Szaniszló Hajnalka | 2021.01.16. 22:00
Zséda: büszkén vagyok a Szerelem Énekesnője
Zséda és Kökény Attila elkészítette 2021 szerelmes dalát, a Casablanca ihlette klippel pedig telitalálat az összkép. Az énekesnőt az érzelmeiről faggattuk, de az is elárulta, miért nem csókolózott Attilával, és hogy mi köze van Diana hercegnőhöz.

– Közeleg a Valentin-nap. Van jelentősége számodra?
– Idén különös jelentőséggel bír számomra ez a nap. Még tavaly év végén elkészült az új albumom, a Szívizomláz, de a kiadó kérésére megvártuk vele az idei évet, és a sors úgy hozta, hogy éppen Valentin-napra időzítettük a megjelenést. És persze az új dal, a Helló is a szerelemről szól, úgyhogy minden együtt van ahhoz, hogy számomra ebben az évben ez egy igazi piros betűs ünnep legyen.

– Milyen érzésekkel dolgoztál ezen a fájdalmasan szép szerelmes dalon, és hogyan élted meg a forgatást?
– Az új album dalai nagyon hosszasan értek, alakultak, formálódtak bennem és a szerzőtársaimban. Így volt ez a Hellóval is. Közel másféléves időszak volt, amíg ez a dal mind zeneileg és szövegileg is összeállt. Nagyon jó volt Atillával együtt dolgozni, igazi jin-jang páros vagyunk, nem csak hangban, de emberileg is. A nagy romantikus balladák világa a mi közös pontunk zeneileg, mindketten otthonosan mozgunk benne. A duett mondanivalójához nagyon sokat adott hozzá, hogy a Casablanca-t idéztük meg a klipben, ami máig a világ legromantikusabb filmje, nem halványult semmit, nincs romantikusabb egy, be nem teljesült szerelemnél.

Fotó: Zséda és Kökény Attila: Hello című klipjéből (engedéllyel)

 

– Felmerült, hogy lesz a klipben csókjelenet. Miért nem valósult meg?
– Hogy ez komolyan felmerült, vagy csak egy vicc volt a megbeszélésen, ahol a szinopszist egyeztettük, arra már senki nem emlékszik. Viszont azóta is ezzel húzzuk egymást Attilával. Része lett a dal történetének, de nem hiányzik a klipből, így is mindenki érti, miről szól.

– Milyen érzés volt eljátszani vele a szerelmespárt?
– Nem csak a forgatáson, de már az azt megelőző időszakban is igazi férfiként viselkedett Attila. Nagyon figyelt rám, nagyon együttműködő volt, alázatos, türelmes, egymást építettük a közös alkotásban.

 

– A romantikus filmeket szereted, mint a Casablanca is, vagy vannak más kedvenceid is? Melyek ezek?
– Nyilván nagy kedvenc a Casablanca, újra is néztem amikor kiderült, hogy az örök klasszikusra építjük a klipünk történetét. De igazi, kíváncsi mindenevő vagyok a filmek területén, és most időm is bőven volt bepótolni az elmaradásaimat. A romantikus történetek mellett imádom a jó krimiket, thrillereket is. Számomra mindig a minőség és az újszerűség a lényeges.

– Attila a szerelem énekesnőjének nevezett téged. Mennyire érzed ezt magadénak?
– Nagyon jól esik, hogy így gondolja. Valóban sok szerelmes dalom van, a legismertebb slágereim is szinte kivétel nélkül a szerelemről szólnak, a Dancing With the Stars is a szerelmes adásba hívott meg. Ha Diana a Szívek Királynője volt, én büszkén vagyok a Szerelem Énekesnője.

Fotó: Zséda családi archív

 

– Milyen a kapcsolatod a Balatonnal? Voltak például kamaszkori szerelmeid, akik a Balatoni nyarakhoz kapcsolódnak?
– Imádom a Balatont. Egyszerre képes megnyugtatni, feldobni, inspirálni. Minden évszakban találok benne szépet. Télen például, amikor csendes, jólesik nagyokat sétálni a parton, elveszni a végtelenségében. Gyerekkoromban volt itt házunk is, alig vártam, hogy kisüssön a nap és mehessek a kedvenc helyeimre. Így vagyok ezzel mostanság is. A nagy balatoni szerelem nekem kimaradt, ha csak nem maga a tó, amibe bármikor képes vagyok beleszeretni.

– Idén jártál Révfülöpön a Balatoni nyár forgatásán. Van esetleg más emléked is erről a nyárról és a Balatonról?
– Létray Ákoshoz és a menedzseremhez, Anikóhoz évtizeden átívelő munkakapcsolat köt. Ákos kiszámolta, hogy tavaly nyáron kerek jubileuma is van ennek az együtt alkotásnak, úgyhogy egy közös balatoni vitorlázással ünnepeltük. Ott a hajón demó formájában már létezett a dal, hallgattuk a víz közepén, és bíztunk benne, hogy mindenki annyira fogja szeretni, mint mi. A tavalyi nyár a Balatonról szólt számomra. Csendesebb év volt, mint szokott, így nekem is több időm volt a családdal, a barátokkal a pihenésre, a nyaralásra a tó partján.

Fotó: Zséda családi archív

 

– Mit szeretsz csinálni a tónál?
– Nagyon szeretem a balatoni hétvégéket, barátokkal, sütögetéssel, grillezéssel, esti borozgatásokkal, nagy beszélgetésekkel, sok nevetéssel. De azt is szeretem, ha csak csendben nézhetem az éjszakai Balatont, vagy csak hosszasan üldögélhetek a kedvenc éttermem, kávézóm teraszán, a vízben gyönyörködve.

Fotó: Zséda családi archív

 

– Mi jut eszedbe, ha azt a szót hallod, hogy Balaton?
– A legelső, ami beugrik az a barátok, család, együttlét. Ami az ízeket illeti, boldog vagyok, hogy ez már nem csak a lángos, hekk, palacsinta triumvirátust jelenti. Nem lehet betelni a sorra nyíló jobbnál jobb éttermekkel, és a fantasztikus balatoni borokkal.

– A dal és a klip is egy múltba révedős történet, azonban mi most új évet kezdtünk. Te mennyire tudsz előre nézni, milyen gondolatokkal, érzésekkel, tervekkel készülsz 2021-re?
– Az új lemez, nagyon nagy energiákat mozdított meg bennem, a tavalyi évben sorra jelentek meg róla az új dalok, az Életben maradni, a Csak a szívemet dobom eléd, és most a Hello. Mindhárom nagyon erős dal lett, ahogyan a lemeztől is sokat várok. A befelé fordulás, bezárkózás helyett, ezt a változásokkal teli időszakot átfordítottam egy olyan munkába, ami a korábbiakhoz képest egy sokkal magabiztosabb, dinamikusabb, intenzívebb világot eredményezett. Nagyon jó volt megélni, hogy ezek a változások az alkotó énemet erősítették meg. Pontosan tudtam mit kell csinálnom, mit várnak tőlem. Éppen ezért, számomra jó időszak volt szakmailag a tavalyi év, de a koncertek és a közönség nagyon hiányzik. Úgyhogy reménykedve, tettre készen várom tavaszt, hogy újra együtt tudjunk lélegezni a közönséggel. A tavalyi év az alkotásé volt, idén szeretném mindezt megmutatni, elvinni mindenhova. Tele vagyok izgalmas tervekkel. Kicsit úgy érzem magam, mint a futó a rajtszalag előtt, amikor feszülten vár a startpisztoly eldördülésére.

Még több sztárinterjút olvasnál? Kattints a többi interjúért!

Fotó: Zséda családi archív

 

 

Nyitókép: Zséda és Kökény Attila: Hello című klipjéből (engedéllyel)

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva