csupasport.hu/Kremlicza Levente | 2021.04.14. 10:00
Egyéni csúcs született az országos ultrafutó bajnokságon Almádiban
A szigorúbb korlátozások és a nehezebb rendezési körülmények mellett a hétvégén sikeresen megrendezték a 100 kilométeres és 24 órás ultrafutó országos bajnokságot Balatonalmádiban. Száz kilométeren Erős Tibor megvédte bajnoki címét és még egyéni csúcsot is futott.

Április második hétvégéjén rendezték meg Balatonalmádiban a száz kilométeres és 24 órás ultrafutó országos bajnokságot, míg az érvényben lévő korlátozások miatt a nyílt futamok elmaradtak. A mezőny korántsem volt teljes, a tervekkel ellentétben a hosszú távok ásza, Bódis Tamás és Csécsei Zoltán sem indult, de így sem volt könnyű dolguk, akik dobóra akartak kerülni.

A több mint másfél kilométeres pálya nem volt ideális, kisebb emelkedő, kis híd és egy nagyobb, térkővel borított szakasz nehezítette a futást, de ennek ellenére jó eredmények születtek mindkét versenyszámban. Ez a viadal volt a nehezebb terep búcsúja is, hisz a tervek szerint jövőre már aszfalttal borított, sík útvonalon rendezik meg a bajnokságot.

A díjazás idén változott, a bajnokok kétszázezer, az ezüstérmesek százötvenezer, a harmadikok pedig százharmincezer forint értékű ajándékcsomag mellett egy-egy pár futócipőt és ajándéknevezést is kaptak, míg a hölgyeket egy-egy csokor virággal is meglepték.

A huszonnégy órás távon a dobogós futók mellett az edzőik, sőt az őket indító egyesületek is díjazásban részesültek, ami idehaza egyedülálló kezdeményezés.

Fotó: Csupasport

– Jó volt hallani és megélni, ahogy a futók egymást lelkesítették, valamint azt is, hogy a kísérők, edzők nemcsak saját sportolójukat segítették, az önkéntesek pedig most is teljes odaadással dolgoztak, hogy minden jól menjen a versenyen – mondta Baranyai Máté, a bajnoki futamok főszervezője.

– Végig érződött, az ultrafutók remek közösséget alkotnak, mindvégig családias és jó volt a hangulat, mondhatnám, ezt szeretnénk látni a jövőben is a hasonló megméretéseken. Jelen helyzetben a szokásosnál is nehezebb volt a szervezés, de szerencsére a verseny során mindebből már semmi sem érződött. Reméljük, a szeptemberben megrendezendő tizenkét órás bajnokságon több indulót fogadhatunk, és akkor már nézők előtt küzdhetnek az ultrafutók a bajnoki címért.

A száz kilométeres távon címvédés volt a férfiak mezőnyében, Erős Tibor végzett az élen, mégpedig új egyéni csúccsal, 7:10:12 órás idővel. A hölgyek mezőnyében új bajnokot avattak Horn Zsanett személyében, aki 8:20:48 óra alatt teljesítette a száz kilométert.
A huszonnégy órás versenyben Beda Szabolcs lett az első 242.703 kilométert megtéve, a nőknél pedig Zétényi Szvetlána kapta az aranyérmet 228.257 kilométert lefutva.

Forrás: Csupasport.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva