Burjánzó, sűrű növényzet között vezet egy kis ösvény a kastély felé. Elátkozott, szellemjárta, hátborzongató, titokzatos – e szavakkal illetik akik már felkeresték. Mi is kíváncsiak voltunk, mit rejt a múlt, miről mesélnek az ódon falak…
S aztán egyre beljebb és beljebb merészkedtünk, s hamarosan megpillantottuk azt, amit kerestünk. Az első pillanat a csodálaté volt, hiszen a növényekkel benőtt, pusztuló, romos kastély még ebben az állapotban is mutatja hajdani szépségét.
S bár néhány lépés után megpillantottuk a bejáratot, de azért kellett egy kis bátorság, hogy belépjünk. A súlyos titkokat hordozó falak hívogattak, de mi inkább körüljártuk az épületet, s csakhamar megláttuk, amiről a legenda mesél, hogy honnan is kapta a nevét a kastély.
Végigsétálva az épület háta mögött, az elbujánzott kastélypark takarásában kisebb épületek is felsejlenek, de ezek megközelítése nehézkes lett volna.
Így inkább visszafordultunk, s nagy levegőt véve beléptünk az ajtón.
Sok mindent olvastunk a kastély történetéről, állapotáról – bevalljuk, egy kis félelem azért volt bennünk, mi is várhat ránk. De hamar elszállt a rettegés, hiszen a padlón, a porlepte felületen átsejlettek a gyönyörű mozaikok.
S ahogy továbbmentünk, egyre többet mutatott meg magából a kastély. De úgy döntöttünk, hogy inkább kicsit kalandozzunk a múltban is: idézzük fel történetét.
A Zala vármegyei, nedeczei előnevű Nedeczky család sarja, Nedeczky Lajos István építtette 1880-ban a nemesi család otthonát (mely egyébként jelenleg műemlékként van nyilvántartva), majd anyagi nehézségek miatt eladta testvérének, Nedeczky Jenőnek – róla még lesz szó a következő videóban, melyben bemutatjuk a kastély történetét. Szövevényes, izgalmas és tragikus történetek következnek…
Elindultunk hát, óvatosan lépkedve a romok között, s kis időként a kastélyban lakó denevér suhant el mellettünk – ki tudja, védte területét, vagy mutatni akart valamit? Mi nem nagyon figyeltünk rá, hiszen újabb látványosságra bukkantunk.
A művészi alkotások, a tágas terek, az egykor biztosan pompás kastélypark sok örömet szerezhettek a kastély egykori lakóinak. S bár a tragikus sorsokról is meséltünk, itt járva az ember eltűnődik azon, hogyan is élhettek az egykori főurak, hogyan sétálgatttak a nemes urak és kisasszonyok az árnyas fák alatt, milyen volt egy korabeli lakoma, vagy egy vidám bál – képzeletben megelevenedik egy letűnt kor. A szomorú történetek mellett biztosan sok vidám pillanatot is rejt a múlt, s gyerekkacaj is zsibongás is visszhangzott a falak között. Erről is mesélünk – immár a meredek létrán megközelíthető padlástérben.
A több helyen lyukas tetőn besütött a napsugár, de nem csak a fejünk fölé, hanem a lábunk alá is kellett nézni, hiszen több helyen kövek hevernek, s a padló helyén is tátongó üresség van helyenként. S bár azt hittük a tetőtérben járva, hogy már nem vár ránk meglepetés, de azért csak tartogatott még csodát a kastély.
Elbúcsúzva a látványtól, lassan és óvatosan elindultunk lefelé.
Egyszerre töltött el minket a hajdani pompáját és szépségét még megcsillantó épület csodálata és a pusztítás és enyészet láttán a szomorúság, s közben bennünk motoszkált a kérdés: mi lesz a kastéllyal, lesz-e jövője, vagy olyan tragikus sors vár rá, mint hajdani lakóira?
Még egy pillantást vetettünk a buja növényzet között rejtőzködő Fekete-kastélyra, s búcsút vettünk tőle, de olvasóinknak még mutatunk képeket: látogatásunkról további fotók a galériában
Szöveg, fotó: Keszey Ágnes
Videó és fotó: Mihály Szilvia
