likeBalaton.hu | 2020.05.20. 14:00
Visszaszámlálás indul! Jöjjön a nyár! Még 12 nap, de már lehet használni a kültéri medencéket a fürdőkben
Kinyitottak a fürdők, s bár egyelőre csak a kültéri medencéket lehet igénybe venni, a Balatonnál már így is erőteljesen érezhető a korlátozások feloldásának hatása. Mutatjuk, milyen szabályok vonatkoznak a medencék használatára.

– A kültéri medencékben is betartják a távolságtartási szabályokat, így az egy fürdőzőre jutó vízfelület a korábbinak körülbelül a duplája lesz. Az üzemeltetők folyamatosan követik, hogy mennyien vannak a területükön és azt is, mennyien a medencékben; külön szakszemélyzet figyeli majd, hogy ne legyenek túlzsúfoltak a fürdők – mondta Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke.

Te kitöltötted már a balatoni strandokról szóló kvízünket? Ha nem, most itt az idő, hogy megmérettesd magad!

Elmondta azt is, előjegyzés alapján elindulhat a fürdőgyógyászat, és újra üzemelnek a kültéri csúszdák és játszóterek is. Arra számítanak, hogy a járványhelyzet enyhülésével kinyithatnak a beltéri medencék is, majd később a gőz- és a szaunaszolgáltatást is igénybe lehet venni. Szerinte pünkösdkor nyithatnak ki tömegesen a magyar fürdők. Itt írtunk arról, hogy az ünnepi hosszúhétvégére már a Zalakarosi Fürdő is tervezi a nyitást.

Az idei szezon más lesz, mint a korábbiak, ugyanakkor a korábbinál is több vendéget vonzhat a Balatonhoz az, hogy sokan biztonsági megfontolásból a belföldi nyaralást választhatják a külföldi utazás helyett. Olvassátok el ti is, mit mondanak a szakemberek az idei nyárral kapcsolatban.

Nyitókép: hellozalakaros.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva