Kovács Erika/veol.hu | 2022.09.30. 18:00
Templomok éjszakája Balatonalmádiban
Fabó Péter polgármester és Szijártó László római katolikus esperes plébános köszöntötte a Templomok éjszakája résztvevőit Balatonalmádi-Vörösberényben, a Szent Ignác-templomban.

A különleges és lélekemelő eseményt Töltési Erzsébet vezetésével a Honismereti és Városszépítő Kör, illetve a Teljesebb Életért Egyesület szervezte meg, immár 10. alkalommal a közelmúltban.

A gazdag rendezvénysorozat gyönyörű orgonakoncerttel kezdődött a vörösberényi Szent Ignác-templomban, Vadász Attila és Lévai Kamilla orgonaművészek lélekemelő előadással ajándékozták meg a közönséget. Ezután a templomból távozó emberek égő mécsest kaptak a szervezőktől, mellyel a szomszédos jezsuita kolostorba vonultak át. A kolostort Martinné Staszny Éva mutatta be a száz fölötti hallgatóságnak. Innen – mécsesekkel a kezükben – a vörösberényi református erődített templomhoz sétáltak át.

 

Fotó: Pesthy Márton/Napló

 

Lenyűgöző látvány volt, amikor az emberek az erős szélben is megőrzött lánggal a mécseseket a templom lépcsőjére elhelyezték. A templomban Faust Gyula református lelkész köszöntötte a résztvevőket, majd Martinné Staszny Éva beszélt a templom viharos történetéről. Elmondta egyebek mellett azt, hogy a templomért a 14-17. században rengeteget harcolt, pereskedett a két felekezet. Végül a templom köré a reformátusok a katolikusok elleni védelem miatt építették a falat. Napjainkban már békességben él egymás mellett a két felekezet, köszönhetően a Vörösberényben élő Kurucz György tiszteletesnek és Horváth József plébánosnak. Kettejük barátsága, összefogása példaértékű.

Fotó: Pesthy Márton / Napló

 

A múltidézés után a Gaudium Kamarakórus Pusker János vezényletével egyházi énekeket adott elő, majd Káplán György énekművész kivételes szépségű dalai zárták az estet. Az utolsó éneket, az Esti dalt vele együtt énekelte a templom közönsége, majd Faust Gyula református lelkipásztor áldása búcsúztatta a résztvevőket.

Töltési Erzsébet lapunknak felidézte, tíz évvel ezelőtt a városháza kérésére a Magyar kulturális örökség napja alkalmából szervezték meg az első Templomok éjszakáját Balatonalmádiban. Elmondta, hogy a városban összesen kilenc templom és kápolna található, ezért nagyon szép feladat ezek bemutatása. Jártak már a balatonalmádi katolikus, református és evangélikus templomnál, illetve a káptalanfüredi Angyalos Boldogasszony-kápolnánál és a vörösberényi templomokban.

Beszélt arról is, hogy minden nyáron templom- és villasétákat szerveznek a városban, októberben pedig Mediterrán, Vörös homokkő és Balaton-parti elnevezéssel szerveznek sétákat az érdeklődőknek, melyeken bemutatják Balatonalmádi legszebb részeit. Október 8-ra szerveznek várostakarítást, amely alkalommal a város nyolc helyszínén a munkát koordináló emberek várják azokat, akik szeretnék tisztábbá varázsolni Almádit.

 

Balatonalmádiba tömegközlekedéssel is lejuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!
:

 

Forrás: veol.hu
Nyitókép: Pesthy Márton/Napló

 



 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva