2019.09.15. 14:00
Zöldbe csomagolják az Ultrabalatont
Már elérhető a 2020. május 14–17. között rendezendő NN Ultrabalaton honlapja, elkezdődött a visszaszámlálás Magyarország legnépszerűbb hosszútávú versenyére, amely már műanyagmentes lesz.

Miközben sok ezer Ultrabalaton-rajongó örömmel látta a verseny megújult honlapján, hogy már elkezdődött a visszaszámlálás a 2020. május 14–17. között rendezendő tókerülésre, a szervezők sajtótájékoztatón számoltak be a kihívás újdonságairól. A csupasport.hu oldalunkon már beszámoltunk róla, hogy Zelcsényi Miklós főszervező és csapata több változást is tervezett az új kihívás apropóján – írta a csupasport.hu.

Jövő májusban az egyéni futók és a két-három tagú csapatok egy nappal korábban, péntek reggel hét órakor vágnak neki a 221 kilométeres távnak, míg a nagy létszámú váltók a hagyományos szombati, hajnaltól kora délutánig tartó startolással indulnak el a rajtközpontból.

A másik, roppant fontos változásról az UB főszervezője és támogatói, az NN Biztosító, a Primavera ásványvíz, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) képviselője tartott sajtótájékoztatót. A szlogenből – „A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön” – már sejteni lehetett, hogy a tervezett zölddé válás lesz a fő mondanivaló, és Zelcsényi Miklós a rövid bevezető után valóban arról beszélt, a környezettel harmonizáló versenyeztetés lesz a jövőben az NN Ultrabalaton egyik legfontosabb küldetése.

A főszervező igencsak hatásos indoklást adott, miszerint a 2019-es UB után 5.2 tonna szemetet kellett elhordaniuk a teherautóknak, köztük rengeteg műanyag hulladékot.

A 2018-as versenyen indult az ELMŰ – Hálózatirányítás csapata.

A soron következő versenyen így a frissítő- és váltópontokon a szervezők már nem használnak műanyag poharakat, s a részvevőknek kétféle lehetőségük lesz az ivóalkalmatosságokat pótolni: vagy saját puha falú poharakat visznek magukkal, vagy azt megvásárolják, adott esetben bérlik a szervezőktől. Akik a bérlés mellett döntenek, a verseny végén a poharakat leadva természetesen annak díját is visszakapják. Ugyanígy újdonság lesz a rajtot megelőző napon rendezett hagyományos tésztapartin a „műanyagmentes” étkeztetés – ezen a közösségi eseményen ugyanis jellemzően öt-hétezer futó vesz részt, s ők jövő májusban már csakis újrahasznosítható tányérról fogyaszthatnak, a szintén újrahasznosítható villa és kés segítségével, s a puha falú poharakat már ekkor is lehet használniuk.

Az Emmi képviseletében jelenlévő korábbi kiváló öttusázó, a helyettes államtitkár Sárfalvi Péter azon kívül, hogy megfogadta, jövőre valamelyik csapat tagjaként ott lesz az UB rajtjánál, a már meglévő szlogen üzenetét még tovább fűzte, s arról beszélt, a verseny szervezőinek csak gratulálni lehet, hogy a tizenötezer szabadidős sportolót megmozgató eseményüket „zöldbe csomagolják”.

Tovább olvasnál az UltraBalatonról? Katt ide!

Az NN biztosító részéről Sztanó Imre vezérigazgató arról szólt, cégük a szabadidős sportok között a futást kiemelten támogatja, applikációt fejlesztettek ki (ez az edzésmonitorozó platformokkal is összekapcsolható, vásárlási kedvezményeket kínáló, immár huszonötezer felhasználó által kedvelt runaddict), és globális szinten hatvan futóversenyt támogatnak, amelynek zászlóshajója az Európa leggyönyörűbb tájain átvezető, a nagy cégeket is megmozdító Ultrabalaton.

A Primavera képviseletében Balog Zoltán kereskedelmi igazgató a vásárlói tudatosság erősítését emelte ki, jelesül azt, hogy a műanyag palackokat a felhasználók szelektíven begyűjtsék és visszajuttassák – ebben sajnos Magyarországnak még van pótolnivalója, éppen ezért az UB frissítését évek óta biztosító cégnek is érdeke, hogy a tisztán magyar víz elfogyasztása után valóban makulátlanul zöld maradjon a legszebb futóverseny környezete is.

Nyitókép: MTI Fotó: Varga György

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva