
likeBalaton.hu
|
2021.05.22. 21:56
Viszlát közterületi maszkviselés!
Megvan az 5 milliomodik beoltott is. Így kissé fellélegezhetünk, viszlát maszk, már csak beltéren viselünk.
Mától tehát
- a kijárási tilalom megszűnik;
Éjje-nappal mászkálhatuk, nem tilos például a romantikus Balaton-parti séta sem a nyári éjszakában. - az üzletek, vendéglátó üzletek és más helyszínek a járványhelyzetre tekintettel elrendelt kötelező zárási időpontja megszűnik;
Mostantól nem küldenek haza este tízkor a tóparti teraszról sem, legalábbis a járvány miatt. Ez persze nem jelenti azt, hogy ha zárna az étterem, akkor is maradhatunk a rendeletre hivatkozva. - eltörlésre kerül a kötelező közterületi maszkviselési kötelezettség;
A belső terekben még marad, de az utcán, parkokban végre nem kötelező maszkot viselni. Ha szeretnéd továbbra is védeni magad vele, az azonban nem tilos.Sokan várták ugrásra készen, hogy a bezártság után végre utazhassanak
Fotó: illusztráció /shutterstock - szabad a sport a közterületeken, legyen szó akár egyéni, akár pedig csapatsportról;
- magán- és családi rendezvény legfeljebb 50 fő részvételével korlátozás nélkül tartható, lakodalom pedig akár legfeljebb 200 fő
részvételével korlátozás nélkül tartható;
- szállodában vagy étteremben tartott magán- és családi rendezvény esetén a szálloda, vendéglátó üzlet üzemeltetője köteles
gondoskodni a magánrendezvényen részt vevők elkülönítéséről;
A családi eseményen vagy magánrendezvényen már az élőzene is megengedett. A családi eseményen mostantól akkor sem kell védettségi kártya, ha a magánrendezvényt vendéglátó üzlet területén tartják. Ilyenkor a vendéglátó üzlet területére – az ott foglalkoztatottakon kívül – a családi esemény vagy a magánrendezvény résztvevőin kívül más nem léphet be.Már az étteremben tartott szülinapon sem kell maszk vagy védettségi igazolvány Fotó: shutterstock
- egyéb zárt téri rendezvény csak védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek tartható;
- egyéb szabadtéri rendezvény legfeljebb 500 fő részvételével korlátozás nélkül tartható (gyűlés is), 500 fő felett azonban csak koronavírus ellen védett személyek vehetnek részt a szabadtéri rendezvényen;
- a zenés-táncos rendezvény csak védettségi igazolvánnyal látogatható;
- 16–18 éves korosztály koronavírus ellen védett személy felügyelete nélkül járhat például étterembe, moziba, ha rendelkezik
védettségi igazolvánnyal.
https://www.facebook.com/orbanviktor/videos/1221467638368342
Nyitókép: shutterstock