Turbéki Bernadett | 2021.07.24. 08:00
A Nagyberek Zöld Kapujában találtunk rá a Két Kakas Gasztro- és Kézműves Piacra
A balatonfenyvesi kisvasút vonalbővítésének köszönhetően már Csisztapuszta felől is érkeznek az imremajori kézműves piac látogatói. Nemcsak a vásárlók, hanem a piacozók köre is változott az elmúlt évek során.

Hangulatos, barátságos környezetben, 2015 óta csütörtökön és vasárnap működik az egykori majorsági épület téglakerítéssel határolt udvarán az imremajori piac. Helyszínét, a Hunyady Udvart egy időben már eltemették a helyiek, mert inkább tűnt dózerolni való épületnek, mint megmenthetőnek.

A kapun belépve burjánzó élet vár
Fotó: Mészáros Annarózsa

 

– Eredetileg fenyvesiek voltunk, ám időközben elköltöztünk. Meglepő, hogy burjánzik az élet egy olyan helyen, amelyről azt gondoltam egykor, hogy a földdel teszik egyenlővé – mondta Tarcsay Mária, aki hosszú idő óta először látogatott el Imremajorba.

– Úgy harmincöt éve én még itt kóláztam a régi kocsmában. Azóta nagy változáson esett át itt minden – csatlakozott a beszélgetéshez Tarcsay Balázs.

Bár az említett változás kicsit korábban, 2007-ben kezdődött, a terület rendbe tételével, a 2021-es év már a hatodik, hogy árusok pakolhatják ki portékáikat. Van minden, amit szem, száj kíván. Ajándéktárgyak, korgó gyomrot elhallgattató tradicionális finomságok és hűsítő nedűk. Minden házilag, kézműves módon készül. Látogató is van hiszen kerékpárral, kisvonattal, autóval, és a bátrabbaknak gyalog is megközelíthető a Balatonfenyvestől három kilométerre a Nagyberek Zöld Kapujában fekvő Imremajor.

 

– Aki idejön, mindenki a kézműves termékeket keresi, és nekünk is jó találkozni a vásárlókkal. A forgalom mostanában változó, a vasárnap népszerűbb – mondta Bakonyi Róbertné fazekas, népi iparművész.

Szabó Orsolya a kezdetek óta árulja a portékáját
Fotó: Mészáros Annarózsa

 

– 2015-óta, vagyis a kezdetektől járok ide. Az akkori árusok közül talán hárman-négyen vagyunk, a többiek folyamatosan lecserélődtek. Szeretek ide járni, az itteni légkör mindig megnyugtat – mondta Szabó Orsolya, aki fatárgyakra pirográffal, cserepekre pedig decoupage technikával alkot. – Azt vettem észre, hogy bár sokan vannak, de ajándéktárgyakra mostanában kevesebbet költenek az emberek, mint a vírushelyzet előtt, pedig én évek óta nem emeltem az árakon, annak ellenére sem, hogy az alapanyag drágább lett.

Az árusok a piac egyedi hangulatáért is szívesen eljönnek Imremajorba
Fotó: Mészáros Annarózsa

 

– A járványnak köszönhetően sok árus online kezdett értékesíteni, emiatt többen nem is tértek vissza. Ebben az évben, a járvány után kissé visszaesett az érdeklődés. Az időjárástól és a Balaton látogatottságától is függ, mennyien jönnek el hozzánk. Bár csütörtökön is piacnap van, általában vasárnap jönnek többen – mondta Antics László, a Majorka Alapítvány alapítója, aki folyamatosan azon gondolkodik, hogyan tehetné a piacot még korszerűbbé, ezért állandóan pályázatokat figyel, és gyakran nyer is, így fejleszteni tud. Tavasszal készült el a régi majorsági épület legromosabb részének felújítása, amelyben egy fedett piactér kapott helyet, ami bármikor színházteremként üzemeltethető.

Antics László szerint jót tettek programjaikkal a kisvasútnak, és a kisvonat jelenléte is használt nekik Fotó: Mészáros Annarózsa

Kézműves gasztroélmény a kezdetektől

Az imremajori Két Kakas Gasztro- és Kézműves Piacra akár üres hassal is érkezhet a látogató. Az éttermi kínálat mellett kemencében sült langalló, lángos, kürtőskalács illata csalogat.

Klasszikus édes és fűszeres sós körtőskalács is kóstolható a piacon évek óta Fotó: Mészáros Annarózsa

– Visszajárók vagyunk a kezdetek óta, nemcsak édes, hanem „sós” kürtöskalácsot is sütünk. Idény jelleggel tavasszal medvehagymás, ősszel tökmagos változat is készül. de közkedvelt a sonkás – sajtos változat, amelyhez itt helyben, a szemközti árustól vásároljuk az igazi parasztsonkát – mondta Stadler Kinga, aki párjával a második évtől van jelen a piac életében, hogy az megnyitott.

– Mi most vagyunk itt először, kikapcsolódni, nézelődni jöttünk a gyerekeinkkel, az még pénzbe sem kerül – mondta Bognár Erzsébet, aki Erdőkertesről érkezett családjával, hogy kiránduljanak a Nagyberekben.

 

 

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva