veol.hu/Kovács Erika | 2021.06.13. 18:00
Külföldiek leltek otthonra a balatonfüredi térségben
Idekerülésük körülményeiről, beilleszkedésükről, tapasztalataikról beszéltek a balatonfüredi térségben régóta élő, más országokból származó emberek a Kultúrák találkozása című csütörtöki programon a vászolyi vízi színpadnál.

Csorba Kata főszervező köszöntőjében kiemelte, a találkozó célja, hogy erősítsék a helyi közösségeket, a vidék, a települések vonzerejét, és párbeszéd alakuljon ki a különféle kultúrák között.

– A Balatont és a Balaton-felvidéket második, illetve első otthonának tekintő nyaralónépesség, az itt letelepedő külföldiek és az állandó lakosság kölcsönhatásából kialakuló társadalom kapcsán adódik a kérdés: vajon hányféle Balaton létezik? Hol vannak az együttműködés, a találkozás színterei, vagy ezek párhuzamosan, egymástól függetlenül működő kultúrák lennének? – fogalmazott Csorba Kata.

Fotó: Kovács Erika/Napló

Rózsahegyi Tibor, ­Vászoly polgármestere aláhúzta, örömmel adtak helyet a vízi színpadnál a különféle nemzeteket képviselő emberek találkozásának, ami egyébként is jellemző a kis falura.

– Sokat tanulunk egymástól – fogalmazott a polgármester.

Mórocz Anikó újságíró vezetésével tartalmas és jó hangulatú beszélgetésnek lehettek tanúi, akik helyet foglaltak a páratlan környezetben. A színpadon lévők – így Fritz Béla, Fritz Mónika, Mahler Wolf­gang Balatonfüreden, Stoll Bettina Pécselyen élő német, valamint az angol Rachael Szabó, aki Vászolyon lakik – mindannyian kiemelték, Magyarországra turistaként érkeztek, illetve itt találták meg párjukat évtizedekkel ezelőtt, és az első percben úgy érezték, hogy hazaérkeztek.

Fotó: Kovács Erika/Napló

Magyarországról kezdettől nagyon jók a tapasztalataik: kedvesek az emberek, a helyi közösségek azonnal befogadták őket, segítik az életüket, könnyen és gyorsan ment a beilleszkedés. Nagyon tetszik nekik a kultúra, a nyugodt környezet, a jó közbiztonság, a rendezettség, a változatos növény- és állatvilág, az időjárás.

Törő Balázs, a Laczkó Dezső Múzeum néprajzosa rámutatott, sokszínűség jellemzi a Balaton-felvidék társadalmát, ami a térség egyik értékét adja. Az érdekes, vidám beszélgetés után a Balatonfüred Néptáncegyüttes művészei adtak szép műsort, majd Fritz Béla szaxofonnal idézett fel régi slágereket hatalmas siker kíséretében.

A vászolyi Szent Jakab forrásról itt olvashatsz többet.

Forrás: Veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva