest jóval kevesebbnek jut stand. A balatonlellei BL Yacht Club sem hagyná el a már hagyományos és jó hangulatú adventi programját a covid évében sem, és bár ezúttal nem várnak szlovák és lengyel kereskedőket, a magyarok éppúgy gazdag választékkal, szeretettel várják majd a nézelődőket.

Készülnek a hangulatra

– Kisebb események biztosan lesznek majd az ünnepnapokon, illetve karácsony és újév között. Ennek kapcsán bizakodnak és készülnek a balatoni vendéglők, borozók tulajdonosai, amelyek csekél létszámú, visszafogottabb, de ugyanúgy színvonalas gasztronómiai programokat biztosan terveznek, mivel igénylik a vendégek – vélekedett kérdésünkre az egyik badacsonyi borbirtok tulajdonosa.

Laposa Bence, a Balatoni Kör elnöke úgy fogalmazott: a vendéglátósok a járványveszély elleni védekezésben és az előírások betartásában, betartatásában természetesen továbbra is partnerei az operatív törzsnek.
– Ez az együttműködés, szabálykövetés a húsvéti ünnepeken is zavartalan volt, és remélhetően az év végén is az marad. Ami viszont a szilvesztert illeti, nos az valóban óriási kérdés – jegyezte meg Laposa Bence.

Fotó: Sonline

Találkozások jégen, vízen

Öt-hat hét múlva megnyílnak a Balatonnál az első műjégpályák. Zalakaros önkormányzata például egy 400 négyzetméteres területet nézett ki magának műjég-, kézi- és extrémsport-pályának, amit idén először nyit meg a vendégek előtt.

Keszthely önkormányzata csak a komplett adventi program összeállításakor dönt a műjégpálya megnyitásáról – azt viszont már megtudtuk, hogy a népszerű korcsolyázóhely beindításához a szükséges áram mostanra rendelkezésre áll.
Füreden is megnyitják majd az Esterházy strand mellett kialakított 400 négyzetméteres télisport-központot, illetve a siófoki hajókikötő mellett is elérhető lesz a kacskaringós jégpálya.

A lellei Yacht Club vitorláskikötőjében pedig szinte már minden készen áll a téli sportrendezvényekre. Így például a klub szervezésében december 5-én a Mikulás-, december 31-én a szilveszteri regatta árbocosai futnak majd ki a tóra a legendás Fa Nándor által tervezett, exkluzív hajóparkolóból.

Fotó: Bach Máté

El kell kerülni a tumultust

– Szívesen látunk minden Balatont kedvelő embert, ingatlantulajdonost, kirándulót, túrázót továbbra is, de mivel a karácsony egy meghitt családi ünnep, azt kérem, a járvány idején fontolják meg a Balatonra utazást december végén. Ha viszont az érintettek a két ünnep között szeretnék a tónál kipihenni az esztendő fáradalmait, akkor is tartsák be a rendelkezéseket – hívta fel a figyelmet Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere.

A tóparti önkormányzatok érdekeit képviselő Balatoni Szövetség elnöke ennek kapcsán azt is kérte, hogy az ünnepek előtti látogatók vegyék figyelembe: az orvosi ellátás kapacitása Fenyvesen is, és a nagyobb településeken is véges, ami azt jelenti, hoogy csak a helyi lakosság betegellátását képes zavartanul kielégíteni.

Nyitókép: Freepik

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva