Vékes Erzsébet és Onczay Zoltán koncertje
Helyszín Balatonalmádi, Szent Margit park
Időpont
Vékes Erzsébet életének egyik legszebb emléke, amikor hétévesen egy gyermekműsor keretében együtt négykezesezhetett Kocsis Zoltánnal. Onczay Zoltán Budapesten, Berlinben és Bloomingtonban tanult, professzorának mondhatja a magyar csellisták királyát, Starker Jánost is. Most egy színpadon láthatja őket közönség a Klassz a pART-on! műsorában.

A Zeneakadémia különleges tehetségeinek osztályában tanult, majd Jandó Jenő növendékeként folytatta. Már fiatalként is állandóan szerepelt: New Yorkba, Bostonba, Ausztriába és Franciaországba is eljutott, rendszeres résztvevője volt a Cimbora táboroknak. Jelenleg a pápai Bartók Béla Zeneiskola tanára.

Az utóbbi években olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Vásáry Tamás karmester, Érdi Tamás zongoraművész és Szabadi Vilmos hegedűművész.

fotó:Bakonystúdió

Abban, hogy gordonkával vágott neki az életnek, „szintén zenész”, szintén csellista édesapja, Onczay Csaba sem vétlen, akivel együtt rendszeresen fellép DuOncelly néven​. Szóló csellista volt a ​Claudio Abbado vezette Mahler ​zenekarban, ahol dolgozott Pierre Boulez, Mariss Jansons, Anne Sophie Mutter és Yo-Yo Ma-val is. Hangversenyeket adott ​Amerikában, Japánban és Európa számos országában, kilenc évig Németországban élt. 2015-ben hazaköltözött, jelenleg a MÁV Szimfonikusok szólamvezetője. „A szívem miatt jöttem, de sok minden hazahúzott” – mondta egy interjúban. „Meglepődve tapasztaltam, milyen pezsgővé vált a magyar zenei élet. Elképesztő a kínálat, nagy és színes a paletta.”

Műsor:
Schumann: Adagio és Allegro
Brahms: 3 dal
Bartók: Román népi táncok
Massenet: Meditáció
Popper: Találkozás
Mazurka
Piazzolla: Oblivion
Libertango

A koncert ingyenes!

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva