Kovács Gábor/Sonline.hu | 2020.06.19. 21:00
Megindult az idei vitorlás szezon a Balatonon
A balatonberényi községi strandon a Piarista Vitorlázó Egyesület nyitotta meg a hagyományos táborát kedden, az iskolai nyári szünet első napján. A tanító szerzetesrend táboraiban több mint ezer diák tanul meg vitorlázni.

Az ország valamennyi szegletéből érkeznek ide, barátságok születnek, igazi közösségépítést mutatnak be.
Jó szelet kívánva elsőként Horváth László, Balatonberény polgármestere köszöntötte a résztvevőket, és elmondta: minden évben a nyár érkezésének első jele, hogy megjelennek a piaristák vitorlásai náluk. Az idén a biztonságot fokozottan fontosnak tartják, hiszen sok diák most szabadult ki a járvány okozta bezártságból.

– A hajósélet olyan, hogy vízre szállunk rossz időben is – utalt a szakadó esőre Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke, aki a 60-as évekbeli vitorlás emlékeit is felidézte, mert minden évben kétszer körbehajózta a Balatont.

Móring József Attila, a térség országgyűlési képviselője arra hívta fel a diákok figyelmét, hogy Somogyország kincsekkel van tele, érdemes máshová is ellátogatni. Nagy István agrárminiszter volt a szezonnyitó fővendége.

A diákok mutatták meg a csomózást

 

– A vitorlázás arról szól, hogy segítsük egymást, arra tanít, hogy esőben, viharban is küzdeni kell, ez pedig egy egész életen át elkísér, mert az értékeket visszük tovább magunkkal – jelentette ki az agrárminiszter. – Különleges élmény a piaristákhoz tartozni, mert ők valóban a kovászai a közösségeknek.

Azok a diákok, akik a járvány miatt eddig csak online tanulhattak, most újra közösségben lehetnek. A megnyitón egy oktatási pillanat következett: a táborozó diákok kisebb csoportjai a vendégeiknek megtanították a hajózás, vitorlázás legalapvetőbb csomózási technikáit. Ezután nyílt vitorlásedzés zárta a táborbontást az esős Balatonon.

A szeszélyes tavon vigyázni kell

Vízirendészeti előadásokat rendszeresen hallgatnak a tanulók a táborban, együttműködve a rendőrséggel. Ennek jegyében Molnár Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője is szót kapott a megnyitón. A főkapitány a vízi biztonságra hívta fel a figyelmet, mert ahogy fogalmazott: a Balaton csodálatos, de egyben szeszélyes is.

Öröm, ha jó szelet fognak be

Kitartást és higgadt döntéshozatalt követel a vitorlázás, ezért is népszerű a piarista rend iskoláiban tanulók között. A rend célja, hogy a rászoruló, elesett gyermekek közé is elvigye a tudást. A budapesti Branzik Levente tizedik osztályos, és visszatérő tagja a tábornak. Örül, ha jó szelet fognak be, és közös élményeken mennek keresztül a barátaival. Így lesz ez az idei nyáron is.

Forrás: Sonline.hu/Kovács Gábor

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva