lakaskultura.hu | 2023.02.04. 08:00
Kékben úszó, barátságos menedék: téli búvóhely a Balatonnál
A Balaton lelkét kívánja visszatükrözni a Balatonalmádiban található különleges fészek. Ráadásul itt az év bármely szakában lehet romantikázni.

Ugyan még két hét van Valentin-napig, azonban, hogy az élmény felejthetetlen legyen, időben el kell kezdeni a tervezést. A szerelmesek napját hogyan is lehet igazán különlegessé tenni? Megmutatjuk azt a helyet, ahová el lehet bújni a világ elől, méghozzá egy igazán festői és romantikus környezetben.

Téli csoda a Balaton partján

Talán nem sokan gondolnak arra, hogy épp a magyar tenger partjára induljanak “hosszú hétvégézni” télvíz idején, pedig a Balaton ilyenkor is csodás, csak éppen más arcát mutatja, mint a nyári főszezonban. Ilyenkor igazán meghitt és nyugodt a táj: a nyári strandolók zajongása helyett a természet harmóniája veszi át a főszerepet. Épp ezt a hangulatot keresik azok, akik a Balatont úgy szeretik, ahogy a teremtő elhelyezte a tavat a magyar táj közepén. Szerencsére azok is élvezhetik ezt a csodás békességet, akiknek nincs házuk a Balatonnál, hiszen egyre több kisebb szálláshely látogatható télen is. Az egyik ilyen a Lake Spirit Balatonalmádiban. A hely igazi balatoni hangulatot áraszt és már belépéskor úgy érzi magát az ember, mintha hazaérkezett volna.

Nem csak nyáron, hanem télen is lélegzetelállító a Balaton látványa!

Égszínkék és natúr árnyalatok játéka

Odabent a Balaton titokzatos életérzését a kék legkülönbözőbb árnyalatai elevenítik meg. A lakberendező ehhez társította a natúr, krém és nude árnyalatokat úgy, hogy a két fő szín együttes játéka télen is a nyári napsütést idézze.

A víz nyugtató hangulatát kiválóan tükrözik a kék kiegészítők

 

A nappaliba hatalmas ablakfelületen ömlik be a fény. A látvány borult időben is izgalmas, a Balaton környékén az égbolt hihetetlenül sokféle árnyalatra képes. Nyáron vakítóan égszínkék, télen, amikor szállingózik a hó, egészen mély szürkére vált. Épp ezeket az átmeneteket képezi le hangulatában ez az otthonos lakásbelső.

 

 

A tó közelségére való utalás minden apró részletben megjelenik, így a díszpárnákon is

 

A megálmodott vízparti stílus karakteresen vonul tovább a hálószobákban is.

Stílusos ötlet a hajókormány, a vasmacska, illetve a három fickándozó hal beillesztése az enteriőrbe dekorációs elemként. Ám ami igazán nagy ötlet ebben a térben, az a foltos kékkel csíkozott falfelület!

A fürdőszobában a víz az úr

Nemcsak a parkettamintában lerakott, hosszúkás falicsempe gyönyörű színében köszön vissza a fürdőszobában a Balaton. A hatalmas víz megjelenik egy izgalmas életképen is, mely bekeretezve a főfalra került ebben a helyiségben. A drámai hatást – mintha csak a nyílt vízen lennénk – rejtett világítással érte el a lakberendező.

A zuhanyzó fantasztikus érzékkel kiválasztott türkizes csempéje igazi balatoni hangulattal ragyogja be a fürdőszobát

Lehet ejtőzni a meleg vízben

Télen persze nem lehet fürödni a Balatonban, de az élményt némiképp pótolja a kerti jacuzzi, amit mindenki imád.

Télen, nyáron, hidegben és melegben is működik a masszázsmedence

 

Kalandok a parton

Fotók: Lake Spirit Balaton

Mindent belátni

Az északi part legszebb kilátása az Óvári Messzálátóból nyílik. Innen beláthatjuk a Fűzfői-öblöt, Vörösberényt jellegzetes templomaival és a jezsuita kolostort. A helyszín tökéletes szelfi készítéshez is, hogy örök maradjon a látvány!

Borok vidéke

A Balatonnál rengeteg híres hazai borpincészetet találunk. A Kerekes Pince Balatonalmádi pinkóczi részén, idilli környezetben várja vendégeit. Akár egy borkóstoló is beilleszthető a programba.

Titokzatos partszakasz

A Balaton partján sétálgatva számtalan kis titokzatos öblöt, kiülőt lehet találni. Ha szép az idő, érdemes télen is pléddel érkezni: miért is ne csaphatnánk egy rögtönzött romantikus pikniket a vízparton…

 



Forrás: lakaskultura.hu
Fotók: Lake Spirit Balaton

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva