2018.12.16. 10:00
Rákóczi-emlékfákat ültettek Balatonakarattyán
Aki fát ültet, az bízik a jövőben, hosszú távra tervez, reményt sugall, és az életnek ad esélyt – érvelt egy idézettel a faültetés mellett Ács Gábor, a Balatonakarattyai Fürdőtelep Egyesület elnöke a településen a Rákóczi parkban. Az ültetést a helyi önkormányzat szervezte meg.

A kezdeményezés Romhányból indult 2016 tavaszán, amikor a résztvevők eldöntötték, a továbbiakban minden tavasszal és ősszel találkoznak a soron következő településen, ahova elviszik a saját Rákóczi-fájuk fajtájának csemetéjét, és azt elültetik, ezáltal létrehozva egy Rákóczi-ligetet. Hajdú István tanár, helytörténész kezdeményezésére ültettek először fát, majd azt követte Ziliz, Mikepércs és Sajósenye, jövő tavasszal pedig Kőteleken találkoznak.

Matolcsy Gyöngyi, Balatonakarattya polgármestere (balról a harmadik) a faültetőkkel a Rákóczi parkban Fotó: Ránky Péter

 

A balatonakarattyai ünnepségen Matolcsy Gyöngyi polgármester köszöntőjében egyebek mellett a hagyományőrzést, az összefogást és II. Rákóczi Ferenc iránti tiszteletet emelte ki.

Ránky Péter képviselő beszélt a fa történetéről, majd Martényi Árpád, a Rákóczi Szövetség alelnöke virágot helyezett el történelmi személyiség szobránál. Beszédében felidézte Rákóczi életét, illetve a halálát követő éveket. Külön megemlítette Thaly Kálmánt, akinek meghatározó szerepe volt Rákóczi emléke megőrzésében.

A részt vevő települések, Romhány török mogyorót, Süttő hársfát, Ziliz, Bácsborsód, Dabas és Mikepércs kocsányos tölgyet ültetett. Akik nem tudtak elmenni, elküldték fáikat: Sajósenye hársfát, Kőtelek pedig körtefát.

Árpád atya ferences szerzetes megáldotta a csemetéket.

Az ünnepség fényét emelte az óvodások szép műsora, majd a szabadtéri színpadon a Conestoga Country Line Dance tánccsoport szórakoztatta a közönséget. A résztvevők végül kisétáltak a magaspartra, ahol megcsodálták a különleges panorámát.

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva